ISMÉT KIMENT A TENGER MELLÉ. AZ EGÉSZ SOKASÁG UTÁNA TÓDULT ÉS Ő TANÍTOTTA ŐKET. AMINT A VÁMSZEDŐHELY MELLETT ELHALADT, MEGLÁTTA LÉVIT, AZ ALFEUS FIÁT OTT ÜLNI, ÉS ÍGY SZÓLT HOZZÁ: KÖVESS ENGEM! AZ FELKELT ÉS KÖVETTE ŐT. ÉS TÖRTÉNT, HOGY MIKOR ENNEK HÁZÁBAN AZ ASZTALNÁL ÜLT, SOK VÁMSZEDŐ ÉS BŰNÖS IS ODATELEPEDETT JÉZUS MELLÉ AZ Ő TANÍTVÁNYAIVAL EGYÜTT, OLYAN SOKAN VOLTAK A KÖVETŐI. ÉS MIKOR A FARIZEUSOK KÖZÜL VALÓ ÍRÁSTUDÓK LÁTTÁK, HOGY EGYÜTT ESZIK A BŰNÖSÖKKEL ÉS A VÁMSZEDŐKKEL, FELSZÓLALTAK A TANÍTVÁNYOK ELŐTT: EGYÜTT ESZIK A BŰNÖSÖKKEL ÉS A VÁMSZEDŐKKEL! EZT HALLVA JÉZUS AZT MONDTA NEKIK: NEM AZ EGÉSZSÉGESEKNEK VAN SZÜKSÉGÜK ORVOSRA, HANEM A BETEGEKNEK; NEM AZÉRT JÖTTEM, HOGY IGAZAKAT HÍVJAK A MEGTÉRÉSRE, HANEM A BŰNÖSÖKET.

Valaki kezembe tett egy könyvet: - Kérlek, olvasd el, kíváncsi vagyok a te véleményedre ! Kezembe vettem a kötetet, de hamar le is tettem. Mert felháborított. Hogy jön ahhoz ez az Erdélyből tanulni jött, egyetemet itt végző, majd megfelelő állást kapó, huszonéves hölgy, immár harmadik kiadott kötet szerzője, hogy így köpje közénk véleményét, így szólja le az itteni magyarokat, kik között azóta él, mindezt közönséges módon, kivagyi liberalizmussal. ...

Mi zavar, mi háborít, miért nem olvasom tovább? Ki adja ki, kinek kell, kinek tetszik ez? Kinek tetszik a vulgáris szó, és a minden itt élőt egy kalap alá tévő, arcátlan véleményezés?
És vajon honnan nézi saját írását ő, az írónő? Hadd idézzem: "Nagy bevállalás ez a könyv, de írni csak őszintén lehet. Egyszerre vagyok idealista és fatalista, és úgy gondolom, hogy azzal, hogy átadom a tapasztalataimat, talán felhívom a figyelmet bizonyos veszélyekre..."

És más valaki, aki véleményét feltette Internetre? " elolvastam, engem nagyon feldühített. Nem tudok egyetérteni azzal, amit ír, de gondoltam üsse kő, attól még megírhatta jól. Hát nem. Rettenetes, vontatott, unalmas, olyan ordas klissék és közhelyek vannak benne Erdélyről, hogy visítva vágtam oda a könyvet egyszer-egyszer. Nagy kínszenvedések árán végigolvastam, hogy hátha, hátha... bár egy bekezdést találjak benne, ami jó, vagy akkor már bizonyosodjak meg benne, hogy úgy ....ahogy van. Az utóbbi jött be sajnos. Brrrr"

Ezt a nőt, tudnám-e anélkül nézni, amit megtudtam róla, amit megengedhetetlennek tartok?
Ha rám bízná Isten irgalma, szabad lennék irgalmazni? Vajon kész vagyok én a megbocsátásra szoruló, a hozzám hasonló esendő emberekkel találkozni? Vagy csak a cimkéjével?

Mi tart minket össze, mi választ el? Mitől lesz ellenséggé egy ember, egy ország, egy nép? Hangolhatók vagyunk egymás ellen? Mivel? Hányféle vélt és valós ok miatt gyűlölködünk? Látom-e a szánni való embert abban, aki szememben utálatos, avagy gyűlöletes körhöz tartozik? És vajon eszembe jut, mi lehetek az ő szemében, s miért lettem, miért vagyok az?
Szeretnék egy verset elmondani, melynek szava, mondandója megütött. Először igencsak tiltakoztam ellene, hogy azért, de azért...aztán mégis azt kellett gondolnom és kimondanom, hogy sajnos majd mindenben egészen igaza van. Mifélék vagyunk mi keresztény emberek?
Miféle önigazolások, előítéletek foghatnak marokra minket?


KELEMEN KÁROLY
          MIÉRT VAGY, TRIANON?

Amiről nem illik beszélni.

Ott születtem Délen
Trianon bosszúja után,
Vajdaság a hazám,
ahol ütötték a magyart
és szidták az anyám.

Ám, ütöttünk mi is nagyot
annak előtte Szerbián
'tizennégynek nyarán, aztán
a muszkán... - kéretlenül
kölcsön pofon a sorsnak! - ;
példának okán '915-ben már
kit védett az osztrák-magyar
Belgrád alatt a tajtékos
Moraván, hol a szerbek szíve
lobban, s lejjebb az albán...?
Nem volt elég Nagy-Magyarország?
Védeni kellett a szerbtől Szerbiát,
vagy kozáktól Besszarábiát...?
- Csak azt ne mondanád te
őrült stratéga, hogy a Hazát...!
- akkor hát, szomszéd zordon földjén
vitézül önmagadat védted: - Hah,
ki hallott ilyen esztelenséget?!

Előbb vet az ember, utóbb arat:
"Tedd vissza a kardot, Péter! -
emlékszel? - Aki fegyvert ragad
fegyver által vész el" - nem olvastad?
nagy keresztény, kinek nyakán csupán
koloncnak a Kereszt és a nyelvén
az apostoli csak üres szlogen...!
"De megölték a trónörököst! - éppen
hozhatnád a historikus érvet - igen:
jó ürügy, kifogás mindig rosszal fizet.
Nemkülönben a Kárpát-medence
ringó ölében, hol a rangos kéjenc
a rongyos pénzért kényét-kedvét lelte
- gyötör a lelkiismeret és a kétség:
a mindenkori nagyok játszmáiból
ugyan hogy is maradhatna ki egy
hivatalból gerinctelen népség,
melyet balsors oly régen tép
s máig bűnhődik vagy évezrede
tornyosuló bűneiért: mennyi alku? -
számláld: megannyi vétség! -
miként a hozzánk tartozó árnyék
mindhalálig kísér...

Tiltakozni tiltakozik, követel, vagy
éppen hivalkodik; csapkod jobbra-balra,
fetreng mindig másra mutogatva... -
hát bűnhődjön tovább az átok,
ha úgy akarja - megérdemli!

- Vajon okultál-e valaha is,
büszke nemzet? - hadd kérdezzem én,
kit az Antant kirekesztett, s hogy
magyar vagyok, önkéntelen érezhettem:
neked hiába írják a történelmet? -
bőrünkön eddig legalább tízszeresen
verték le a mindenkori talpnyalást -
nem elég? - Véreim, ti szolgalelkek!
Szánalmas csatlós volt a magyar mindig
s a szerbek nem felejtenek... Aztán:
ki a magyar és ki a nemzet? -
aki visel kokárdát és tüntet?
Ki jó, és ki a rossz: a kavalkádban,
hol a kíméletlen magyar a magyart
vágja, végre mondjátok meg?!
Hová lett a szívnek elrejtett embere:
a Hídember? - egyszer még feleltek...!

Aztán:"Csonka Magyarország nem ország!"
- üvöltözte az önérzet s visszasírta,
ami vélt mennyország - akár a zsidók
Egyiptom húsosfazekát: - Oh, balgaság!
Ott lapul az Ígéret mélyen a szívek
rejtekén, s ha engedik, honol, mégha
a cella fenekén, akár Pilátus
előtt is...! - de ha megveted és száműzted,
még létezik: csak nélküled, büszke magyar
és büszke szerb! Pedig egyszer majd
számonkérnek minden embert,
minden pert - ha tetszik, ha nem!
- s miként a bővizű patak
folyhat az ítélet...

Változó határvonalon innen s túl élők. Hogyan látjuk egymást, hogyan felelünk egymásra?