Visszatekintve  a Presbiteri Szövetség hétvégi konferenciájára, tovább futnak bennem a gondolatok és visszagondolok az elmúlt napok történéseire. Őszintén elmondhatom, hogy a hatása alá kerültem az eseményeknek, megragadott a rendezvény lelkisége, végig a lényegre fókuszált, ahogy az úrvacsorás záró istentiszteletben is szólt hozzánk Pál apostol a szóládi lelkipásztor Hajdú Zoltán Levente által:
„Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott Krisztus Jézus. Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért.” (Fil 12-14).
Valóban megragadott ez az Ige, de a hétvége több eseménye is, ugyanakkor ez főleg azt jelenti számomra, hogy maga Krisztus ragadott meg, mert Ő a tiszta forrás, a szemléletformáló, újjáteremtő erő. Mégis, emberek által ragadott meg Krisztus, amire a hétvégén több példaértékű alkalom és tápláló pillanat adódott az igehirdetések, előadások, közös éneklések, imaközösségek, pódium- és magánbeszélgetések által.

Presbiter vagyok, leszek… mit is jelent ez? Milyen a presbiteri lét? Isten elhív, vagy már elhívott erre a szolgálatra. Igen, Isten hívja el szolgáit, a lelkészt, a gondnokot, a presbitert az egyes hívőt és a megtért testvért. Isten Szentlelke megragad, irgalmasan megtisztít és újra és újra alkalmassá tesz, hogy „ezentúl Őneki éljek.” Olyan élethelyzetben ért ez a konferencia, amikor nehézségek támadtak az egészségemben és kerestem a lelki alkalmakat és a közösséget az egyházammal, vágytam az együttlétre a közös ima erejére, Isten jelenlétének megtapasztalására. Ezzel a vágyódással mentem a  konferenciára, találkozni „énforma”, hívő és elkötelezett református testvérekkel. Maga a helyszín is nagyon csalogató volt, hiszen  a nyári hittantáboraink sok áldást és örömöt megélt SDG Hotelébe hívogatott a Presbiteri Szövetség, Balatonszárszóra. 

Ami már az első találkozások alkalmával inspiráló volt, hogy érezhetően mindenki nagy lelkesedéssel és kíváncsisággal tekintett e pár nap elé, hogy mit adhat egy ilyen együttlét? Mit tudunk meg, vagy ismerünk fel egymás és az előadások által, na meg, a személyes beszélgetések által a saját „lelkiségünkből”? Jó volt ennyi kíváncsi és mosolygós tekintettel összekapcsolódni ezen a hétvégén.
A péntek esti Tinódi Lantos Sebestyén Református Iskola zenekarának műsora nagyon színvonalas volt, de ezen túl, jó volt látni a fiatal diákok és a velük együtt zenélő tanárok érezhetően szeretetteljes kapcsolatát. A közös szolgálatban az iskola igazgatója, Szabó Szilárd számomra igazi meglepetéssel szolgált, ugyanis nagyon kreatív animációs kisfilmet készített erre az alkalomra. Ebben legószereplőkkel tíz jelenetet és élethelyzetet szemléltetett a gyülekezeti és presbiteri életből. Megfontolásra és átgondolásra alkalmas képsorokat kaptunk, hogy ki-ki maga vonjon le a tanulságokat, mely szereplővel tud azonosulni a felvonultatott karakterek segítségével. A vizuális jelenetek mögött mélyebb és mögöttes tartalmak hívták fel a figyelmet a különböző személyiségek látásmódjára és magatartására egy-egy élethelyzetben, mindezzel hatást gyakorolva a belső érzelmi világra. Hogyan működnek egyes döntéshelyzetben a presbitérium szereplői, itt a filmben kidomborítva bizonyos személyiségbeli „túlzásokkal”. A film főszereplői így: a lelkész, a gondnok, „szuperpresbiter” és a „kekecpresbiter”. Ezek a képsorok jobb eséllyel nyitják ki az emberi fantáziát, hogy az egyes döntések és magatartásmódok, hogyan segítik, vagy éppen akadályozzák gyülekezeteinkben Isten országának építését. Ezáltal vezetést és támpontokat is adva megfontolásra a jövő felé. A szárszói megérkezésünk estéje a szolgáló iskola fiataljaival és tanáraival már hozták számomra Isten jelenvalóságának áldását, amit Péter így fogalmaz meg a hegyen: „Uram, jó nekünk itt lenni!” (Mt 17,4)

A főelőadásban Szabóné dr. László Lilla a lelkiséggel kapcsolatban az Isten szolgálatának három alappillérét vázolta fel, majd részletesebben is elemezte:
1. Imádság – belső szobában (gr. „kamrácska” szó használatos, ti. ablaktalan, sötét, hűvös és kicsi helyiséget jelöl Jézus korában. Az imádságban oda kell szánnom a jelenlétemet!
2. Bibliaolvasás – elmélkedő olvasás (Lectio Divina)
3. Lelki kísérés – Isten egymásra bízott bennünket
Az előadás tartalmát lehetetlen lenne itt megosztani, már csak azért is, mert e szolgálat három alappillérének kibontása folytatódik a következő alkalmak során. Mindössze egy diát emelnék csak ki a bibliaolvasással kapcsolatban, a Lectio Divina többletét, amely egyúttal az előadás módszertani mélységére is utal. Ezután csendes és Istenre hangolódó, vezetett imával zártuk az előadást, melyet a 23. zsoltárral Szabó György vezetett. A húszperces, csendben elmélyülő imádság után nehéz volt megszólalni. Én a zsoltárrészlet – „Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem” – igéivel voltam csendességben, és olyan békés lelkiállapotba kerülhettem ezalatt, hogy meghallottam az Úr üzenetét: „Táplálékod és menedéked vagyok”.

Akinek még ismeretlennek bizonyult ez az imamód, az kérdéseit feltehette és gondolatait megoszthatta a soron következő kiscsoportos megbeszélések alkalmával. Jó volt együtt szemlélni a személyes megéléseinket, melyek hozadéka abban is megnyilvánult, hogy a szervezők felé jeleztük, hogy több kiscsoportos megosztási lehetőséget szeretnénk a további alkalmakon!

Kerestük a pódiumbeszélgetések során a közelgő presbiterválasztások felé haladva, hogy milyen az „ideális” presbiterjelölt. Hogyan és mi alapján érdemes jelöltet keresni erre a szolgálatra? Számít-e, hogy milyen célokkal, tervekkel tekint előre egy gyülekezet, és esetleg ez alapján keressünk-e jelölteket? Tehát kompetenciák alapján keressük-e szolgatársainkat, vagy esetleg ennél más, nyomósabb érvet, szempontot érdemes figyelembe venni? Egy testvérünk felszólalása nyomán egyetértettünk abban, hogy a presbiter jelölt mindenek előtt és mindenek felett legyen Krisztusban élő, megtért ember! Ez önmagában garancia arra, hogy elkötelezett a gyülekezetért és a presbitériumért imádkozó testvérünk lesz, aki lelkiségével tovább erősíti a közösséget. A többi emberi készség és kompetencia viszont mindig pótolható lesz szakértők bevonásával és tanácsaik meghallgatásával.

Nem utolsósorban szólnék a remek hangulatról is, amit a szervezők és résztvevők humora egyaránt garantált. A komoly témák közepette felüdülés volt egy-egy poénos megjegyzés. Például, egy hosszabb előadás után reflektálva a rövid szünetek tartásának szükségére elhangzott, hogy „az ember nem víztorony!”

A hétvége történéseit összefoglalva: őszinte, szívbeli bizalommal kerestük gyülekezeteink Isten vezette útjának azokat a támpontjait, amelyeket a mi munkánk támogatni, segíteni tud. Hála az Úrral való találkozásért! Vendéglátónk és szállásadónk nevével is kifejezve köszönetünket és hálánkat: SDG.

Képek és szöveg: Zátrok Ágnes