ÉS KEZDTE ŐKET TANÍTANI, HOGY AZ EMBER FIÁNAK SOKAT KELL SZENVEDNIE; A VÉNEK, A PAPI FEJEDELMEK ÉS AZ ÍRÁSTUDÓK MEGVETIK ÉS MEGÖLIK. DE HARMADNAPON FELTÁMAD. ÉS EZT NYILTAN TANÍTOTTA. EKKOR PÉTER MAGÁHOZ VONTA ÉS ELKEZDTE DORGÁLNI. DE Ő MEGFORDULT, TANÍTVÁNYAIRA TEKINTETT, ÉS MEGFEDDETTE PÉTERT E SZAVAKKAL: TÁVOZZ TŐLEM SÁTÁN, MERT NEM AZ ISTEN DOLGAIRA GONDOLSZ, HANEM AZ EMBEREK DOLGAIRA. MAJD A SOKASÁGOT, TANÍTVÁNYAIVAL EGYÜTT MAGÁHOZ SZÓLÍTOTTA, ÉS AZT MONDTA NEKIK :
HA VALAKI ÉNUTÁNAM AKAR JÖNNI, TAGADJA MEG MAGÁT, VEGYE FEL AZ Ő KERESZTJÉT, ÉS ÚGY KÖVESSEN ENGEM. MERT AKI MEG AKARJA TARTANI AZ Ő ÉLETÉT, ELVESZÍTI AZT; AKI PEDIG ELVESZÍTI AZ Ő ÉLETÉT ÉNÉRETTEM ÉS AZ EVANGÉLIUMÉRT, MEGTALÁLJA AZT. MIT HASZNÁL AZ EMBERNEK , HA AZ EGÉSZ VILÁGOT MEGNYERI, DE LELKÉBEN KÁRT VALL? VAJON MIT ADHAT AZ EMBER VÁLTSÁGUL AZ Ő LELKÉÉRT? MERT HA VALAKI SZÉGYEL ENGEM ÉS AZ ÉN BESZÉDEIMET E PARÁZNA ÉS BŰNÖS NEMZEDÉKBEN, AZ EMBER FIA IS SZÉGYELNI FOGJA ŐT, AMIKOR ELJÖN MAJD AZ Ő ATYJA DICSŐSÉGÉBEN A SZENT ANGYALOKKAL.

                                                                                                                        

Aki látott már régi vasalót, az tudja, abba egykor parazsat tettek. Azt hiába használnánk parázs nélkül a ruhák vasalására, hidegen hiába tologatnánk a vasalandó anyag fölött, azzal nem lehet kisimítani. Az egészen átizzott szén hamvadó tüze kellett hozzá. Azt kapták ki ehhez, a tűzhely bensejéből. És persze nem lehetett akárhogyan bánni azzal a parazsas vasalóval. A hideg vasaló nem éget meg, de ki se simít... Régen súlya volt a vasalónak, és tanulni kellett használni is. A mai vasaló könnyű, talán tanítani se kell, hogyan bánjunk vele, de közel sem simítja ki úgy a ruhát, mint az egykori parazsas vas.

Találkoztunk már olyan emberrel, aki mellett azt éreztük, hogy a lelkében tűz van? Aki hatott ránk azzal, amit tett, érintett azzal, ahogyan szólt, mert lelkének olyan erővel bírt, hogy annak tüze felizzította a mi szívünket is?

Valaki azt mondta egy nemrég hallott előadásra - ami nekem tetszett, mert temérdek megszívlelendő gondolatot közvetített -, hogy neki unalmas volt. Miért érezte így? Mert lelket érintő tűz nem volt az előadóban. Amit elmondott tűz nélkül nem mindenkinek lett azzá, ami lehetett volna... Csak annak szíve gyúlt tőle lángra, akiben előtte is eleven tűz, parázs volt...

Miféle tűz volt Krisztusban, miféle tűz vitte, tartotta őt azon az úton, melyet értünk, üdvünkért járt végig, mely tűz képes a világ minden lakójának peres ügyét, vétkét, baját... elsimítani.
Nem az-e a baj, hogy nem kell nekünk igazán ez a tűz, mert hat ránk, megérint, veszélyes...

ÉS KEZDTE ŐKET TANÍTANI, HOGY AZ EMBER FIÁNAK SOKAT KELL SZENVEDNIE; A VÉNEK, A PAPI FEJEDELMEK ÉS AZ ÍRÁSTUDÓK MEGVETIK ÉS MEGÖLIK. DE HARMADNAPON FELTÁMAD. ÉS EZT NYILTAN TANÍTOTTA.

Mire kell minket tanítani? Amit nem tudunk. Mit kell nekünk újra meg újra mondani? Azt amire eddig nem figyeltünk. Tán nem érdekelt, vagy féltjük magunkat, nem akarjuk tudni, érteni.
Vajon mi kell ahhoz, hogy az ember ne csak tudja, hanem érezze és éreztesse, miféle útja volt Krisztusnak? Miért nem volt könnyebb? Miitől nehéz azok útja, kik őt követni vágynának?

A tanítványok , mióta megszólította őket, mellette vannak. Látnak, hallanak, tapasztalnak, csodálnak, de nem mindig értik azt, amit mond, azt amit tesz, de mellette maradnak, mert érzik az isteni erőt, a tüzet, a világosságot. Nyilván meghökkenve tapasztalják, hogy van aki nem szereti, botránkozik rajta, van aki támad, van aki kirekeszt, van aki ellenségévé lesz...
Eddig mindig nyilvánvaló volt, látható volt számukra isteni hatalma, bölcsessége, de vajon mi lesz, ha eljön az idő, mikor majd nem él vele? Magát odaadni jött. Sugárzó erejét, szívükben világosságot teremtő tudását, hatalommal bíró szavát, irgalmas szeretetét...De azt is oda kell majd adnia, el kell engednie, el kell veszítenie, amit lelkében értük hordoz, és testét is, mely itt hordozza...Hogyan hat ennek nyílt közlése a tanítványokra?

A VÉNEK, A PAPI FEJEDELMEK , AZ ÍRÁSTUDÓK - mindenki meg fogja vetni, aki becsült, tiszteletre méltó a tanítványok, s az akkor élők szemében. A vének, akiknek szava törvény, a papi fejedelmek, akiknek tere, hatalma van, az írástudók, akik mindent tudnak, ami Istenről tudható. A törvény által megbecsültek, a hatalommal bírók, a bölcsesség birtokosai...mind ellene fog fordulni...megvetik és megölik. Hogyan, miért lesz lehetséges ez?

"Jézus Krisztusnak szenvednie kell, és el kell vettetnie. Szenvedés és elvettetés nem ugyanaz. Jézus, a szenvedéseiben még lehetett volna az ünnepelt Krisztus. A szenvedésben még ott nyugodhatna a teljes részvét, a világ csodálata... Jézus azonban szenvedésében a megvetett Krisztus! A megvetettség minden méltóságot és tiszteletet elvesz a szenvedéstől... Szenvedés és megvetettség - Jézus keresztjét összefoglaló kifejezés. A kereszthalál azt jelenti, hogy megvetettként és kitaszítottként hal meg..." Dietrich Bonhoeffer - Követés

EKKOR PÉTER MAGÁHOZ VONTA ÉS ELKEZDTE DORGÁLNI. DE Ő MEGFORDULT, TANÍTVÁNYAIRA TEKINTETT, ÉS MEGFEDDETTE PÉTERT E SZAVAKKAL: TÁVOZZ TŐLEM SÁTÁN, MERT NEM AZ ISTEN DOLGAIRA GONDOLSZ, HANEM AZ EMBEREK DOLGAIRA.

Péter, aki alig valamivel előbb kijelent valamit, amit nem tudhat, de a Lélek kijelenthette számára. Már nem is tudja, amit akkor tudott? Vagy akkor se igen értette, amikor tudta? Jézus megerősítette abban, hogy látása Isten Szentlelkétől nyert ajándék, itt viszont megfeddi azért, ami féltő szeretetnek látszik, ám megerőtlenítőn emberi, és egyben sátáni kísértés...

Keménynek, méltatlannak, ridegnek, szeretetlennek látszik Jézus felelete Péter ölelésére - TÁVOZZ TŐLEM SÁTÁN! Mi is ritkán érezzük a súlyát az isteni elrendelésnek, nem igazán akarjuk tudni. Miért? Mert ha érint, az isteni erő, akarat, rendelés, az tűz, megégethet, fájhat, keserves nehézzé lehet. Vajon mit érezhetett Péter? Mitől lett sátáni az, amit mond? Nem akarhatja, nem kívánhatja, hogy megmeneküljön Jézust attól, amiért közénk jött, amire élete rendelve van! Istenellenes, emberellenes ez a kívánság!

"Nem akarja engedni, hogy Krisztus, Krisztus legyen. Az a tény, hogy Péter az egyház sziklája teszi magát itt bűnössé - közvetlenül a Jézus Krisztus melletti hitvallása és Krisztus által történt beiktatása után -, azt jelenti, hogy maga az egyház is kezdettől fogva megbotránkozik a szenvedő Krisztuson. Nem akar ilyen urat, és mint Krisztus egyháza, nem engedi, hogy Ura a szenvedés törvényét kényszerítse rá. Péter tiltakozása azt jelenti, hogy nem akarja vállalni a szenvedést. Így a Sátán vonult be az egyházba.... Jézus számára tehát elkerülhetetlen, hogy a szenvedés kelljét most világosan tanítványaira is vonatkoztassa. Ahogy Krisztus csak szenvedőként és megvetettként Krisztus, úgy a tanítvány is csak szenvedőként és megvetettként, vele együtt megfeszítettként tanítvány..." Dietrich Bonhoeffer - Követés

És ugye nem csak Péter, nem csak az egyház gazdái, vezetői, bölcsei, mi sem vágyunk szenvedésre, megvetésre - keresztre. Mi is kiiktatnák, ha csak lehet. Jobb nem tudni róla. Az isteni tűz jelenlétének lehetőségéről, mely magunkat egészen odaadni kényszeríthetne.
MAJD A SOKASÁGOT TANÍTVÁNYAIVAL EGYÜTT MAGÁHOZ SZÓLÍTOTTA, ÉS AZT MONDTA NEKIK: HA VALAKI ÉNUTÁNAM AKAR JÖNNI, TAGADJA MEG MAGÁT, VEGYE FEL AZ Ő KERESZTJÉT, ÉS ÚGY KÖVESSEN ENGEM.

Kikhez szól azután? Együtt a sokasághoz és a tanítványokhoz. Miért nem tesz különbséget a hozzá tartozók és a sokaság között? Van különbség? Az amit róla, általa tudunk, az még nem követés. Az követ, aki megtagadja magát. Saját elképzelését, saját vágyait, saját szokásait, saját érzéseit, önféltését, önzését...

"Senki sem kényszeríthető, sőt, még csak el sem várható senkitől... Még egyszer, a követés kellős közepén is döntés elé kerülnek a tanítványok... mielőtt a követés törvényét meghirdeti, el kell engednie magukat a tanítványokat is... Az önmegtagadás sosem oldódhat fel egyes önmarcangoló vagy aszketikus gyakorlatok mégoly tökéletes cselekvésében sem... Az önmegtagadás azt jelenti: csak Krisztust ismeri, többé már nem önmagát, csak őrá néz, aki elöl megy, nem pedig az útra, amely túl nehéz nekünk... " Dietrich Bonhoeffer - Követés

MERT AKI MEG AKARJA TARTANI AZ Ő ÉLETÉT, ELVESZÍTI AZT; AKI PEDIG ELVESZÍTI AZ Ő ÉLETÉT ÉNÉRETTEM ÉS AZ EVANGÉLIUMÉRT, MEGTALÁLJA AZT. MIT HASZNÁL AZ EMBERNEK, HA AZ EGÉSZ VILÁGOT MEGNYERI, DE LELKÉBEN KÁRT VALL? VAJON MIT ADHAT AZ EMBER VÁLTSÁGUL AZ Ő LELKÉÉRT?

Talán sehol máshol nem érezzük ennyire lehetetlennek azt, aminek bennünk és általunk is meg kéne valósulni. Ami elveszett, hogyan lesz meg? Amit kezemben tartok, hogy vész el? Mi nyerni vágyunk egész lelkünkkel, aki látni, érezni akarja, annak ez nyilvánvaló. Ennek az ösztönnek kéne ellene állni, lelkünknek, mely szolgája a testnek. Ez az, amit lehetetlennek érzünk, de lehetséges. Pedig épp fordítva van. Magunkat megtartani lehetetlen, és mi mégis hinni akarjuk, hogy lehetséges. S e konok hit miatt veszít lelkünk, elnyerhető üdvösséget...

"Aki nem akarja odaadni életét emberek által okozott szenvedéshez és megvetettséghez, az elveszíti a Krisztussal való közösséget, az nem Krisztus-követő. Aki azonban a követésben, kereszthordozásban veszíti el az életét, az újból megtalálja azt magában a követésben, a Krisztussal való keresztközösségben..." Dietrich Bonhoeffer - Követés

Mit veszítünk, mit nyerünk? Mire megyünk azzal, amit markolunk, amit nem engedünk el?
Hogy lehet magunkról, akarásainkról elfeledkezni, magunkat kiszolgáltatva, veszítve nyerni?


" A törvényszéki teremben vagyunk, messzi vidéken. A terem felső végében, a törvény asztala mellett ül a bíró... Éppen most vette elő a legutolsók egyikét a mára kitűzött tárgyak közül. Tartásdíj-követelésről van szó. ... a panaszos egy szegény szolgáló, s a vádlott házas ember. Kisül aztán az is a jegyzőkönyvből: a vádlott kijelentette, hogy a panaszos jogtalanul és csak nyereségvágyból idéztette meg... Mind a két fél megjelent, és most egymás mellett állnak a bíró asztala előtt... A bíró a vádlotthoz fordul és megkérdezi, megmarad-e tagadása mellett és kész-e az esküt letenni. Erre a kérdésre tüstént gyors igennel válaszol a vádlott...
A panaszos egész idő alatt szakadatlanul sírt... Az eskü tehát meglesz. Esküdni fog. Senki sem akadályozhatja meg, hogy eljátssza lelke üdvösségét. Mindeddig nem hihette, hogy ez megtörténik... Már tudja, a férfi hamisan fog esküdni, hogy magára akarja vonni Isten haragját egész jövendő életére... És ez az ő bűne, mert bevádolta! De hiszen éhezett, fagyoskodott, munka nélkül volt... a gyerek halálán volt. Ki máshoz fordulhatott volna segítségért...
Éppen amikor a vádlott újra elkezdi mondani az esküt, a lány előrerohan, félrelöki kinyújtott kezét, és magához ragadja a bibliát... Nem szabad annak az embernek eljátszania a lelkét. Nem szabad! A szolga tüstént elősiet, hogy rendre intse és elvegye tőle a bibliát. A lány iszonyúan fél mindentől, ami a törvényszékkel összefügg, s azt hiszi, hogy fegyházba juttatja az, amit most elkövetett. De nem adja oda a bibliát. Történjék akármi, azt az esküt nem szabad letenni. Az esküdni akaró férfi... megragadja a könyvet, de neki is ellenszegül...


Természetesen óriási csodálkozást kelt, ami most történik...
- Mi jut az eszedbe? Mit akarsz a bibliával?- kérdi a bíró kemény és szigorú hangon...
- Nem szabad, hogy letegye az esküt!
- Hallgass, és add vissza a könyvet! - kiáltja a bíró, de az nem engedelmeskedik...
- Nem szabad, hogy letegye az esküt!
- Olyan nagyon fontos neked, hogy megnyerd a pört? - kérdi a bíró egyre élesebb hangon.
- Visszavonom a panaszt! - kiált fel a lány... - Nem akarom arra kényszeríteni, hogy megesküdjék!
- Mit kiabálsz? - kérdezi a bíró. - Elment az eszed?
- Visszavonom a panaszt. A gyermekemnek ő az apja. De még most is szeretem. Nem akarom, hogy hamisan esküdjék!
Egyenesen, elszántan áll a törvény asztala előtt és egyenesen a bíró szigorú arcába néz. Mindkét kezét az asztalra támasztva ül ott a bíró és soká, soká nem veszi le róla a szemét. És míg a lányra néz, nagy változás történik benne...egyszerre csak észreveszi a bíró, hogy szeme könnyel telik meg... gyors pillantást vet maga köré. És látja, hogy az írnokok és a szolgák és az ülnökök egész hosszú sora mind előre hajolt, hogy azt a lányt nézze, aki a bibliát szívére szorítva áll a bírói asztal előtt... És valami ragyogást vesz észre az arcukon, mintha valami nagyon szépet láttak volna, ami lelkük mélyéig megörvendeztette őket...mintha éppen most hallották volna azt, amire legjobban vágytak. Legutoljára a vádlottra néz a bíró. Most ő az, aki lesütött fejjel áll ott és a földre néz. A bíró újra a szegény leányhoz fordul.
- Legyen úgy, ahogy akarod - mondja - A panasz visszavonatik - diktálja a jegyzőnek.
A bíró mozdulatlanul ül még egy pillanatig, aztán hátratolja a súlyos széket, feláll...
- Köszönöm - mondja, és kezét nyújtja neki.
A lány most tette le a bibliát, áll, sír és törli könnyeit az összegöngyölgetett zsebkendővel.
- Köszönöm - mondja még egyszer a bíró és olyan gyöngéden, olyan óvatosan fogja meg a kezét, mint valami törékeny, drága jószágot".
Selma Lagerlöf - Helga

Hogyan, s mit nyer ez az egész falu által megvetett teremtés? A másik üdvéért való felelősség szorításában, megfeledkezik arról, amiért jött, és perelt. Így nyer új lehetőséget... Nem azért mert így akarta, ő nem számol vele, csak megtörténik, miközben maga ellenében lép...

MERT HA VALAKI SZÉGYEL ENGEM ÉS AZ ÉN BESZÉDEIMET E PARÁZNA ÉS BŰNÖS NEMZEDÉKBEN, AZ EMBER FIA IS SZÉGYELNI FOGJA ŐT, AMIKOR ELJÖN MAJD AZ Ő ATYJA DICSŐSÉGÉBEN A SZENT ANGYALOKKAL.

Mi van jelen az ember szívében, mikor valamit szégyell? A rossz rajtam való győzelmének megsemmisítő kínja, a megalázottság, a megvertség, a gyávaság fojtogató szorítása, a vállalni képtelenség, a kihátrálás, az elbújás, a tudni nem akarás blokkoló kényszere...

"A követés ellentéte Krisztus és a kereszt szégyellése, a kereszt miatti botránkozás. A követés a szenvedő Krisztushoz kötés... A szenvedés azt jelenti, hogy Isten távol van... Éppen ezért veszi magára az egész világ szenvedését, és ezzel győzi le. El kell hordoznia mindazt, amit Isten távolléte okoz...A szenvedést el kell hordozni, hogy elmúljék. Vagy a világnak kell hordoznia és belepusztulnia, vagy Krisztusra nehezedik, és benne lesz legyőzve. Egyedül az Ő szenvedése megváltó szenvedés. Jézus Krisztus szenvedésének közösségében a szenvedéssel lesz legyőzve a szenvedés, és éppen a szenvedésben kapható meg az Istennel való közösség ajándéka..."
Dietrich Bonhoeffer - Követés

AKI MEG AKARJA TARTANI AZ Ő ÉLETÉT - AKI ELVESZTI AZ Ő ÉLETÉT ÉNÉRETTEM MEGTALÁLJA AZT...Mi veszhet el érte? Magunk akarása, mások becsülése, teljesítésvágy?
Meg tudunk-e feledkezni önmagunkról, Krisztusért? Akarunk-e isteni tüzet nyerni lelkünkbe?
Merünk veszni hagyni mindent, hogy azt nyerjük el, amit Isten követés közben nekünk ad?

"Nem értelmed szerint, hanem értelmeden túl kell haladnod... A nem tudás az igazi tudás. Nem tudod hová mégy, ez azt jelenti, igazán tudod hová mégy... Nem az a munka amit te választasz, nem az a szenvedés, amit te agyalsz ki, hanem ami választásod, gondolkodásod, kívánságod ellenére ér el, ott kövess, Mestered ott jön"
Luther Márton