„A valóság: elképzeléseink megsemmisítője."
C. S. Lewis
Lelki segítség a nehezített gyermekáldásban
Napjainkban egyre több gyermekre vágyó házaspár szembesül azzal, hogy természetes úton nem válhat szülővé. A meddőségi statisztikák szerint Magyarországon a párok mintegy 17%-a érintett a meddőségben, a termékenységi zavarok aránya az elmúlt tíz évben háromszorosára nőtt. Ez azt jelenti, hogy átlagosan minden ötödik-hatodik pár küzd a meddőséggel. Így aki maga jó esetben nem is érintett, a közvetlen környezetében, családjában, gyülekezetében nagy eséllyel van olyan pár, aki nehezített gyermekáldással néz szembe. A gyermekvállalás ugyanakkor fontos téma a magyar társadalomban, de nagyon sokan nem tudják, hogyan érdemes erről jól beszélgetni.
Kevesen sejtik vagy ismerik fel azt, hogy mekkora terhet jelenthet ez egy házaspár életében, párkapcsolatában, és egyáltalán abban, hogy teljes értékűnek érezzék életüket, kapcsolatukat akár saját gyermek nélkül is. Még kevesebben tudnak arról, hogy a meddőségben érintett párok hol, hogyan kaphatnak segítséget, szakmailag megalapozott lelki támogatást ebben az életkrízisben.
Az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán több éve létezik egy program, amely felekezettől, sőt hitgyakorlattól függetlenül fogadja az érintett házaspárokat, elismerve, hogy a hit erőforrás, de a keresztény elköteleződés nem elvárás a jelentkezéshez.
Protestáns közösségeinkben kevésbé ismert ez az egyedülálló lehetőség, amely hathatós segítséget jelenthet a házaspároknak. Az Anna–Joachim-program már hat éve közreműködik a hosszabb-rövidebb ideje gyermekre vágyó házaspárok lelki támogatásában professzionális szakmai háttérrel. A program magába foglalja az eddigi gyakorlat szerint évente két alkalommal induló Anna–Joachim PRO-hétvégéket, ennek nyomán önsegítő csoportokba való kapcsolódást, illetve külön párkonzultációs lehetőség is igénybe vehető. A program a résztvevők számára teljesen térítésmentes, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola támogatásával valósul meg, amely a két bentlakásos hétvége esetén a szállás-ellátás díját is magában foglalja.
Az Anna–Joachim PRO-hétvégék különleges tréningsorozata átfogó, intenzív pszichológiai és mentálhigiénés segítséget nyújt a gyermekáldásra vágyó pároknak, kiemelt célja a házasságok megerősítése. A programsorozat a keresztény szellemiséggel és értékrenddel harmonizáló terápiás jellegű módszereket gyűjti egy csokorba. A két bentlakásos hétvégét, melyeknek az AVKF pesterzsébeti campusa ad otthont, két szervezett utótalálkozó, majd igény szerinti, önszerveződő találkozások követik.
Az Anna–Joachim PRO-hétvégék az eddigi tapasztalatok alapján ajánlhatók mindazon házaspároknak, akik vágynak a sorstársi közösség megélésére, megtartó erejére, vagy egyszerűen vágynak többet, érdemben beszélgetni a nehéz élethelyzetről a társukkal, vagy épp hasonló helyzetben lévő más párokkal. Azok számára is komoly támogatást jelent, akik a meddőségi kivizsgálások közepette, vagy még előtte állva úgy érzik, hogy problémájukkal egyedül vannak lelkileg. Összességében javasolt a program mindenkinek, akik házasságban élve elszigeteltnek, bizonytalannak, nem megértettnek érzik magukat hosszabb ideje gyermekáldásra várakozva.
A hétvégék korábbi résztvevői arról számoltak be, hogy a tréningalkalmak nagyon gyakorlatiasak, igazi támogatást nyújtanak egymás mélyebb megértése, a konfliktusok mintázatának felismerése és feloldása terén. A házaspárok csoporttá formálásában, gördülékeny kommunikációjában, az oldott csoporthangulat kialakításában nagy szerepet vállalnak a csoportot profin vezető szakemberek. Adott a lehetőség családterapeuták segítségével párterápiás konzultációra is a hétvégék alkalmával. Ugyanakkor van mód és idő a kötetlen beszélgetésre, kikapcsolódásként társasjátékokra, így hamar baráti társasággá kovácsolódhatnak össze a csoporttagok. Gazdagító lehet betekintést nyerni más házaspárok kapcsolatába egységüket, összetartozásukat látva, ugyanakkor megérteni aktuális küzdelmeiket, kihívásaikat is. Mindezt olyan sorstársak közösségében, akik hasonlóan nehéz élethelyzetben vannak.
Az Anna–Joachim PRO tavaszi programsorozatára még lehet jelentkezni január 31-ig; egyszerre hat házaspár jelentkezését várják. Azok számára is van segítség, akik most esetleg nem férnek bele a létszámkeretbe, mert a hétvégéken kívül is van lehetőség párkonzultációs beszélgetésekre.
Jelentkezés: itt.
Kapcsolódó cikkünk: Várva várlak
Sokszor nincsenek szavaink a nehezített gyermekáldás traumájának és gyászfolyamatainak kifejezésére. Ha nem tudjuk átadni, mi zajlik bennünk ezek átélésekor, környezetünk nem tud hozzánk kapcsolódni. Már csak emiatt is óriási dolog, hogy megjelent Muzslai-Bízik Hanna Várva várlak című könyve a Harmat Kiadó gondozásában, amely nemcsak szerzőjének, de sorstársainak is hangot ad. A könyv bemutatja a meddőség megélésének minden aspektusát, és nemcsak a krízisbe bevezető „Bejáratokat”, hanem az onnan kivezető „Kijáratokat” is: azokat a megküzdési stratégiákat vagy attitűdváltásokat, amelyek lehetővé teszik, hogy ne csak arra tekintsünk, ami terméketlen, hanem arra is, ami termő.