Márk evangéliuma - 12. Harminc, hatvan, száz annyit

Az útfélre esett mag

MAJD ÍGY SZÓLT NEKIK: NEM ÉRTITEK EZT A PÉLDÁZATOT? AKKOR HOGYAN ÉRTITEK MAJD MEG A TÖBBI PÉLDÁZATOT? A MAGVETŐ AZ ÍGÉT HINTI. AZ ÚTFÉLRE ESETT MAG AZOKAT JELENTI, AKIKNEK HINTIK UGYAN AZ ÍGÉT, DE MIHELYT HALLJÁK, AZONNAL ELJŐ A SÁTÁN ÉS ELRAGADJA A SZÍVÜKBE VETETT ÍGÉT....

A magyarázat rögtön egyértelmű, amint kiderül, miféle a mag, hova vetik, és ki a magvető. Szabad meggondolnunk, kin és min múlik a termés? A mag, az Istentől való szó, ami igévé válik, nekem szóló üzenetté. A mag, a termés lehetősége, azzá lehet, amit hordoz. Ha föld mélyébe kerül, akkor terem. Mitől nyílik akkorára a szívünk, hogy végre vetni lehessen bele?

A tömeg, Jézusért jött, látni, hallani, érteni, gyógyulni... de megszólító szavától távol maradt.
Ott Rómában értettem meg valamit. Engem, aki szeretek adni, könyörülni, miért riasztanak az úton, útfélen koldulók? Soha annyi koldust, nyomorultat, markát tartó kéregetőt nem láttam, mint ott. Felbukkantak, mutatták sebeiket, nyomorukat, dobozukat, és mentek tovább, mintha sose láttam volna őket...Nem rám volt szükségük, hanem arra a pár fillérre, amit tán odavetek. Aki könyörült rajtuk, arra ugyanúgy néztek, mint arra, aki nem adott semmit. Nem érdekelte őket ki miért ad, csak az, amit ad... Mi a baj? Kívül hagynak, kívül maradnak...

Talán jól értem, hogy itt Jézus erről beszél. Kevés látni, hallani, tudni amit ad, vagy adhat. Nem lesz közöm hozzá, ha nincs nyitva a szívem, csak a markom. Milyen félelmetes dolog meggondolni, ha a teli templomok igehallgatóit nézzük, hogy mennyi a hiába vetett mag! Jó, ha negyedannyi. Talán még annyi sincs, mint a Jézus Krisztus által elmondott példázatban.

A KÖVES HELYRE VETETT MAGOK AZOK, AKIK, MIHELYT HALLJÁK AZ ÍGÉT, ÖRÖMMEL FOGADJÁK, MERT NINCS BENNÜK GYÖKERE, HANEM CSAK IDEIGVALÓ; AZUTÁN, HA NYOMORÚSÁG VAGY ÜLDÖZÉS TÁMAD AZ IGE MIATT...ELTÁNTORODNAK.

A köves talaj, AHOL NEM VOLT SOK FÖLD... Volt egy cserepes virágom. Egyszer csak kókadozni kezdett. Nem értettem miért. Mikor kiemeltem a cserépből, akkor láttam, hogy a cserép telis-tele van gyökérrel, mely mind földért nyújtózna, de földje alig, saját gyökerébe kapaszkodik csupán. Ilyen az ember is. Gyökereibe gyökerezik. Amikor baj, nyomorúság, háborúság jön, kiderül, mi tart, mi nem, van-e föld, vagy csupán egymást fojtó gyökerek...

Honnan van termőföld? Lehet-e önmaga valakiségébe keményedett szívünket Istennek összetörni, felásni, gyomlálni, termővé tenni? Sose felejtem el, ahogy az édesapám teraszosította a hegytető oldalt, amit telekként vettünk. Nem volt könnyű... De ő kitartón bontogatta, mert vágyott arra, hogy vethessen, fákat ültessen, s gyerekei kezébe gyümölcsöt adhasson.

ÉS A TÖVISEK KÖZÉ VETETT MAGVAK PEDIG AZOK, AKIK AZ ÍGÉT HALLJÁK UGYAN, DE A VILÁGI GONDOK ÉS A GAZDAGSÁG CSALÁRDSÁGA ÉS EGYÉB MÁS KÍVÁNSÁG SZÁLLÁST VESZ BENNÜK, ÉS MEGFOJTJA AZ ÍGÉT, ÉS AZ NEM HOZ TERMÉST.

Mi vesz szállást bennünk? Felfedezzük? Megszabadíthat minket Isten, mélyen gyökerező kétségeinktől, félelmeinktől, szemrehányásainktól, önféltésünktől, megfelelésvágyunktól, önigazoló hiúságunktól, görcsös akarásunktól, rejtőzködő, elleplezett indulatainktól... Mert ha nem, ez terem. Fölébe kúszik mindennek. Megfojtja bennünk épp azt, amire úgy vágynánk.
A JÓ FÖLDBE VETETT MAGVAK PEDIG AZOK, AKIK HALLJÁK AZ ÍGÉT ÉS BEFOGADJÁK, ÉS TERMÉST HOZNAK, EGYIK HARMINC ANNYIT, MÁSIK HATVAN ANNYIT, NÉMELYIK SZÁZ ANNYIT.

A jó föld... Nem kiszáradt, nem gyomos, nem sziklás, nem kiszikkadt... hanem termésre alkalmas, vetésre előkészített föld. Isten jelenlétével betölthető hely. S ha bevetődhet, terem.

Levelet kaptam múlt héten Tímár Ágnestől. Azt látom élete felől, hogy mindegy mi történik vele, Istent keresi, tőle vár segítséget, vele éli, amit élhet. Súlyos betegen feküdt hetekig... Hazakészült. El tudta fogadni, hogy itt az idő. De erőt kapott, maradt. Betölthető szívvel?
Így írta: "Uram, Istenem! Vársz még tőlem valamit? Ha még szükséges, nem húzódozom a munkától. Te tudod Uram... Addig meg kérlek, őrizd meg öreg szolgádat... Ámen"

HARMINC ANNYIT... Megvallom, amikor ezt lemásoltam a Bibliából, eltévesztettem. Egybeírtam volna, hogy harmincannyit, hatvanannyit... Míg néztem, valamit megint megértettem. Mert mi az a harminc, hatvan, száz... az ANNYI nélkül. Ez az ANNYI nem tőlünk van, ez az, amit kaptunk, olykor akaratlan elveszítünk, ez ami teremhetne. Ez az ANNYI sokszorozódik. Majd mindegy, hogy harmincszoros, vagy százszoros. Ha nincs, nincs termés. Semennyi.

Van egy énekünk, amit tán ismerünk, ami nagyon ideillik, ami imádságunkká lehet...

SZÁNTSD FEL, URAM...

Hóseás 10,12

Feltört talaj régóta parlagon
Megkövült már közöny az arcomon
Nincs bennem vágy nem izzít szeretet
Nem éget a tűz játszom a szerepet

Kiszáradt föld régóta parlagon
Esőre vár könnycsepp az arcomon
Ez sem segít a felszínt éri csak
Törd meg szívem szánts bennem új ugart!

Szántsd fel, Uram, megkövült szívemet,
Égessen a bűn, gyűlöljem lelkemet!
Szántsd fel, Uram, megkövült szívemet!
Előled nem rejtem el, nem rejtem el bűnömet.

Te hoztál fényt, nekem adtál életet
És mégis elszóróm tékozlom az éveket
Igéd, ha szól a felszínt éri csak
Törd meg szívem szánts bennem új ugart!

Szántsd fel, Uram...

Ne hagyd, hogy újra kőszívvel várjalak
Ne fojtson félelem adj rám sasszárnyakat
Öröm és tűz repítsen utadon
Kövessem lépted szolgáljak szabadon!

Szántsd fel, Uram...

Tövis helyett teremjen mirtuszág
Árassza életem szent Igéd illatát
Sok bűnbogáncs ne fojtsa szívemet
Halál helyett éledjen szeretet.
Szántsd fel a szívemet!