NÉHÁNY NAP MÚLVA VISSZATÉRT KAPERNAUMBA. MIHELYT MEGHALLOTTÁK HOGY OTTHON VAN. OLYAN SOKAN GYŰLTEK ÖSSZE, HOGY MÉG AZ AJTÓ ELŐTTI TÉREN SEM FÉRTEK EL. MIKÖZBEN HIRDETTE NEKIK AZ IGÉT, ÍME EGY GUTAÜTÖTTET VITTEK HOZZÁ. NÉGYEN EMELTÉK. A SOKASÁG MIATT AZONBAN NEM FÉRKŐZHETTEK HOZZÁ , EZÉRT MEGBONTOTTÁK FELETTE A HÁZTETŐT, RÉST TÖRTEK RAJTA , ÉS LEERESZTETTÉK ELÉJE AZ ÁGYAT, AMELYEN A GUTAÜTÖTT FEKÜDT. JÉZUS PEDIG MIKOR LÁTTA HITÜKET, ÍGY SZÓLT A GUTAÜTÖTTNEK: FIAM, MEGBOCSÁTTATTAK A TE BŰNEID. NÉHÁNY OTT ÜLŐ ÍRÁSTUDÓ ÍGY OKOSKODOTT MAGÁBAN: MIÉRT BESZÉL EZ ÍGY? ISTENT KÁROMOLJA. KI BOCSÁTHATJA MEG A BŰNÖKET, HACSAK NEM EGYEDÜL AZ ISTEN? JÉZUS LELKÉBEN AZONNAL ÁTLÁTTA OKOSKODÁSUKAT, ÉS EZT MONDTA NEKIK: MIÉRT TANAKODTOK ÍGY MAGATOKBAN? MI KÖNNYEBB, AZT MONDANOM E GUTAÜTÖTTNEK: MEGBOCSÁTTATTAK A TE BŰNEID, VAGY AZT MONDANOM: KELJ FEL, VEDD AZ ÁGYADAT ÉS JÁRJ? TUDJÁTOK MEG TEHÁT, HOGY AZ EMBER FIÁNAK VAN HATALMA A FÖLDÖN A BŰNÖKET MEGBOCSÁTANI : ÍGY SZÓLT A GUTAÜTÖTTNEK: NÉKED MONDOM, KELJ FEL, VEDD AZ ÁGYADAT ÉS EREDJ HAZA. AZ PEDIG FELKELT, KAPTA AZ ÁGYÁT, ÉS MINDNYÁJUK SZEME LÁTTÁRA KIMENT. ERRE VALAMENNYIEN ODALETTEK A CSODÁLKOZÁSTÓL ÉS DICSŐÍTETTÉK AZ ISTENT, EZT ERŐSÍTGETVE: ILYET MÉG SOHASEM LÁTTUNK!

Visszatérhetünk arra, hogy két héttel ezelőtt miről esett szó? Édesapám úgy mondta nekem, mikor meglátogattam, hogy írásomban akkor valamit nem bontottam ki. Semmire másra nem emlékezett, csak arra, hogy valami hiányzott. Ezért különös érzés volt számomra, mikor elolvastam, hogy a mostani történet épp a néhány nappal későbbi visszatérés történéseiről szól.

Azt mondta Jézus akkor a tanítványainak - akik nem értik miért vonult félre, miért nem folytatja a betegek gyógyítását, ha hatalma, ereje van rá - hogy neki tovább kell menni, Isten országáról másutt is beszélni. Vajon értik akkor, miért fontosabb neki másfelé menni , mint ott maradni gyógyítani mindazokat, akik őt keresik? Jézus szabad arra, hogy tovább induljon, s arra is, hogy pár nap múlva visszatérjen....

NÉHÁNY NAP MÚLVA VISSZATÉRT KAPERNAUMBA. MIHELYT MEGHALLOTTÁK HOGY OTTHON VAN, OLYAN SOKAN GYŰLTEK ÖSSZE, HOGY MÉG AZ AJTÓ ELŐTTI TÉREN SEM FÉRTEK EL.

Visszajött Kapernaumba, hogy újra Mennyei Atyjáról beszéljen nekik. A hírre odatódulnak az emberek. Talán annál is többen, mint előző alkalommal, így van írva, MÉG AZ AJTÓ ELŐTTI TÉREN SEM FÉRTEK EL.. Miért? Mert amit pár nappal előbb láttak, hallottak, jönni, lépni kényszerítette őket... Persze, bizonyára nem egyféle szívvel, szándékkal jöttek oda hozzá.

Talán megpróbálhatjuk háromféle csoportra osztani őket, miért is keresik?

- Az első csoport a betegeké, akik hallottak róla, akiknek szüksége van rá és gyógyítására
- A másik csoport az érdeklődőké, azoké, akik kíváncsiak arra, miről beszél, és mi történik...
- A harmadik csoport azoké, akiknek nem tetszik felbukkanása, tudni szeretnének dolgairól.

Vajon hányan maradtak volna ott, ha Jézus felszólítja őket arra, hogy azok, akiknek nincs szüksége rá, szabadító erejére, távozzanak, adjanak helyet, teret, utat a rászorulóknak?!
És vajon mi, észrevesszük, ha elálljuk az utat mások elől, ha miattunk nem tudnak Hozzá, Jézus Krisztushoz közelebb kerülni? Kevés az, hogy érdekel, kevés, hogy tudni akarom, kevés, hogy hallani, látni akarom. Mi az ennél több? Erről szól ez a történet.

MIKÖZBEN HIRDETTE NEKIK AZ IGÉT, ÍME EGY GUTAÜTÖTTET VITTEK HOZZÁ. NÉGYEN EMELTÉK. A SOKASÁG MIATT AZONBAN NEM FÉRKŐZHETTEK HOZZÁ, EZÉRT MEGBONTOTTÁK FELETTE A HÁZTETŐT, RÉST TÖRTEK RAJTA ÉS LEERESZTETTÉK ELÉJE AZ ÁGYAT, AMELYEN A GUTAÜTÖTT FEKÜDT. JÉZUS PEDIG, MIKOR LÁTTA HITÜKET, ÍGY SZÓLT A GUTAÜTÖTTNEK: FIAM, MEGBOCSÁTTATTAK A TE BŰNEID.

Szabad elképzelni, mi történt ott. Jézus áll középen, körötte emberek tömege, mikor négy ember érkezik egy hordozható ággyal, egy kiszolgáltatott, magatehetetlen, fekvő emberrel.
Jézus házon belül beszél, a tömeg miatt megközelíthetetlen. Lehetetlen bejutni a beteggel.

Jézus korában a házak vályogtéglából épültek, s lapos tetejük volt...

Mit tesznek? Lebontják azt, ami útjukban van. A háztetőt. RÉST TÖRNEK RAJTA, és azon a résen leeresztik, az ágyhoz kötött beteget. Csak a beteget. Nincs más Jézussal szemben, csak az a tehetetlenül fekvő. De az, hogy ott van, azokról beszél, azok hitéről, reményéről, lépéséről, akik által odakerült.

MIKOR LÁTTA HITÜKET... A beteg van előtte, de ő azokra válaszol, akik nem látszanak, de akik nélkül nem lenne ott. Akik nem hagyták sorsára, akik hitték, hogy érdemes idehozni, akik számára fontosabb az ő gyógyulásának lehetősége, mint hogy mit szólnak mások a tolakodáshoz, házbontáshoz. Megállíthatatlan hitük indítja Jézust. A betegségébe zárt emberért.

Talán emlékszünk John Steinbeck egyik leghíresebb regényének ( Édentől keletre) utolsó fejezetére, mikor a kínai szolga, Lee harcolni kezd Adammal, a gutaütött gazdával, annak kisebbik fiáért, ki egész életében apja szeretetére vágyott, annak becsüléséért tett mindent, igaz, mindig megengedhetetlen eszközöket használva... És igen, ő az okozója bátyja elkeseredett lépésének, hadba vonulásának, így közvetve elestéért és apja betegségéért is, aki annak halálhírekor szélütést kap... De ott van a háznál Lee, a szolga, aki mindhármukat szereti, s harcolni is tud azért, hogy ne vesszen bele az életük, a nem értésbe, a rosszul történt dolgokba, a megbocsáthatatlanságba, az önvád keserűségébe...

"... Amikor bevonultak a hálószobába, Adam már magasan feltámasztva pihent vánkosain. Fehér keze jobbra-balra elnyúlt mellette, tenyérrel lefelé. Látni lehetett, mennyire megfeszülnek a kezén az inak, a bütyköktől a csuklóig. Arca olyan volt, mint a viasz, éles arcvonásai még élesebbek, mint máskor. Vértelen ajkai közt lassan járt a lélegzet. Kék szeme visszaverte az éjjeli lámpás fényét, amely éppen fejére világított. Lee, Cal és Abra megállt az ágy lábánál. Adam szeme lassan suhant egyik arcról a másikra, ajka is megmozdult egy kicsit, mintha köszöntené őket....
- Adam - mondta Lee -, nem tudom, mennyit hallasz, és mennyit tudsz megérteni. Amikor a kezed merev volt, és szemed nem tudott olvasni, mindig kitaláltam, ami kellett. De vannak dolgok, amiket nem tudhat más, csak te. Lehet, hogy tekinteted mögött egy élesen és éberen figyelő lény van, de az is lehet, hogy szürke, zavaros álomban élsz. Lehet, hogy csak a fényt és a mozgást tudod felfogni, akárcsak az újszülött csecsemő. Agyadat megtámadta a kór, és lehet, hogy valami új lény vagy, aki eddig még nem is volt a világon. Lehet, hogy a jóságod most már komiszság, és zord becsületességed csak bűnös mogorvaság. Ezeket a dolgokat nem tudhatja más, csak te. Hallod, mit mondok, Adam?
A kék szem megrebbent, lassan becsukódott, aztán újra kinyílt.
- Köszönöm, Adam - mondta Lee. - Tudom, milyen nehéz ez. De még sokkal nehezebbet fogok tőled kérni. Itt van a fiad: Caleb, az egyetlen fiad. Nézz rá, Adam!
A sápadt szem körüljárt, amíg meg nem találta Calt. A fiú ajka némán és szárazon megvonaglott. Lee hangja hasított bele a csendbe:
- Nem tudom, meddig élsz még, Adam. Lehet, hogy sokáig. Lehet, hogy csak egy óráig. De fiad élni fog. Megházasodik, és gyermekei lesznek a te folytatásod, az egyetlen, ami belőled megmarad, Adam.
Lee ujjaival megtörölte szemét.
- A fiad bűnt követett el, Adam. Haragjában tette, mert azt hitte, te eltaszítottad magadtól. Haragjának következménye az volt, hogy a fivére, a te másik fiad meghalt.
- Lee... ne... - könyörgött Cal.
- Meg kell tennem - felelte Lee -, még akkor is, ha megöli. A választás az én kezemben van - mondta szomorú mosollyal, és egy idézettel folytatta: - "Ha van hiba, az én hibám." - Lee válla kiegyenesedett. Éles hangon kiáltotta: - Fiadat rettenetesen gyötri a bűntudat... már szinte ott tart, hogy nem bírja elviselni. Ne törd össze végleg azzal, hogy elutasítod. Ne törd össze a fiadat, Adam.
Lee lélegzete sípolt a torkában.
- Adam, add rá apai áldásodat. Ne hagyd magára bűnével. Adam, hallasz engem? Add rá áldásodat!
Szörnyű világosság lángolt fel Adam tekintetében. Becsukta szemét, és csukva tartotta. Erős ránc képződött két szemöldöke közt.
- Segíts rajta, Adam - mondta Lee -, segíts rajta. Add meg neki a lehetőséget. Tőled függ - hadd legyen szabad. Hiszen ez minden, amivel az ember különb az állatnál. Szabadítsd fel! Add rá áldásod! Mintha az egész ágy remegett volna a koncentrált erőfeszítéstől. Adam lélegzete meggyorsult erőlködésében, azután jobb keze lassan, egészen lassan felemelkedett - talán egyhüvelyknyire emelkedett fel, de rögtön vissza is hullott a takaróra. Lee arca egészen beesett. Az ágy fejéhez lépett, és a lepedővel megtörölte a beteg nyirkos arcát. Lenézett Adam behunyt szemére, és suttogva mondta:
- Köszönöm, Adam, köszönöm, szeretett barátom. Meg tudod mozdítani ajkadat? Kényszerítsd ajkadat, hogy kimondja fiad nevét.
Adam fáradtan, kimerültén felpillantott. Ajka kinyílt, de tehetetlen volt. Megpróbálta újra. Ekkor tüdeje levegőhöz jutott. Amikor kiengedte a levegőt, sóhaj kelt az ajkán. És most suttogva egy szót ejtett ki, mely mintha tovább lebegett volna a levegőben:
- Timsel! - Szeme becsukódott, és elszenderült."