Nemrégiben kezemben tartottam a látleletet, amin azon ételek hosszú listája szerepelt, amelyeket a jövőben kerülnöm kell, esetleg örökre elfelejteni. Látva a végtelen felsorolást, az ószövetségi idők étkezési törvényei jutottak eszembe, és a számtalan tilalom szövevényes útvesztőjében találtam magam. Hasított körmű és kérődző állat fogyasztható, de hasított körmű nem kérődző már nem. Kecskehúst anyja tejében főzni tilos. (3Mózes 11:1-8; 5Mózes 14:21)
Természetesen az én orvosom nem ilyen tanácsokkal látott el, de eltiltott minden gabonától, tojástól, szárnyas hústól és a legtöbb tejterméktől is. Ráadásul gyümölcsök és zöldségek közül is jónéhányan tiltólistára kerültek. A számomra ártalmas ételek különös halmazt alkotnak, így a legtöbb hétköznapi élelmiszert száműznöm kellett a konyhámból.

Az ételintolerancia alattomos dolog, mert nincsenek olyan egyértelmű tünetei étkezések után, mint az allergiának, mégis nagyon felborítja a természetes egyensúlyt, és igen kellemetlen panaszokat képes produkálni. Ráadásul nem is olyan egyszerű megfigyeléssel kiszűrni a kerülendő ételeket. Az én szervezetem például nem reagál rosszul a glutén jelenlétére, ugyanakkor ellenséget lát minden gabonában. Teljesen feleslegesen vásároltam a gluténmentes, de búzából készült pékárukat, hiszen rajtam azok nem segítettek. Amikor a tojás és baromfihúsról kiderült, hogy legtöbb bajom okozója, hálás voltam, hogy végre nyakon tudtam csípni az engem titokban „mérgező” anyagokat. Megfelelő vizsgálat nélkül nem tudtam volna ezt a bonyolult élelmiszer térképet megrajzolni magamnak.

Úgy döntöttem, első naptól szigorúan veszem a kihívást, és nem lazítok egyetlen szabályon sem. Elajándékoztam mindent, amit a jövőben már nem fogyaszthatok, és belevágtam az új életformába. Ez azonban rengeteg lemondással járt. A megszokott ízek és állagok nagyon hiányoztak, a szabályok pontos betartása sok energiát és tervezést igényelt. Annyira koncentráltam magára a feladatra, hogy először észre sem vettem az állapotom jelentős javulását. Ahogy teljesen elvágtam a testemnek ártó anyagok bevitelét, fokozatosan kezdtek megszűnni a rosszullétek, a rendezetlen szívdobogás, a rossz közérzet. Az a természetes állapot, ha az étkezések nem okoznak problémát, nekem ez mégis újdonság volt. A testemen kívül a lelkemre is hatott ez a változás, érzelmi hullámvasútba kerültem egy időre. A vizsgálati eredmény megszületésekor érzett öröm, hogy végre tudom, mi okozza a bajt, átfordult szomorúsággá, hogy mennyi ételről le kell mondanom. Az új étrend kialakítása és a sok lemondással járó stressz végül feloldódott abban, hogy sokkal jobb lett a közérzetem. Néhány hét után már úgy éreztem, berendezkedtem erre az új életre.

Egyik reggel megcsodáltam a tányéromon a magam sütötte kenyeret, a halpástétomot, a paradicsomot, és végtelen hála töltötte el a szívemet. Úgy éreztem magam, mint egy gyermek, aki csokoládét kapott, mert szenvedélyesen szeretem a paradicsomot, és nagyon hálás voltam Istennek, hogy erről nem kellett lemondanom. Kénytelen voltam alaposabban megtanulni a kenyérsütés fortélyait, és ez az ősi foglalatosság minden alkalommal Isten gondoskodó szeretetére emlékeztetett.

Az Ószövetségben nem azért kerültek ételek tiltólistára, mert Isten teremtményeivel bármi baj lenne, hanem azért, mert azokban az időkben ezek mind áldozati étkek voltak pogány népeknél, és fogyasztásuknak üzenetértéke volt. A böjt, a megtartóztatás, a visszafogottság mögött mindig áll valami lényeges indok, és ezeknek gyakorlása áldást hoz. A rám vonatkozó sok szabály betartása engem egyszerűen egészségesebbé tett. Ezt az áldást érdemes megtapasztalni akkor is, ha nem kényszerűség szüli.

• Megéri olykor nem megvenni a nagy vödör jégkrémet, akkor sem, ha nincs allergiás a családban.
• Áldást nyerünk, ha spórolunk, ha lemondunk az újabb telefonról, amikor a régi is még tökéletesen működik.
• Minőségi javulást hoz az életünkbe, ha időnként lemondunk a véleményünk hangoztatásáról, annak ellenére, hogy igazunk van, de ezzel nem mozdítjuk elő a helyzet megoldását, csupán feleslegesen megbántunk másokat.
• Megéri lemondani jogos követeléseinkről, azért, hogy a nálunk gyengébbnek jobb legyen.

Amilyen hosszú volt a látleletemen a tiltott ételek listája, olyan hosszú volt a felsorolása azoknak a helyzeteknek, amelyek áldássá fordulhatnak, ha lemondunk bizonyos dolgokról. Isten azon a reggelen felnyitotta a szememet, és ez a felismerés felszabadítóan hatott rám. Urunk bölcs, mindig tudja, hogy miért és meddig húz határvonalakat. Az új életkörülményeimen keresztül újra felfedezhettem, hogy a lemondás áldás lehet, hogy bizonyos dolgok elhagyása lélekben is közelebb vihet az Úrhoz. Érdemes időnként lemondással élni, „hogy többé ne embereknek kívánságai, hanem Isten akarata szerint éljétek a testben hátralevő időt.” (1 Péter 4:2)