Szerette azokat a délutánokat, estéket, amikor kezelésbe vett egy-egy ilyen mindent elnyelő helyet. Szeretett időt szánni rá, nem elsietni, nem kipipálni, hanem megélni: ahogy az esztendő szépen lassan átfordul egy újabb időszámításba, ő napról napra kupacokba rakosgatja az óév történéseit, eseményeit, felhalmozódott mementóit. Rácsodálkozni az eltelt év gazdagságára... Uram, szereteted az égig ér, hűséged a fellegekig. (Zsolt 36,6)

Már az is izgalmas, ahogy ezek a halmocskák kialakulnak. Nem előre létrehozott rendszer, hanem maga a tartalom határozza meg, hogy hányféle, milyen gondolattal, üggyel, céllal ellátott kazal születik a szőnyegen: 'munka', 'hivatalos', 'szerelmetes', 'gyerekek', 'lelki', 'barátok', 'szolgálat', 'még jó lesz valamire', 'kidobjuk'. Időnként meg-megáll, elidőz, nehéz dönteni. Kidobjam, megtartsam? Jó lesz még valamire, vagy csak kerülgetjük? Megtalálom, ha épp ebben a témában dolgozom, vagy majd úgyis „ráguglizok"? Elég csak a lélekbe bevésődött emlék, vagy fontos a hozzá kapcsolódó csecsebecse is? Dönteni igazságosan, múltat és jövőt egybekapcsolva egy esztendő munkájáról, szolgálatairól, gyümölcseiről, lelki rezdüléseiről, könnyed vagy épp mély érzések sorsáról... Igazságod olyan, mint a hatalmas hegyek, ítéleteid, mint a nagy mélység, embert és állatot megtartasz, Uram. (Zsolt 36,7)

A legnagyobb halom a családot idézi meg. Mintha kincsre lelne, úgy mosolyogja, örömködi vagy épp könnyezi meg az egyenként kézbe vett, a még egy kicsit ide-oda tett tárgyakat. Egy-egy rajz, vers, fotó, anyák napi képeslap, aprócska kézművesség, az első gesztenye a Színház-kertből, préselt virág az Őrségből, rövidke vallomás csak úgy egy hétköznapból a frissen mosott ruhák tetejéről. Dúslakodnak házad bőségében, örömöt árasztasz rájuk, mint patakot. (Zsolt 36,9)

Az igéket is különválogatja, az év során itt-ott kapott igés kártyákat böngészgeti. Összerendezi a kis cetlikre kiírt, verseskötetben, regényben, facebookon talált vagy egy-egy reggeli csendességben megszólaló sorokat. Megannyi kérdés, próba, vagy épp áldás és hálaadás kavarog benne, ahogy a bölcs, megindító sorok között kirajzolódik egy egész év lelki utazása. Mily drága a te szereteted, Istenem! Szárnyad árnyékába menekülnek az emberek. (Zsolt 36,8)

Az év során elmondott áhítatok, gyermek-istentiszteletek, prédikációk, házicsopik vázlatai is előkerülnek. Lapozgatja, nézegeti. Igék, történetek, játékok, szemléltető „ablakok". Gyülekezetek, testvérek, kis és nagy kezek, csillogó szemek, gyermekarcok. Megtalált, életet rendező, új utakat adó üzenetek, lelki eledel, táplálék. Mert nálad van az élet forrása, a te világosságod által látunk világosságot. (Zsolt 36,10)

Rakosgatja. Leltároz. Mennyi öröm, mennyi gazdagság, mennyi áldás! Csak az a mélyen megbújó „fájdalomkupac" ne lenne ott, a szőnyeg túlsó sarkához gyűjtött, torokban hömpölygő, könnyekben kitörő emlékgombóc. Megáll felette. Már csak ezeknek nincs helye. Kidobja? Eldobozolja és mélyre süllyessze? Vagy helyet keressen azoknak is a többi közt? Végül leül közéjük. Kézbe veszi, és egyenként engedi közel őket. Egyenként keresi bennük az áldást, a Vigasztalót, a könnyeket törlő, ölelő Kezet. Maradj hűséges a téged szeretőkhöz, igazságos a tiszta szívűekhez. (Zsolt 36,11)

Lel-Tár. Mi minden történt egy év alatt, és mi mindennek van helye az életünkben? Öröm és bánat? Magasság és mélység? Nevetés és könny? Szárnyalás és gyomorgörcs? Egészség és betegség? Bizalom és csalódás? Hűség és elengedés? Ajándék és veszteség? A múltunkra lelünk, a jövőnek tárolunk. Áldást. Gazdagodást. Szabadítást. Megbocsátást. Vigasztalást. Megújulást. Hitet. Reményt. Szeretetet.

Lel-Tár. Uram, szereteted az égig ér, hűséged a fellegekig. Igazságod olyan, mint a hatalmas hegyek, ítéleteid, mint a nagy mélység, embert és állatot megtartasz, Uram. Mily drága a te szereteted, Istenem! Szárnyad árnyékába menekülnek az emberek. Dúslakodnak házad bőségében, örömöt árasztasz rájuk, mint patakot. Mert nálad van az élet forrása, a te világosságod által látunk világosságot. Maradj hűséges a téged szeretőkhöz, igazságos a tiszta szívűekhez. (Zsolt 36,6–11.)

Szabóné László Lilla