A Föld napja Magyarországon cselekvő ünnep, melynek kapcsán egyházunkban a teremtett világgal való kapcsolatunk kap nagyobb figyelmet. Idén a nap fókuszában újra az élővilág változatosságát, biológiai sokféleségét veszélyeztető műanyagok állnak. Amellett, hogy egyetlen műanyag zacskó lebomlásához ötszáz év szükséges, az erdeinkben szétdobált példányok összegyűjtésére a legtöbben évi egyetlen napot dedikálunk (április 22-ét), vagy annyit sem. Pedig a teremtett világ testközeli megtapasztalásának, megóvásának hasznáról egészen komolyan beszél a Biblia.
Jézus a környezetünk megóvásán túl határozottan fontosnak tartja, hogy időről időre kihívja övéit a hétköznapok sűrűjéből. Annak pedig nemcsak kortörténeti oka lehet, hogy nem Jeruzsálembe vagy egy zsúfolt zsinagógába invitálja legszorosabb tanítványi körét, hanem a természetbe, lakatlan helyre (lásd: Márk evangéliuma 6. rész 30-32. versek).

Miért éppen a Bakony?
Nem csak az ószövetségi „teofániák” (isteni megjelenések) nagyrésze történik a természetben, hanem a Biblia képeinek jelentős hányada ide kötődik. Hűs forrásról, füves legelőkről, kőszikláról olvasunk – íróasztalnál. Egy túra a természetben esély arra, hogy Istent a saját maga építette katedrálisban dicsőítsük. Talán ez is oka lehet annak, hogy a Gyökössy Intézet  lelkipásztoroknak és házastársaiknak. hirdetett zarándoklatot. Egyik vezetője Balogh Tamás gödöllői lelkipásztor, akiről hajlok azt gondolni, a „természetkedvelő” lelkialkat prototípusa, és nem csak azért, mert egy ötven centis kerékátmérőjű biciklivel áttekert az Alpokon.

„Természetszerető, természetjáró családban nőttem fel, a saját családomban is ezt vittem tovább. Nekünk több mozgásra, nagyobb térre van szükségünk az átlagnál vagy talán csak rossz korba születtünk. A beosztottjaim egyébként szokták jelezni, ha úgy látják, mindannyiunknak előnyére válna, ha legalább egy délutánra kimennék a természetbe. Korábban az ifiseinket is sokat vittem túrázni, biciklizni, vízitúrázni, de ahogy idősödöm, érzem, hogy elszakadok ettől a korosztálytól, így teret kap a kísérői szerep a csendesebb lelki utakon” – vallja a természettel való kapcsolatáról.

A helyszínválasztásról a zarándoklat másik vezetőjét, Szakács Gergely pápai lelkipásztort kérdeztük. „Gacsályi Zsolt józsai lelkipásztor régóta szervez zarándoklatokat lelkészeknek, ők a Zemplént járják be. Nekem fontos volt, hogy a Dunántúlon is legyen hasonló lehetőség, ennek legszebb része a Bakony, amit személyesen is jól ismerek. Több útvonalat is bejártam már, így biztonsággal végig tudunk menni az előre tervezett szakaszokon. Igazából ezért a Bakony” – mondja a lelkipásztor.

A központ: Krisztus
A zarándoklat három hívószava az imádság a csönd és a közösség: „Mindegyik ugyanolyan hangsúlyos, de szeretnénk, ha napközben az erdőjárás ideje az egyéni csendesség és ima ideje lenne. Lelkipásztorként rá vagyunk szorítva a hétköznapokban arra, hogy sokat beszéljünk, így a csend, a csendben megszólaló Isten háttérbe szorul, pedig szükségünk van erre a tapasztalatra. Akinek pedig ez ismerős, az nagyon tud vágyakozni utána. Ebben a néhány napban nagyobb teret adunk az egyéni csendnek és imának” – mondja Gergő.

„A közösség megélésének kerete, hogy együtt járjuk végig ezt az utat. Sokan vagyunk, figyelünk egymásra, figyelünk a többiek tempójára, osztozunk egymással a szálláson, asztalközösségben vagyunk – ezekben egészen gyakorlati módon élhetjük meg a hitünk valóságát. A legigazabb keresztény közösség képe, hogy

nem azért vagyunk együtt, mert annyira jó barátok vagyunk, hanem Krisztus az, aki összehoz bennünket, köré gyűlünk mindannyian, legyünk bár nagyon más személyiségű és más habitusú emberek.

Szeretetben elhordozni egymást – ez fontos része az életünknek, a zarándoklat erre minősített időt biztosít.”

Alkalmazkodni – ez is része a lelki útnak. „Bármilyen zarándoklatról legyen is szó, az kihívja az embert a komfortzónájából, és nem csak azért, mert kicsit többet gyalogol, mint a hétköznapokban. Ennek pozitív hozadéka, hogy fogékonyabbak leszünk Istenre is. Bízunk benne, hogy a résztvevőkben meglesz az a nyitottság, hogy meghallják a Szentlélek hangját és üzenetét” – mondja a lelkipásztor a közösség megélésének áldásairól.

Ügyek helyett fókuszban az Ige
A zarándoklat vezérigéje az emmausi tanítványok útja (Lukács evangéliuma 24. fejezet 13-35. versek). Szakács Gergely így indokolja a választást: „Az úton lévő tanítványok összezavarodva és gyászolva mentek Jeruzsálemből Emmaus felé, ki az addigi közösségükből az ismeretlen felé, miközben maga Jézus lépett melléjük és kezdett el velük beszélgetni, és együtt haladtak ezen az úton. Ez jelenik meg a zarándoklatban azzal, hogy kiszakadva a hétköznapokból, mindenki hozza a maga fáradtságát, frusztráltságát vagy éppen motiváltságát, eközben pedig megélhetjük, hogy Jézus mellénk szegődik, és a mi tempónkban jön velünk, kíváncsi ránk és velünk akar beszélgetni. Az a reménységünk, hogy a zarándoklat végén örömmel, motiváltan, feltöltődve térünk vissza a közösségeinkbe, ahogy az a két tanítvány is visszasietett Jeruzsálembe.”

„A református kegyesség erősen ügyközpontú, verbális, kognitív” – veszi át a szót ismét Balogh Tamás. „Egy református lelkipásztorban kódolva van, hogy valahogy igazolnia kell a hivatását, akkor is, ha erre semmi szükség nincs. Másfajta teljesítmény viszont az, amikor mindössze arról van szó, hogy el kell cipelnem saját magamat egyik helyről a másikra. Ez nekem inkább könnyebbség.

Redukálódik az élet azzal, hogy nem tulajdonítok sem magamnak, sem egyházi ügyeknek túl nagy jelentőséget, az marad velem, ami igazán fontos: a valós Isten-kapcsolat.Amikor azt olvassuk a Bibliában, hogy Ábrahám elindul, mert elhívta őt az Úr, a szöveg egészen más színben tűnik fel, ha én magam is elindulok, adott esetben térkép nélkül.

Velem előfordult egy túra alkalmával, hogy olyan elágazáshoz érkeztem, ahol mindkét lehetőség nagyon rosszul nézett ki. Úgy festett, hogy el fog fogyni az út, miközben tudtam, hogy az egyik irányban 50 km az első lakott település, a másik irányban viszont háromszáz.
Ez a helyzet direkt kapcsolatot teremt az isteni vezetéssel és gondviseléssel is. Ha találok útközben bármi ehetőt, azért nagyon mélyen tudok hálát adni, más szinten, mint a terített asztal mellett.

A zarándoklat ajándéka, hogy visszaléphetünk a teremtési ritmusba: a reggel reggel, az este pedig este, és a kettő között olyan tempóban érnek az ingerek, ahogyan azt a természet adja – ez városi környezetben egyáltalán nem magától értetődő. Éppen ezért például az ötvenes, túlterhelt lelkipásztoroknak lehet ez a lelki utazás fontos lehetőség, vagy azoknak, akik beosztott lelkészként nem találják a helyüket” – véli a lelkész.

A program része a reggelenkénti közös igeolvasás és az esti úrvacsorai közösség is.

Vannak lelkipásztorok, akik különösen sokszor használnak természeti képeket az igehirdetéseikben, vagy előszeretettel támasztják alá Isten igazságait az élővilág jelenségeivel. Végh Tamás nyugalmazott lelkipásztor legtöbb evangélizációs szolgálata például a kozmikus távlatokat sem nélkülözi, de a tizennyolcadik századi puritán igehirdető, Jonathan Edwards is nagyon sokszor meríti a természet képeiből igehirdetéseinek illusztrációit.
A Gyökössy Intézet célja persze nem elsősorban az igehirdetői eszköztár frissítése, hanem hogy lehetőséget adjon a lelkészeknek arra, hogy ki-ki megtalálhassa a felfrissülés és a megújulás megfelelő útjait.
 

A lelkipásztorok bakonyi zarándoklatára május 31.-ig várják a jelentkezéseket. További részletek portálunkon: ITT.
 

Felhasznált irodalom: Gary Thomas, Megszentelt utak, Harmat Kiadó, 2017.