„Hogyan vezethet minket Isten a beruházásainkban? Van-e rendelt ideje, mit ad meg hozzá és mi a hit lépése? Válhatnak számunkra kísértéssé a beruházási lehetőségek, az ezzel sokszor összefonódó anyagiak és a dicsőségvágy, esetleg a megalománia?” – ezeket a kérdéseket tette fel a III. Budapesti Református Mérnöktalálkozó, amelynek célja az volt, hogy református keresztyén szemmel vizsgálja meg az egyházunkat érintő mérnöki beruházásokat. Mottójául ezt az igeszakaszt választotta: „Ahol a te kincsed van, ott lesz a te szíved is”.

A Mérnöktalálkozó apropóján ültünk le beszélgetni Veres Sándor dunamelléki főgondnokkal, aki az egyházkerületi beruházásokat felügyeli. „Az én feladatom a támogatások koordinálása és csoportosítása. Gondoskodnom kell a határidők betartásáról és arról, hogy a pályázati támogatási költségek a meghatározott célokra legyenek felhasználva. Ha van valamilyen kérés vagy módosítási kérelem egy-egy projekt kapcsán, azt is nekem kell megvizsgálnom” – avatott be minket a munkájába. A Mérnöktalálkozó tanulságai mellett az egyházkerületi beruházások legfontosabb dilemmáiról és kihívásairól is kérdeztük.

Gyülekezetet építeni és jellé válni
Az idei Mérnöktalálkozó legfontosabb felvetései Veres Sándor szerint két téma köré csoportosíthatóak. Az egyik, hogy ami épül, az ne csak építészetileg, de a gyülekezet épülése szempontjából is megfeleljen Isten szándékainak. „Azt a kérdést, hogy mekkora épületekre és milyen felszereltségre van szükség, gyülekezetépítés szempontjából a legfontosabb megvizsgálnunk. A templom nem csak azoknak épül, akik már Krisztust követik. Mellettük mindig vannak útkeresők is, hiszen mindenkinek először el kell jutnia odáig, hogy Krisztust kövesse. Ezért fontos, hogy a célok meghatározásakor és a tervezéskor azokra is gondoljunk, akik még nem találkoztak Istennel. Ennek a lelki vonatkozásai mellett vannak nagyon gyakorlatias oldalai is” – mondta a főgondnok.

„A mai kor embere például olyan informatikai eszközöket használ, amelyekkel hozzáfér sok mindenhez egyszerre. Emellett a vizualitás is nagyon fontos számára. A hit azonban elsősorban hallásból van, a hallás pedig Isten Igéjéből. Éppen ezért a vizualitást alá kell rendelni az igehallgatásnak” – magyarázta. „A templomtérben a lelkészen keresztül maga Isten szól hozzánk. Ezért is fontos a szószék, a dobogó. De a templomtéren belüli monitorok elhelyezése és funkciója sem mindegy. Ne a monitor legyen a középpontban! Lehet segédeszköz például énekszövegek vagy igeszakaszok kivetítésére, de ettől még fontos, hogy a gyülekezet forgassa a Bibliát és az énekeskönyvét is. Más helyiségekben, például baba-mama szobákban jóval indokoltabb lehet a monitor jelenléte.”

A Mérnöktalálkozó másik fontos témája az volt, hogy a templom mennyire jel. „Fontos, hogy az épület kitűnjön a környezetéből. A szerényebb gyülekezeti házakon is látszódjon, hogy nem átlagos épület, hanem kimondottan egyházi célt szolgál! Az a jó, ha az épület ránézésre is megmozgat valamit az arra tévedőkben, hogy elinduljanak felé” – véli Veres Sándor. „Templomaink nemcsak templomtérből állnak, hanem hivatalokból és olyan helyiségekből is, ahol hétköznapi alkalmakat lehet tartani. A mai kor emberének nagy igénye van arra, hogy közösséget találjon. Ezért a jövőben mindenképpen olyan tereket kell kialakítani, ahová napközben bármikor betérhetnek.”

A szükségletek
A főgondnokot ezután a pályázatok kapcsán felmerülő dilemmákról kérdeztük. „Az egyik legnagyobb gondunk, hogy a feladatok meghatározása bizonyos esetekben nem pontos, mert az egyházközség nem jól fogalmazta meg, mire van szüksége” – válaszolta. „Volt olyan parókia, ahol először a nedvesedést és a penészedést kellett volna meggátolni, és csak utána kérni támogatást festésre, tetőfelújításra, napelemre. Mégsem a technológiai szükségletek sorrendjében történt az igénylés. Mi ezt nem láttuk előre, mert nem volt róla információnk. Éppen ezért nagyon lényeges, hogy az egyházközség pontosan tudja, hogy mire van szüksége. Ha indokolttá válik, akkor menet közben lehet kérni módosításokat.”

A gyülekezetek többségében nincsenek megfelelő műszaki és gazdasági ismeretekkel rendelkező személyek, akik segíthetnék a megvalósítást, ezért ilyenkor is tanácsért fordulhatnak az egyházkerülethez. „Közvetlen konzultációval segítünk meghatározni a pontos feladatokat, és szükség esetén javaslatot teszünk arra, hogy bevonjanak egy műszaki ellenőrt vagy projektmenedzsert. De mindig azt kérjük, hogy először a gyülekezet tágabb környezetében nézzenek körül szakemberek után; és ha ez nem vezetne eredményre, akkor a megyében vagy a közelben lévő nagyobb településeken is. Az espereseket is kérjük, hogy segítsenek a hozzájuk tartozó gyülekezeteknek.”

Az is dilemmát jelent, amikor a tervek alapján kiderül, hogy a támogatás nem elegendő. „Nagyon nehéz kérdés, hogy el szabad-e ilyenkor kezdeni az építkezést. Át kell gondolni, hogy lehet-e kisebb egységekre bontani a terveket. Meg kell nézni, hogy a támogatás összegével meddig tudunk eljutni, és az addig elért eredmény használható-e, nem lesz-e torzó, le lehet-e ott zárni egy szakaszt” – magyarázta. Mivel a pályázatok többségénél az igénylések elbírálása és a támogatások megadása között több év telik el, ezért gyakori, hogy a támogatások összege nem fedi a megvalósítás összegét. „Mire az összeg megérkezik, addigra már nem ugyanannyit ért, mint az odaítéléskor. Két-három év alatt is megnövekednek az árak.”

A jó gazda szemével
Veres Sándor szerint a presbitériumnak is felelőssége van abban, hogy legyen olyan helyiség és infrastruktúra, amely segítségével a lelkész el tudja végezni a feladatát. „Ha a presbiterek között nem akadna olyan, aki ért a műszaki dolgokhoz, akkor kötelességük olyan szakembert találni, aki segíthet felmérni a templomok állapotát. A jó gazda szemével és a jó gazda gondosságával kell folyamatosan ellenőrizni és karbantartani a gyülekezet épületeit. A harangtornyokat évente kétszer alaposan ellenőrizni kell, akárcsak az elektromos hálózatokat és a kazánokat. Ha nincs ilyesmire megfelelő ember a gyülekezet közösségén belül, akkor rendszeresen fizetni kell egy szakembert, aki elvégzi ezeket” – sorolta.

A szerződéseknek emellett meg kell felelniük az egyházi gazdasági törvényeknek is. Támogatás igényléséhez például minden esetben az egyházmegye jóváhagyása szükséges. „Amikor hozzánk kerül egy szerződés, először azt ellenőrizzük, hogy az egyházmegye tudtával és engedélyével történik-e az adott vásárlás vagy beruházás. Ha egy projekthez többletforrásra van szükség, akkor sem lehet közvetlenül hozzánk fordulni, hanem az egyházmegye közössége fogja továbbküldeni nekünk. Ott meg tudják ítélni azt is, hogy megyén belül megoldható-e minden, vagy kerületi támogatás szükséges a megvalósításhoz” – mondta a főgondnok.

„Ezek a feltételek lehetővé teszik, hogy különféle közösségi alkalmakat tudjunk tartani, ezért kellő időben át kell gondolnunk, mi szolgálná az adott gyülekezet épülését. Legyen-e például olyan szoba, ahol ifjúsági bibliaórákat lehet tartani, de adott esetben a pingpongasztal is elfér? Ehhez hasonló kérdéseket kell feltennünk magunknak a közösségépítés során. Fontos, hogy tudjunk olyan alkalmakat is szervezni az igehirdetések mellett, amelyeken lehet előadásokat tartani, a közösségünket megélni, ahová vendégeket hívhatunk. Egyszóval: tudjunk kapcsolatot teremteni az emberekkel” – fejtette ki. Szerinte az épületek mellett a közösségi életnek is vonzóvá kell válnia a környéken élők számára.

Kaput nyitni
„Nem az épületek szépségéért építünk, hanem azért, hogy az evangélium terjesztése biztosított legyen” – hangsúlyozta ki Veres Sándor. „Az egyház küldetése, hogy a környezetében lévők számára hirdesse Isten Igéjét. Ezt a feladatot akkor tudjuk ellátni, ha a tereink nem csak istentiszteletekre alkalmasak. Olyan lehetőségeket és körülményeket kell biztosítanunk, amelyek segítségével meg tudjuk szólítani a mai kor emberét. Kaput kell nyitnunk. Nagyon fontos, hogy ezt a gyülekezetek szem előtt tartsák. Minden egyházközségnek kell év végére készítenie egy missziós munkatervet. De vajon az építkező gyülekezetek missziós terveiben vannak-e olyan elképzelések, hogy miképp szólítanák meg a környezetükben élőket?” – tette fel a kérdést.

Ami a beruházásokból fakadó kísértéseket és erkölcsi dilemmákat illeti, Veres Sándor úgy véli, a támogatás igénylése önmagában csak lehetőség, rajtunk múlik, mi lesz belőle. „Segítenünk kell egymást, odafigyelni a másikra. Mi magunk is erősödhetünk, ha több gyülekezeti rétegalkalmat tudunk tartani. Ha számunkra nyílik ki egy kapu, azt meg kell köszönnünk: elsősorban Istennek, másodsorban egymásnak” – mondta. Szerinte a fizikai építkezéssel párhuzamosan kell zajlania a lelki építkezésnek, ezért amikor személyesen kimegy a helyszínre, akkor az első tárgyalás előtt közös imádságot tartanak. „Jól tudjuk azt, hogy mi tervezhetünk, de igazából Isten az, aki megáldhatja a munkánkat. Az Ő áldása nélkül hiába fáradoznak az építők.”