Van itt nálunk egy kiemelkedő példány. Minden küszöbök legküszöbbike. Technikailag nem is küszöb, inkább egyetlen lépcső, de egyszer igaz volt rá, hogy az ajtó nyílását alulról határoló deszka volt. Csak már nincs fölötte az ajtó. Maradt a két réz küszöbsín, alattuk a keményfából készült, lakkozott küszöb. A kettőt szögek vagy csavarok tartják össze, az elhelyezkedésük és a viselkedésük sem teljesen szabályos.

De hogy lehetne szabályos, mikor az egész mintha ég és föld közé lenne ékelődve? Nem különböző burkolatokat vagy helységeket választ el egymástól, hanem mintha világokat. Átlépni egyikből a másikba itt komoly zökkenővel lehet csak.

Egyébként erre a küszöbre a családban mindig mindenki szeretett leülni. Kínálja magát; felvenni a cipőt, a készülődőkre, esetleg a sorunkra várakozni sokszor praktikusabb volt üldögélve. Akkor is, ha tudtuk, hogy szabálytalan rögzítésének van egy makacsul kellemetlen pontja: a szög. A kiálló szög.

Nem lehetett úgy leülni a küszöbre, de rejtélyes módon fölötte átlépni sem lehetett úgy, hogy a nadrág, vagy a zokni, pláne harisnya épen maradt volna. Lyukgyáros volt ez a küszöb.

Nadrágok sírtak a varródobozon, ugyanazon a ponton kilukadva, zoknik és harisnyák sorsa lehetetlenült el végképp.

Mi is vizsgálgattuk sokszor a szöget, próbáltuk elkerülni a baleseteket. Máshogy lépni, a másik részére ülni, próbáltuk jobban beleverni a deszkába – és ezek a törekvések hosszú éveken át semmilyen eredményt nem hoztak. Egy részével el tudok számolni, a másikkal nemigen.

Vannak ilyen szögek – ebben maradtunk végül mindig. Ez már csak ilyen. Notóriusan lukaszt, nincs mit tenni. A férjem többször leszögelte – sikeresen, de eredménytelenül.

Vannak emberi tulajdonságaink is, amelyek pont olyanok, mint ez a szög. Tíz-húsz éves távlatból is felidézhető, hogy ott, azon a másikon „az a rész bántóan kiáll”. Folyton beleakadsz. Mindig megsebez valahol, nem lehet elmenni mellette úgy, hogy ne ez történne. És már próbáltad, de hányszor…

Napok óta figyelem a küszöböt. Csendes. Eseménytelen. Szelíd. Nem történik körülötte semmi. Első pillantásra nem látszik változás, mégis gyanakodni kezdek. Tapogatom. Szerintem nincs ott a kiálló rész.

A férjem gratulál a szemfülességemhez; valóban nincs ott. Képzeljem el, lefúrta.
Vett egy csavart, fúrt egy másik lukat az eddigi mellé, ahonnan a szög kiállt, behajtotta a csavart és egyszerűen megoldódott a gond.

Hogy másik lyuk a koptatón? Meg csavar? És annyi a több mint tíz éve szép rendben gyűlő sebeknek és szakadásoknak?

Hozza meg nekünk ez az advent, hogy végre ne a másik kiálló részeit vegyük észre, hanem a sajátunkat! Mert van megoldás. Talán csak nem ott, ahol eddig kerestük.