Gyimesben a karácsony előtti 12 napot a hónapok szerint nevezik el, ott jártunkkor „éppen" március volt...
 

Ez az út is lassan indult, mint általában a hosszú utak, már a nekifutása is hosszú, ráadásul olyankor kezdődik, amikor mások még alszanak. Sötét, hirtelen ébredés, felkelés, tennivalók számbavétele, bepakolás, mi hiányzik még, ajándékok, speciális üzenetek, ránk bízott dolgok, szendvics, ásványvíz, fényképezőgép, ezt el ne felejtsem, hiszen dokumentálom az utat.

Eddig akárhányszor elmentünk adományokat vinni a Gyimesbe, Hidegségpatakára, mindig én vezettem. Volt, hogy egyedül, volt, amikor ketten-hárman, öten-hatan is mentünk. A rítus mindig egyforma. Az útvonal megszokott, mégsem unalmas. De most nem én vezettem, hanem két másik lelkész. Fogtam hát a fényképezőgépet és lövöldöztem, mint az ember az esőben. Ködben. Hóban. Szürkületben. Éjszakában. Hajnalban. És nappal.

Több mint hétszáz kilométer. Senki sem érti tágasabb hazánkban, hogyan lehet ilyen messzire elmenni, és még ízes magyar nyelvre is lelni. És jó magyarok élnek ott. Olyanok, akik megélnek nélkülünk is. Amit viszünk, csepp a tengerben. Egy kis enyhülés karácsony előtt. Legalább negyven családnak. Gyermekotthonnak. Talán még egy tepsi tészta kisül belőle. Egy kis hurka, kolbász. Annak az asszonynak többet hoztunk, aki öt gyerekkel maradt egyedül. Annak több kell. Annak több jut most.

Nem is szól másról az út, mint az útközbenről. Hiszen úton vagyunk. Úton vannak a dolgozók, úton a diákok, úton a nyerészkedők, az új otthont keresők, a menedékre vágyók. A határnál 8-10 km-es kamionsor. Mindenkit megnéznek. Ki mit szállít, ki kit visz. Elsuhanunk a gyanakvó rendőr vizslató szeme előtt. Mérnek és mérlegelnek minket.

Hosszú az út. Ismerős tájak, apró falvak, megszokott megállók, kőbe vésett pihenők, benzinkutak, sík vidékek, dombok, hegyek, hágók. Kávé, hol híg, hol jó. Nem, automatából nem iszunk. Korondon pálinkával kínálnak. Jól is esik a sok rázkódásban. Szép a főtéren felállított betlehemes.

Az autó és a kisbusz tele van. Dugig. Összenyomódunk mi is, mint a ruhák, a tisztálkodószerek, a tartós élelmiszer, az édesség, a szaloncukrok és szétguruló narancsok. Minden a karácsonyt jelzi. A doboz tetején ötven csomag csillagszóró. Ennek mi értelme? Ki örül a percnyi csodának? Lesz egy gyermek, akinek földerül az arca? Akinek ettől lesz karácsony? Bizonyára lesz!

A falvak már ünnepelnek. Fények az utcán, a házakon, az ablakokban, a főtéren. Kis betlehemes, világító karácsonyfa, „Kellemes ünnepet" felirat. Csillag lóg a villanypóznán, odakötötte a falu. Nem szabadul, világít. Az udvarokban füst szálldos, disznót ölnek. Arrébb ötöt egyszerre.

Hétköznap Hidegségben. Gyerekek igyekeznek az iskolába, kis táskájuk a hátukon, néha egészen messziről. Némelyik alig van felöltözve, se sapka, se sál. Mások vödrökkel várnak a kapu előtt. Szortírozzák a tejet. Biciklis a jeges úton. Valaki még a házát fedi be a tél előtt. Hozzák a szénát a hegyről. „Maguk aztán jól felültek oda!" – „Hát jól."

Nyolc férfi ül egy kicsiny konyhában a félhomályban. Lassan folyik a beszéd. Némelyik cigarettázik, másik hallgat, valaki sapkában ül, keze a tarkóján. „Tizennégy embert hívtam" – mondja a gazda. „Nincs vizünk, egész nap dolgoztunk, de nem értünk vizet. Megakadt egy kőben a cső. Aztán másfél méterrel odébb újrakezdtük. Ott is követ kaptunk. Egész nap dógoztunk. Hiába. Nincs vizünk." Lassan kiszivárognak a konyhából. Nyitva a pince, holnap új nap kezdődik.

A Szent Család szállást keres.
Végigjárják a házakat, bekopognak mindenkihez.
Ahol fogadják őket, oda bemennek. Énekelnek, kántálnak.
Zárt ajtót nem törnek be.
Szállást keresnek. Szentek. Családok.
Végül elérnek a templomhoz. Fent a dombon. Messzire világít a tornya.
Mellette fénylő karácsonyfa.
Megvilágítja az utat.

Közel az ünnep.

Bölcsföldi András

A hidegségpatakai karácsonyi segítségszállítmányt anyagilag és természetbeni adományban támogatta: az apostagi és a lajosmizsei egyházközség, Szász Ágnes, Gizella Schröder (Németország), a dunamelléki püspöki hivatal dolgozói és az Ágoston Sándor Alapítvány.