”Később, felnőttkorában gyakran eszébe jutott ez a vasárnapi istentisztelet, amelynek jóformán egyetlen szavára se figyelt, és tudta, hogy nem figyelt egyik osztálytársa sem… Csak ültek, s lopva, hogy Zsuzsanna rajta ne kapja őket, az órájukra pillantottak, kinek-kinek azon járt az esze, melyik tanár kerül a bal oldali kijárathoz, amely az ő osztályuk kijelölt távozási helye volt. Lehet, hogy különlegesen szép beszéddel munkálkodott aznap a vendég prédikáló a lelkük formálásán, ám az ötödik osztály a miatyánkot is alig hallotta, s mikor megindultak kifelé, a még zúgó orgonaszóban, egyetlen ötödikes se tudta volna megmondani, mi volt a záróének…Máskor mindig figyelmeztetni kellett őket…, most olyan lassan mentek, hogy Zsuzsanna odasúgta, iparkodjanak jobban. A bal oldali ajtónál, a nagy fapersely mellett, mint egy iszonyú látomás, Torma Gedeonnál is riasztóbb valaki feketéllett: maga a nagytiszteletű úr… ott állt türelmesen, és azzal a komoly szeretettel nézte őket, ahogy figyelni szokott rájuk, egy kicsit büszkén is …Édes jézusom – suttogta Torma Piroska -, mi lesz, ha észreveszi a gombokat?... Gina kiszakadt a sorból, és mintha utasítást kapott volna rá, előresietett… akadálytalanul elérte a perselyt, s kinyitotta tarisznyájának száját. Belemarkolt, elkezdte csorgatni az aprópénzt, az ötödik állt mögötte libasorban… Mindenki látta mit csinál, legjobban a nagytiszteletű úr, bólintott egy nagyot, hogy látja…”

Mi köze ennek az adakozásnak Istenhez? Mit figyel, és mit lát a tanári kar, mit az igehirdető?
Láthatnának mást is? Mitől lesz minden színjátékká, látszattá? A szokás szerinti teljesítést várják el, ezt értékelik. Ők osztják a diákoknak a pénzt, és engedelmességre kényszerítik az iskolához tartozókat…És mert ennek megsértését szigorúan büntetik, hát muszáj adakozni…

AKKOR ELŐSZÓLÍTOTTA TANÍTVÁNYAIT, ÉS AZT MONDTA NEKIK: BIZONY MONDOM NÉKTEK, EZ A SZEGÉNY ÖZVEGYASSZONY TÖBBET DOBOTT MINDENKI MÁSNÁL. MERT AZOK MINDNYÁJAN AZ Ő FELESLEGÜKBŐL ADAKOZTAK, EZ PEDIG AZ Ő SZEGÉNYSÉGÉBŐL MINDAZT BELEDOBTA, AMIJE CSAK VOLT: AZ EGÉSZ VAGYONÁT.

Jézus nézi, nem csupán az összeget, a perselybe vetett mennyiséget figyeli, fontosabb neki az Istennek ADAKOZÓ szív. Többre értékeli a KÉTFILLÉRT, mint amazok temérdek forintját.

Mi miatt adakozom? Miből adom azt, amit adok? Kinek adom? Mit tartok soknak, mit tartok kevésnek? Láttam-hallottam már így botránkozni a pénzt számoló prezsbitereket istentisztelet után: Hogy tehetett a perselybe valaki száz forintnál kevesebbet?! Mit láttak, mit tudtak? A dolgok láttatható felét. Azt látták, ami látszik: a pénzt, amit a maguk szemszögéből keveselltek. Mi van a szívünkben? HOGYAN felelünk mi Istennek? A kezünk mozdul, vagy a szívünk tárul? Észrevesszük, ha már csak a szokás mozdul, ha bezárult? Törheti, megtöltheti?

FODOR ÁKOS

         KAVAFISZ-VISSZHANG

legalább egy ízben el kell menni,
messzire kell menni minden
szerető szem elől; le kell hűteni
szívek kölcsönös lobogását, épp a leg-
melegebb szívekét - másként
hogyan is volna kívánható, hogy aki
térdén lovagoltatott, stb.: egykor
bájos-hibás személyedet apránként elfogadja,
m á s - ként?
Mesterlegény, - ha lány vagy is -
mennél messzebbre! (Úgyszólván közömbös:
kikkel, hol, mit tanulsz. „Tanulsz”-e.
V i s s z a k e l l j ö n n ö d , hogy itt l e h e s s.
És ha szíved töröd össze - immár: megint -
akkor is. Akkor ezt tanultad. Elég szívtörős
az egész…