ÚTON VOLTAK ÉS MENTEK FEL JERUZSÁLEMBE, ÉS ELŐTTÜK HALADT JÉZUS; A TANÍTVÁNYOK ÉS KÖVETŐI HOL CSODÁLKOZTAK, HOL MEG FÉLTEK. AKKOR ISMÉT MAGA MELLÉ VETTE A TIZENKETTŐT, KEZDTE NEKIK MONDANI, MI VÁR REÁ: ÍME FELMEGYÜNK JERUZSÁLEMBE, ÉS AZ EMBER FIÁT ÁRULÁSSAL A PAPI FEJEDELMEK ÉS AZ ÍRÁSTUDÓK KEZÉBE ADJÁK. AZOK HALÁLRA ÍTÉLIK, ÉS KISZOLGÁLTATJÁK A POGÁNYOKNAK. CSÚFOT ŰZNEK BELŐLE, LEKÖPDÖSIK, MEGKORBÁCSOLJÁK ÉS MEGÖLIK; DE HARMADNAP FELTÁMAD. ÉS ODAJÁRULTAK HOZZÁ JAKAB ÉS JÁNOS, ZEBEDEUS KÉT FIA, ÉS AZT MONDTÁK: MESTER, SZERETNÉNK, HA TELJESÍTENÉD KÉRÉSÜNKET. Ő PEDIG MEGKÉRDEZTE TŐLÜK: MIT KÍVÁNTOK TŐLEM? AZOK EZT MONDTÁK: ADD MEG NEKÜNK, HOGY EGYIKÜNK A JOBB, MÁSIKUNK A BAL KEZED FELŐL ÜLJÖN A TE DICSŐSÉGEDBEN. JÉZUS AZONBAN AZT MONDTA NEKIK: NEM TUDJÁTOK MIT KÉRTEK. KIIHATJÁTOK-E AZT A POHARAT,MELYET ÉN KIISZOM? ÉS MEGKERESZTELKEDHETTEK-E AZZAL A KERESZTSÉGGEL, AMELLYEL ÉN MEGKERESZTELKEDEM? AZOK PEDIG AZT MONDTÁK: MEGTEHETJÜK. JÉZUS AZONBAN ÍGY SZÓLT HOZZÁJUK: A POHARAT UGYAN , AMELYET ÉN KIISZOM, KIISSZÁTOK, DE AZ ÉN JOBB ÉS BALKEZEM FELŐL VALÓ ÜLÉST NEM AZ ÉN DOLGOM MEGADNI, HANEM AZOKÉ LESZ AZ, AKIKNEK ELKÉSZÍTTETETT. MIKOR EZT A TÍZ TANÍTVÁNY MEGHALLOTTA, ZÚGOLÓDNI KEZDTEK JAKABRA ÉS JÁNOSRA, JÉZUS PEDIG MAGÁHOZ SZÓLÍTOTTA ŐKET, ÉS EZT MONDTA NEKIK: TUDJÁTOK, HOGY AZOK, AKIK A POGÁNYOK KÖZÖTT FEJEDELMEKNEK SZÁMÍTANAK, URALKODNAK RAJTUK, ÉS AZ Ő NAGYJAIK HATALMASKODNAK FELETTÜK, DE NEM ÍGY VAN EZ KÖZÖTTETEK: HANEM AKI NAGY AKAR LENNI KÖZÖTTETEK, LEGYEN A TI SZOLGÁTOK; ÉS AKI KÖZÖTTETEK ELSŐ AKAR LENNI, SZOLGÁLJON MINDENKINEK. MERT AZ EMBER FIA NEM AZÉRT JÖTT, HOGY NEKI SZOLGÁLJANAK, HANEM HOGY Ő SZOLGÁLJON ÉS AZ Ő ÉLETÉT VÁLTSÁGUL ADJA SOKAKÉRT.
_________________________________________________________________________

Mostanában sokszor lépek ki életem mindennapi körforgásából. Hol egyik, hol másik lányom hív segíteni kicsi unokáim mellé. Busszal, vonattal, autóval útra kelek, elhagyva életem megszokott terét, rendjét. Mert amott nem az határoz meg, ami itthon. Ott értük vagyok, ott körülöttük forgolódom. Szívesen megyek, örömöt jelent értük lenni. Itthon saját vállalásaim, feladataim és tennivalóim határozzák meg napjaimat. Mikor nem itthon teszem a dolgomat, más érzésekkel, más hozzáállással vagyok jelen. Magától értetődően félretevődik a magam ügye, érdeke, kényelme… Körömből kilépve, valamiképp az ideiglenes helyzet határoz meg. Az én lépésem a készség, a többit az ott adódó történés, feladat, helyzet, szükség határozza meg.

ÚTON VOLTAK ÉS MENTEK FEL JERUZSÁLEMBE, ÉS ELŐTTÜK HALADT JÉZUS;
A TANÍTVÁNYOK ÉS KÖVETŐI HOL CSODÁLKOZTAK, HOL MEG FÉLTEK.

A tanítványok úton vannak, Jeruzsálem felé tartanak. ELŐTTÜK HALAD JÉZUS… Mit jelent ez? Hogy elhagyták saját körüket, feladatukat, Jézus követik, kitették magukat annak, hogy oda menjenek, ahova Őt rendeltetése, feladata viszi. Természetes dolog, hogy hol csodálkoznak, hol meg félnek? Igen! Mert nem tudják mi lesz, hogyan lesz, csak azt, hogy Ő vezeti őket, ő halad elől.
Az ifis táborban szoktunk játszani bizalom-játékot. Az egyik ilyen játék, mikor valaki előre áll, a többi két kézzel az előtte álló vállát fogva, csukott szemmel követi az előtte lépőt. A vezető szeme van csak nyitva. Az utána jövők, ha becsületesen becsukják a szemüket, csak a másikba való kapaszkodásban érzik a szüntelen változó irányt, terepet… Aki becsukott szemmel halad, hol fél, hol csodálkozik, s ez magától értetődő, hisz nem a saját szemére, eszére, hagyatkozik… Úton vagyunk? Kiléptünk abból, amit azelőtt éltünk? Előttünk halad Jézus? Meghatározza életünket a vezetésre szorultság és készség? Félünk? Csodálkozunk?

AKKOR ISMÉT MAGA MELLÉ VETTE A TIZENKETTŐT, KEZDTE NEKIK MONDANI, MI VÁR REÁ: ÍME FELMEGYÜNK JERUZSÁLEMBE, ÉS AZ EMBER FIÁT ÁRULÁSSAL A PAPI FEJEDELMEK ÉS AZ ÍRÁSTUDÓK KEZÉBE ADJÁK. AZOK HALÁLRA ÍTÉLIK, ÉS KISZOLGÁLTATJÁK A POGÁNYOKNAK. CSÚFOT ŰZNEK BELŐLE, LEKÖPDÖSIK, MEGKORBÁCSOLJÁK ÉS MEGÖLIK; DE HARMADNAP FELTÁMAD.

Mi felé megy, miféle úton? Ő pontosan tudja… Nem először mondja követőinek, tanítványainak. Hogy tudják - bár nem látják -, mi következik, mi felé mennek. Kinek nehezebb? Annak aki lát, vagy annak, aki nem lát? Annak, aki tud, aki vállal, vagy annak, akivel csak megtörténik ami történik? Azért alig érthető helyzet, mert az úton csupa jó, biztató dolog történik, gyógyítások, szabadítások, Jézus erejének, hatalmának tapasztalásai, amiben öröm benne lenni. Ám az, amit Jézus itt mond, illetve épp újra mond, az lehetetlen és félelmetes számukra… Miért? Mert az ő (és a mi), gondolkodásuk szerint, lelkének megtartó ereje, szavának emberfeletti hatalma, isteni tudása, addigi tettei, csodái alapján, nem ennek kéne következni, ezért elképzelhetetlen és kezelhetetlen számukra, még ha ő mondja is, hogy mi következik!

ÉS ODAJÁRULTAK HOZZÁ JAKAB ÉS JÁNOS, ZEBEDEUS KÉT FIA, ÉS AZT MONDTÁK: MESTER, SZERETNÉNK, HA TELJESÍTENÉD KÉRÉSÜNKET. Ő PEDIG MEGKÉRDEZTE TŐLÜK : MIT KÍVÁNTOK TŐLEM? AZOK EZT MONDTÁK: ADD MEG NEKÜNK, HOGY EGYIKÜNK A JOBB, MÁSIKUNK A BAL KEZED FELŐL ÜLJÖN A TE DICSŐSÉGEDBEN.

Tudnak ezzel a közléssel valamit kezdeni? Semmit sem, ezek után is az foglalkoztatja őket, hogyan osztoznak vele majd a dicsőségben? Miféle dicsőségre gondolnak? Tán az utolsó mondat ragadt meg bennük? DE HARMADNAP FELTÁMAD… Abban akarnak részesülni, ami fontosnak, elérendőnek, megszerzendőnek, értékesnek látszik szemükben. Jézus nyilván szomorúan látja lelki vakságukat, értetlenségüket, önérvényesítő törekvéseiket...

MIT KÍVÁNTOK TŐLEM? – kérdezi őket, talán, hogy ráébredhessenek, miben is kívánnak részesülni. DICSŐSÉGEDBEN – ülhessünk melletted. Abból akarnak részt, ami felőle, általa övék lehetne, következhetne, ami számukra kedvezőnek, örömtelinek, kívánatosnak látszik.

Mi mit kívánunk Tőle? Mifélék a mi imádságaink? Mindenhatóságára nézve születő igényeinket, felé sóhajtó kéréseinket szabad becsületesen megvizsgálni! Szólj hozzánk, hallgass meg, bocsáss meg, könyörülj, segíts, oltalmazz, erősíts, gyógyíts, szabadíts, irgalmazz…

Weöres Sándor, különös módon, választja el a kívánságainkkal kapcsolatos meggondolni valókat: A kívánság, mint veszély , a kívánság, mint veszélytelen ( A teljesség felé )

„Az egyéni-embernek az élvezet, a haszon látszik legkellőbbnek; nem különbözteti meg az élvezetest a jótól, a hasznot a céltól. Még az emberiség sorsának javítását is úgy képzeli, mint mennél több embernek mennél kellemesebb állapotba helyezését. S az üdvösséget úgy képzeli, mint örök élvezetet és örök hasznot; holott az üdvösség az élvezetre és haszonra irányuló kívánság lidércének szétfoszlása. A kellemességnek és haszonnak kívánása semmi egyéb, mint testi mivoltodból feltörő elemi igény; ne hagyd, hogy lelked is behódoljon ennek az igénynek. A lélek elemi igénye más… Úgy neveld kívánságaidat, hogy ne az élvezetek és hasznok felé irányuljanak... Úgy alakítsd kívánságaidat, hogy akár az élvezeteket és életbeli hasznokat, akár ezeknek hiányát mellékesen fogadhasd, ne kelljen sokat törődnöd azzal… részesülsz-e bennük, vagy sem… Ha érzésvilágod nem a változóra, hanem az állandóra irányul, ha a változót kívülről, idegenül szemléled… ha az örök mértékre figyelsz: ezzel életbeli kívánságaid méregfogát kihúzod és számodra az élet javai és kárai nem veszedelmesek többé, csak felületesen érintenek.”

Ki felé, mibe visznek, sodornak kívánságaink? Az élvezetes, vagy hasznos felé? Veszedelmesek? Krisztus követése valósul, vagy csupán vele nevesítem emberi törekvéseimet?