MAJD ÍGY SZÓLT HOZZÁJUK: FIGYELJETEK ARRA, AMIT HALLOTOK: AMILYEN MÉRTÉKKEL MÉRTEK, OLYANNAL MÉRNEK NEKTEK. SŐT, RÁADÁST IS ADNAK, MERT AKINEK VAN, ANNAK ADATIK, ÉS AKINEK NINCS, ATTÓL AZ IS ELVÉTETIK, AMIJE VAN.
Mit mivel mérünk? Mi a viszonyító mérték és eszköz? Mérhető az anyagi világban a súly, a hosszúság, erő, sebesség, hőfok, páratartalom, űrtartalom, sűrűség, szakítószilárdság ...
Hogyan mérhető a lélek és a lelkiállapot? Mivel mérhető Isten jelenléte? Érezzük, mérjük?

Ehhez a második példához is folytatás kapcsolódik: MERT AKINEK VAN, ANNAK ADATIK... Miféle mérték ez? Vajon miért annak adatik, akinek már van? Nem igazságtalan dolog ez? S ha nem az, hogyan értsük? Mérték-e az, hogy annak adok, aki adni tud abból, ami van?

Aki szeret, az adja a szeretetét, annak, akinek szüksége van rá. Aki nem szeret eléggé, az méricskél. A szeretet jele a jóféle adáskényszer, a lemondani, és adnitudás szabadsága...
És minél többet ad valaki magából, annál több szeretet lesz jelen általa. Amit odaad, annak helye-hiánya betöltődik. Mondhatni fizikai törvényszerűség, hogy ahol hely születik, az rögtön betöltődik. Lelki téren is.

Vajon másképp hat-e a lélekre, amikor az ember azért ad, hogy kiérdemeljen, cserébe kapjon? A kapniakarásért ad, s nem az adniakarás készteti adni. Nincs hely, nem születik meg. Előre betöltött azzal, amit elvár, s ha nem kapja, akkor csalódottság, keserűség, avagy elégedetlenség tölti be. Különös TITOK a VAN és az ADATIK. Aki belekóstolt már, az tudja, hogy semmi máshoz nem hasonlítható, kifejezhetetlen jó, mennyország ízű.

MAJD ÍGY SZÓLT: ÚGY VAN ISTEN ORSZÁGÁVAL, MINT AMIKOR AZ EMBER BEVETI A MAGOT A FÖLDBE. AZUTÁN AKÁR ALSZIK, AKÁR FELKÉL, ÉJJEL, VAGY NAPPAL, A MAG KIHAJT ÉS FELNŐ, MAGA A GAZDA SEM TUDJA HOGYAN. MERT MAGÁTÓL TEREM A FÖLD ELŐSZÖR FÜVETAZUTÁN KALÁSZT, AZUTÁN TELJES SZEMET A KALÁSZBAN. MIHELYT PEDIG A TERMÉS ENGEDI, AZONNAL SARLÓT ERESZT RÁ, MERT AZ ARATÁS ELÉRKEZETT.

A mag, amit Isten vet, az a jó földben kihajt, erősödik és terem. Magától? Úgy mondanám szó szerint, hogy magvától! Attól, ami abba rejtve van. Nem azért mert kérte-akarta-vágyta-tervezte-elérte-kiügyeskedte-teljesítette, hanem mert ha befogadta, akkor abban benne van
Azt termi, amire rendeltetett. Mikor az ember abban van, amiben lenni kell, és azt adja, amit adnia lehet. Mikor a hely, a tér, az idő... s a lélek odaadásában az isteni jelenlét terem.

VISKY ANDRÁS ITTHON ÉS OTTHON ( Szüleinek utolsó heteiről, napjairól írta... )

" Élete utolsó napjaiban Júlia asszony rendszeresen megébredt a korareggeli órákban és hosszasan fürkészte a hajnali homályban a hálószoba tárgyait, a talányosan derengő ablakokat, és minden hangra, a legapróbb neszre is különös figyelmet fordított, mint aki csak nagy nehézségek árán tudja eldönteni, hol tartózkodik valójában, még itt a földön vagy már a hét ég legelső karéjában... Nehéz betegsége terhét jó kedvvel, a legteljesebb örömmel és vidámsággal viselte, és ha valaki hogyléte felől érdeklődött, csak annyit válaszolt:

- Hosszú életem során még senkit nem láttam, aki testi betegségben halt volna meg, hanem csak olyanokat, akiknek bizonnyal eljött az órájuk. Én már kívül-belül elkészültem, nem házalok tovább a világban, örökkévaló szállásomat már elkészítette az Ember Fia, amint megígérte. El is indulnék, ha rajtam állna, de úgy látszik, a Világ Urának még időre van szüksége, hogy fölkészüljön a menyegzőnkre, és végérvényesen magába fogadja lelkemet...

Halála hajnalán a következő párbeszéd zajlott le a könyörületes Júlia asszony és a szent életű Ferenc között:

- Gyere, menjünk haza - unszolta Júlia Ferencet.
- Hova?
- Haza.
- De hát itthon vagyunk.
- Gyere, induljunk, segíts. Menjünk együtt, hogy mielőbb otthon legyünk.
- Menj, én itthon vagyok.
- Itthon... Engedd el a kezem, én megyek. De aztán gyere te is hamar, ne késlekedj.
- Jó.
- Megígéred?
- Meg.
- Engedd el a kezem.

Júlia asszony szavait követően mindketten azonnal elszenderedtek. Azon a reggelen csak a Szentéletű ébredt vissza a láthatóba.
- Most már tudom, hogy nem vagyok otthon - mondta Ferenc a felesége teste felett még ott lebegő léleknek, és hangosan sírt, mint egy elhagyott gyermek."

ÉS ÍGY SZÓLT: MIHEZ HASONLÍTSUK AZ ISTEN ORSZÁGÁT? VAGY MILYEN PÉLDÁZATTAL PÉLDÁZZUK? OLYAN AZ, MINT A MUSTÁRMAG, AMELY MIKOR A FÖLDBE VETIK, MINDEN FÖLDI MAGNÁL KISEBB, DE HA EGYSZER ELVETETTÉK, FELNŐ, ÉS MINDEN VETEMÉNYNÉL NAGYOBB LESZ. NAGY ÁGAKAT HAJT, ÚGY HOGY ÁRNYÉKA ALATT FÉSZKET RAKHATNAK AZ ÉGI MADARAK.

Az apró mustármagban a növekedés lehetősége van elrejtve. Tűnhet kicsinek, semmire se valónak, ám termőföldbe elültetve nagyobbra növekszik mint más egyéb növény. Nem mert nyúzzák-húzzák fölfelé, hanem attól, ami benne rejtve diktál, Ahol-akiben Isten országa jelen van, ott ezt megtapasztalhatják azok, akik köré gyűlnek. Mint madarak a fa lombjának fészket kínáló, tikkasztó forróságban enyhet adó árnyát.

Talán furcsa amit mondok, de pár napja egy ilyen mustármag ember temetésén voltam Bátaszéken. Kevés nála szerényebb, szelídebb embert láttam, pedig tájékozottsága, ismeret és tudásanyaga, és legfőképpen lelki készsége sokakénál volt több. A temetés után menye a megüresedett házba hívott el minket. Ám nem csupán velünk telt meg az a hajlék. Szó, szót követett, vallomás, vallomást, és bizony kiderült, ki miben, hogyan tapasztalta az eltávozott idős Széplaki Kálmán igencsak hányattatott, sokféle megverettetést békésen elhordozó életében jelen levő Istent... Nem ember nőtt fölénk, hanem az, amit neki Isten adott. Aki ott jelen volt, mind arról beszélt, azt éreztette, hogy annak lakóhelyül odaadott szíve, élete által velünk volt-lehet az Isten. Most is. Igen, életünk így lehet példabeszéddé Isten országáról.

ÉS SOK ILYEN PÉLDÁZATBAN HIRDETTE NEKIK AZ ÍGÉT, CSAKHOGY MEGÉRTSÉK. PÉLDÁZAT NÉLKÜL AZONBAN NEM BESZÉLT NEKIK; DE MAGUK KÖZÖTT A TANÍTVÁNYOKNAK MINDENT MEGMAGYARÁZOTT.

Hogyan mutatta meg Jézus az elrejtett, elmondhatatlan országot? Magától értetődő, egyszerű példatörténetekkel hozta közel hozzájuk az elérhetetlent. Felfogható példabeszéddel a felfoghatatlant. Miért? Mert szeret, mert félt, mert ezért jött: CSAKHOGY MEGÉRTSÉK...

BÓDÁS JÁNOS
      HOL VAN AZ ISTEN?

Felettünk a föld légköre,
feljebb a sztratoszféra,
azon túl a bolygók öve,
az ember büszke célja.
Tovább az űr, a csillagok,
fényévek távolában,
hol milliónyi nap ragyog,
s millió új világ van,
születő, szétbomló világ,
roppant magasság, mélység,
s azon túl semmi? ... csak a tág,
mély félelmes sötétség,
mit se hang, se fény át nem üt?...
S az Isten hol van? ... hol van?...
........................ Mindenütt !

"Isten országa tibennetek van..." Lukács 17:21. "Közel van Isten országa..." Lukács 21:31.

Közel van? Bennünk van? Fáj, mikor nem látjuk, nem érezzük, nem tapasztaljuk? Kitartón kérjük, várjuk, reméljük? Rejtve van. De van. Mibenléte a krisztusi példatörténetek által is csupán megsejthető, de meglelhetjük, megélhetjük, mert a mi számunkra készített ajándék...

"Kérjetek és adatik néktek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtó nyittatik néktek. Mindenki kap aki kér; aki keres talál, és a zörgetőknek megnyílik az ajtó..." Máté 7:7-8.