„A kísértések voltak tanítómestereim az istenismeretben.”
Luther Márton
Idő
Törékeny, mint a rebbenő madár; nehéz, mint az ólom; tünékeny, mint a földnyelte esőcseppek. Más és más hajnalban, délután és éjjel. Más és más vagyok hajnalban, délután és éjjel. Az idő múlik, vagy mi magunk? Múlik vagy telik? Visszahozhatatlan vagy újjászülethet? Idő van! Van idő?
A Parókia portál hatrészes sorozata. Második rész: Idő.
Turistának lenni jó. Leheverhetek Siena kagyló alakú, gyönyörű főterén, elképesztő házak gyűrűjében, és nem ró meg érte senki. Rácsodálkozhatok az impozáns középkori épületekre, amelyekben ma is élnek emberek. Megpróbálhatom megszámolni a végeláthatatlanul sok robogót, amelyek a legszűkebb utcákba is behajtanak. Van időm. Néhány pillanaton megállni és várni, hogy elkezdjen beszélni hozzám a város.
Az idők gonoszak - írja a Biblia. De mégis, néha megtorpan egy pillanatra a nyugati ember félelmetes ellensége, az idő. Például akkor, ha álmodik, vagy ha csak pár pillanatra elmerül a szépség élvezetében. Az álom, az esztétikum, az imádság, a liturgia mind-mind bejáratok az időn túli időtlen valóságba.
Döbbenetes, hogy a világ legrégebbi bankja, a siennai, mind a mai napig működik. Áll, ahogy a város falai. Világégések és földrengések között is rendületlenül, több mint 500 éve már. Furcsa belegondolni, hogy már akkor is intézményesen forgatták a pénzüket a gazdag toszkánok. Az ember nem sokat változott az idők folyamán.
A sienaiak kicsit úgy viselkedtek, mint a bábeliek. Meg akarták építeni a világ legnagyobb és legfényűzőbb katedrálisát, amelynek a szépsége felhat egészen az egekig. A mai Olaszország egyik legcsodálatosabb katedrálisa az övék, ami a tervezett kolosszális építménynek csak a mellékhajója. Ugyanis mire a főhajó építésébe fogtak volna, lecsapott a városra a fekete halál, a pestis. Igazságtalan lett volna Isten, amikor nem engedte, hogy hatalmas templomot építsenek neki? Nem gondolom. A templomépítés kiváltság. Különösen, mert az ember szereti bálványozni saját építményeit, teljesítményét.
Siena kagyló alakú főterén ülve úgy érzem, nem is térben, nem is időben utazom. Más út ez. Sokkal nehezebb. Az emberről és az emberiről tanulok. Tér és idő, nyelv és kultúra, ember és másik ember kontrasztjában. És az Istenről, aki számára nincsenek elveszett pillanatok, aki az idő Ura.
Ötlet: Füle Tamás
Gondolat: Bagdán Zsuzsanna
Kép: Dobó Márta
Közreműködtek: Jakus Ágnes és Kálló Karola
Parókia Sajtószolgálat, 2012.