A nagyhatású XIX. századi orvos, Semmelweis Ignác személyével és életútjával rengetegen foglalkoztak homályos körülmények közt történt 1865-ös halála óta. A megítélése mindig kérdéses volt, négyszeres újratemetése is erről beszél: nem hagyták nyugodni, mert élete és halála is sokakat nyugtalanított.

Az 1900-as évek elején még eksztatikusan ünnepelte az ország az anyák megmentőjét, majd néhány évre újra hallgatás övezte jelentőségét, majdnem egészen halálának centenáriumáig (1965). Ami meglepő, hogy a rendszerváltozás első miniszterelnöke, Antall József is meglehetősen sokat foglalkozott Semmelweis életével és munkásságával, az ő fókusza és megközelítése azonos Koltai Lajos filmjével: „A lényeg (…) a Semmelweis-doktrína hatása az orvosi gondolkodásra, és mély humanizmusa, amely nélkül nincs orvostudomány és nincs jó orvos.” (Antall József)

A siker receptje?
Adott egy világhírű operatőr rendezői szerepben, Koltai Lajos, címszereplőként a nagyjátékfilmben debütáló Vecsei H. Miklós, és mindehhez adódik az egyik legnagyobb filmes költségvetés. Önmagában egyik komponens sem garantálja, hogy olyan film születik, amely releváns kérdéseket vet fel.

De jó film született. A sikerre vezető dramaturgiai fordulatok minden elemével, a romantikus szerelem és a késleltetés eszközein túl a surlófénybe emelt gyönyörű csecsemők látványával együtt is. Csak nem a primer kérdésekben érhető tetten a jelentősége.

Vecsei H. Miklós legerősebb színpadi szerepei a szentség, a zsenialitás és az őrület határán egyensúlyozó karakterek, József Attila (Mondjad, Attikám! – Vígszínház), Miskin herceg (Félkegyelmű – Vígszínház) és Hamlet (Kolozsvári Állami Magyar Színház) után Semmelweisként egy szakmai szenvedélytől fűtött, igazságkereső figura bőrében látjuk. Egyszerre tudja megmutatni az odaadó irgalom melegségét és az orvos élete végén kiteljesedő őrületének csíráit is, szakmai maximalizmusában és párkapcsolatában egyaránt.
   
Semmelweis-filmet készítettek már itthon 1939-ben és 1952-ben is, Koltaival párhuzamosan pedig Gárdos Péter is szeretett volna filmet csinálni, Semmelweis tragédiáját helyezve a fókuszba. (Támogatás híján a befektetett munka regény formájában látott idén napvilágot.)
Reményteljes történetekre és hősökre, akik képesek becsületesen végigküzdeni a harcaikat, azonban nagy szükségünk van ma is.

A Semmelweis-film munkacíme egyébként a „láthatatlan gyilkos” volt. Református hívő emberként nem nehéz ehhez a címhez kapcsolódni. Láthatatlan és pusztító ellenségről a Biblia is tud – és valóban gyilkosként tartja számon.
 

„Itt élők vannak, élők!”
Ezt a mondatot ordítja a Gálffi László által játszott Klein doktor, miközben sorban hordják ki mellette az általa vezetett kórházból, a bécsi Allgemeines Krankenhausból, vagyis a közkórházból a halott édesanyákat. A film felütése is élet-halál harc, amit egy mindenórás kismama vív a hatóságokkal, mert nem szeretne a kórházban szülni.

Mi a baj a kórházzal? Rossz híre van. A korabeli dokumentáció szerint harminc százalékos a halálozási arány, ha ezt az adatot felszorozzuk a szájhagyománnyal, máris megérezzük az anya őrjöngésének a motorját. Élni akar. Nem vonzza a hullagyár, hiába állítja a kórház tekintélyes vezetője, hogy az bizony nem az.

A film elsődleges kérdésfelvetése: felvállaljuk, vagy eltagadjuk a valóságot? Még pontosabban: mit láttatunk valóságnak?

Klein doktor valósága az a néhány édesanya, aki életben maradt. Semmelweis doktor valósága azok az édesanyák, akik meghaltak, és akikért felelősnek érzi magát.

Semmelweis doktor éjszakánként az írásokat kutatja. De nem a Bibliát, hanem a boncolási jegyzőkönyveket, igazságkeresését a mások életéért vállalt és hordozott felelősség hitelesíti. Arra szeretne rájönni, hogy mit csinál rosszul ő. Nem a többi orvos hibáját kutatja, hanem a sajátját – melyen keresztül persze fény derül más hibájára is. De nem a leleplezés célja.

A Biblia legnagyobb orvosa is mond rettenetes diagnózist a Jelenések könyvében. Azt állítja egy gyülekezetről, hogy a nevével ellentétben halott. („Az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy.” Jelenések könyve 3. rész, 1. vers)

A mi kérdésünk az lehet ma, hogy készek vagyunk-e magunkra olvasni a Biblia szavait. Nem kell ezt a radikális javaslatot tőlem elfogadni, Visky András író, dramaturg, egyetemi tanár ajánlja ezt az Élő Ige évére előretekintve. 

Mit mondunk az élettelen kapcsolatainkról, a gyümölcstelen szolgálatainkról, a halott gyülekezeti életünkről? Azt-e, hogy bizony, él?
Ha dübörgő gyülekezeti, egyházi életünk akár egyetlen vérző embert is magára hagyott az útszélen, érdemes szembenézni vele, hogy talán mégsincs minden teljesen rendben.

Gálffi László saját bevallása szerint azért is vállalta el Klein professzor szerepét, mert a negatív figura százszor izgalmasabb.
Hívő emberként számomra az az izgalmas, hogy fel merem-e vállalni Isten diagnózisát esetleg, ami szerint nem én vagyok egy helyzet pozitív hőse.

„Tiszta kezeket felemelve…”
„Mi visszük be a kórokozókat!” – harsogja Semmelweis ellentmondást nem tűrő hangon szemben a tudás, a tekintély és a hatalom embereinek képviselőivel, a filmben őket Klein professzor és az osztrák orvosok személyesítik meg.

A valóságban egyébként 1846-ban került Semmelweis Klein doktor kórházába, ahonnan rövid időre távoznia kellett. A helyét betöltő angol orvos azonban ódzkodott a boncolástól, ennek megfelelően irányítása alatt csökkent is az osztályon az elhalálozások száma. Dr. Breit azonban meghívták a tübingeni egyetemre tanítani, így Semmelweis 1847 márciusától újra az anyák életéért küzdött. Akik egyre nagyobb számban haltak meg egészen addig, míg Semmelweis maga fölött is ki nem mondta az ítéletet: miattam van.

Mi kell ahhoz, hogy egy teljes életével a gyógyításnak és az élet szolgálatának élő, szenvedélyes ember ki tudja mondani maga fölött az ítéletet: a tragédiák oka én vagyok?
Nem az osztrák orvosok, nem a hatalom – hanem én magam, és elkezdje még az addigiaknál is nagyobb erővel keresni a megoldást?

Azt gondolom, az elég, ha valaki jobban tudja szeretni a többi embert saját magánál. A kicsit, a nyomorultat, a jelentéktelent, a rabot, az utcalányt, a cselédet, a szegény sorsút, a beteget, a számkivetettet.
Ennyi elég.

A zsidó–keresztyén hagyományban jelen van a szakrális jelentőségű kézmosás, elég a zsoltárokhoz fordulnunk, ahol az ártatlanság kifejeződése (Zsoltárok könyve 26. rész 6. vers), mely visszavezethető az ismeretlen gyilkossal szembeni mózesi törvényekre (Mózes ötödik könyve 21. rész, 6-9. vers). Ha a megholtnak nem ismerik a gyilkosát, a nép vezetőinek a lehetősége a rituális kézmosás az áldozatbemutatást követően, ezzel nyilvánítják ki, hogy nem ők a bűnösök, így kérik Isten bocsánatát. Pilátus is erre hivatkozva mossa meg a kezét nyilvánosan Jézus Krisztus perében, amikor kiszolgáltatja őt a tömegnek (Máté evangéliuma 27. rész, 24. vers).

A pilátusi kézmosás azonban a felelősséghárítás mozdulata, amit Isten sosem hagyott jóvá, bár tényleg szakasztott úgy néz ki, mint az ártatlanság kinyilvánítása. De nem egyenlő vele.

Az Újszövetség a kéz tisztaságát az imádság meghallgatásával is összeköti (Timóteushoz írt első levél 2. rész 8. vers), s ezekkel a tiszta kezekkel vissza is tértünk a Semmelweis filmhez.

Semmelweis doktor kimondja az ítéletet önmaga felett is – és lázasan keresi a megoldást.
Minden elképzelhető matériában megmossa a kezét a tisztaság elérésének érdekében. (Személyes kedvencem ezek közül a nyolcvan százalékos abszint.)

A film ötvenöt forgatási nap alatt készült el, ebből egy teljes napot szánt a rendező arra a jelenetre, amelyben Semmelweis megtalálja a megoldást, rátalál a klórmészre. Aznap huszonegyszer vették fel pontosan ugyanazt a jelenetet, az ötlet világosságától a biztos tudásig vezető perceket. A huszonegyedik felvétel került be a filmbe.
Ez nagyjából annyira lehet fárasztó, mint a tűző napon kapálni az agyagos földet reggeltől estig. Koltai Lajos, aki minden forgatási napra még a takarítóknál is korábban érkezett, egyben, vágás nélkül szerette volna rögzíteni ezt a jelenetet. Ahogy az egészséges szülés is megszakítás nélkül történik.
 

Hárítás helyett

„Ugyan, Uraim, csak egy kézmosás!”
A film utolsó előtti kérdése:

ha tudjuk a megoldást és ismerjük az utat, vajon készek vagyunk-e járni rajta?

A történetben megjelenő orvosok egy része saját hatalmi törekvéseit ápolgatja emberi életek fölött diszponálva.
A forgatás utolsó előtti napján, 2022. október 4-én vették fel a két főhős, Semmelweis és Emma Hoffmann árulásjelenetét. Vecsei H. Miklósnak saját bevallása szerint a színészi játék táptalaját adó valós élmény előhívása miatt ez volt a legnehezebb nap.

Kapcsolataink vajon a szövetségi hűségről szólnak még, vagy az önkielégítésről? 

Az árulást elszenvedni, a valóságot valóságnak elismerni, magunk fölött kimondani az ítéletet, megkülönböztetni az élőket a holtaktól – számomra ezek a fogalmak határozzák meg az elmúlt filmes időszak legnagyobb költségvetésű alkotását.     

A film folyamatosan és zavarba ejtően teszi egymás mellé az életet és halált. A XXI. században  is van lehetőségünk megtalálni a módját annak, hogy az életet válasszuk. (Mózes ötödik könyve 30. rész, 19. vers)

Várkonyi Zoltán készíthetett annak idején kultuszfilmet az Egri csillagokból, amely 1968-ban jelent meg. Ő a kornak megfelelően elspórolta belőle Gárdonyi szövegének legplasztikusabban leírt, mégis megrázó pillanatát, a döntő ütközet előtti misén kimondott bűnbánat és bűnbocsánat katarktikus jelenetét. 

Az angolszász nyelvterületen egyébként ma is létező fogalom a Semmelweis-reflex. Azt jelenti, hogy a tapasztalati úton igazolt tényeket, új információkat a rögzült hiedelmek vagy paradigmák miatt automatikusan elutasítják megfontolás, vizsgálat vagy kísérletezés nélkül. 
Talán itt az ideje, hogy a bűnbánatnak a tapasztalati úton igazolást nyert "eredményeit" újra, vagy először elfogadjuk.

A Semmelweis a Nemzeti Filmintézet támogatásával, a Szupermodern Filmstúdió gyártásában készült. Producere Lajos Tamás és Vida Joe, rendezője Koltai Lajos, operatőre Nagy András, a forgatókönyvet Maruszki Balázs írta.
A film dramaturgja Goda Kriszta, látványtervezője Pater Sparrow, jelmeztervezője Szakács Györgyi, vágója Kovács Zoltán.

A film fontosabb szereplői:

Semmelweis Ignác – Vecsei H Miklós, Emma Hoffmann – Nagy Katica, Johann Klein – Gálffi László, Ferdinand Kollár – Kovács Tamás, Karl Baumgartner – Lengyel Ferenc, Baumgartnerné – Szűcs Nelli, Jakob Kolletschka – Elek Ferenc, Helga nővér – Virga Tímea, Júlia Mendel – Mészáros Blanka, Szabina Hoffmann– Kizlinger Lilla, Markusovszky Lajos – Csapó Attila, Blahó – Hajduk Károly, Szabadi – Aczél Tulián, Fraller – Nádas Gábor Dávid, Albert Fuchs – Simon Kornél, Clara Fuchs – Zsigmond Emőke, Krombach – Lábodi Ádám, Gassner – Varga Tamás, Mosodás Vass Tamás – Znamenák István, Lantos – Ifj. Andorrai Péter, Franz Meyer – Kovács Lajos, Gertrúd – Györgyi Anna, Margaret – Kurta Niké   

Fotó: InterCom, Fortepan

Források:
Antall József Orvostörténeti írásai
Levéltári mozaikok // Semmelweis Ignác és családja I.
Semmelweis Ignác és családja II.

SOTE honlapja

Semmelweis Ignác írásai 

Orvostörténeti Közlemények_német

Orvostörténeti Közlemények_magyar