Második perdülő-forduló

A böjti időszakot megelőző utolsó estét kihasználva, 2024. február 13-án, a Ráday Házban megrendezték a második Ráday-bált a keresztyén egyetemista fiataloknak.

A 2022-ben újraépült Ráday Felsőoktatási Diákotthon lakói határozták el, hogy táncos mulatsággal is felavatják a Dísztermet, ezért alulról jövő kezdeményezéssel 2023-ban megszervezték az első Ráday-bált. A nagy sikerre való tekintettel, idén, 2024. február 13-án ismét vidámságra, kulturált együttlétre hívták meg a keresztyén egyetemistákat a második Ráday-bál szervezői. A szervezők nagy hangsúlyt fektettek az előkészületekre, aminek meg is lett az eredménye: közel kétszáz résztvevő gyűlt össze a télbúcsúztató alkalomra.

Az elegáns bálozókat egy-egy pohár borral és kellemes zenével fogadták a szépen feldíszített Díszteremben. A nyitó táncot követően szabadon lehetett választani különböző programok közül.

Bölcsföldi András (a KRE HTK spirituálisa) és csapata irodalmi kávéházukkal felelevenítették a múlt századi kávéházak hangulatát. A spirituálisnak már nagy tapasztalata van az ilyen típusú vendéglátásban, hisz az év szinte minden alkalmára, nagy magyar költők emléknapjaira állított már össze más-más tematikájú „menüsort”. De mit is jelent az irodalmi kávéház? Jelen esetben a vendég a Díszterem előtti, diszkréten kellemes hangulatú, színes ablakos folyosón berendezett kávéházi körasztalokhoz ülhetett le, ezeken visszafogott fényű asztali lámpák, kávéházi terítők és a farsang elmaradhatatlan süteménye, fánk kapott helyet. A civil életben teológusok, vallástanárok erre az estére verspincérekké váltak és kávéházi kötényben, udvariasan és szolgálatkészen köszöntötték a vendégeket. A verspincérség összetett foglalkozás, hiszen nem csak elkészítik és felszolgálják a rendeléseket, de minden italhoz egy-egy irodalmi művet is felolvasnak. Ezen az estén három főmenüből választhattak a vendégek: „Mesés éjjel” néven Örkény István, Máté Ági, Lackfi János kávéval kapcsolatos történeteit, meséit, novelláit lehetett meghallgatni. Aki bátrabb volt, választhatott a „Könnyű és nehéz ételek” menüsorból, akik így tettek, Romhányi József derűs írásait kapták ajándékba. A harmadik menüsor – a „Farsangi álarcos bál” – ötletét a jelmezek adták, hiszen egy-egy foglalkozáshoz kapcsolódó írást olvastak fel a verspincérek, mint például Petőfi Sándor meghökkentő Papok a pokolban című versét.

A Károli Egyetem lelkészei (Káposztás Gábor, Erbach Viola, Kis Kendi Dávid, Nemes Vitold) a Valentin-napi műhelyben minden élethelyzetben lévő fiatalnak tudtak programot kínálni. Gondoltak az egyedülállókra, a kapcsolatban élőkre és a házaspárokra is, különböző, leginkább önismereti feladatokkal, játékokkal. Hiszen egy bál lehetőséget ad újabb ismeretségek kötésére és a meglévő kapcsolatok elmélyítésére is. Az egyedülállókat az önismereti tesztek elvégzése segíthette abban, hogy nyitottabbá váljanak az ismerkedésre. A párkapcsolatban élőknek egy mélyebb szintű tesztsort állítottak össze, melynek fókuszában a kompromisszumkészség fejlesztése és a közös programok megtalálása állt.

Minden házasságkötéskor elmondják egymásnak a felek a házassági esküt, de később ez lehet, hogy feledésbe merül. A lelkes házaspárok a lelkészek segítségével az eskü elemeit vizsgálhatták meg, elemezhették ki, hogy vajon az idő múlásával miben változott az egymás iránti elköteleződésük, mi az, amire esetleg kevesebb hangsúlyt fektettek.

Az ELTE Misszió részéről annak lelkésze, Masri Mona Aicha vett részt az előkészületekben és a bál lebonyolításában. Az 1RE Budapesti Református Egyetemi Misszió lelkésze, Török László Balázs és lelkésztársa, Bobok Ágnes, aki a Semmelweis Missziónak is lelkésze, valamint hat lelkes segítőjük a társas sarkot és a rendkívül népszerű Fotósarkot vállalták szolgálatként. A Semmelweis Misszió jelmondatként a Példabeszédek könyvének egyik versét választotta: „a vidám szív a legjobb orvosság”, és ezt tükrözi az instant fotózás szolgálata, hiszen egy-egy vidám kép maradandó emlék, mely később is mosolyt csal az arcokra. A két misszió küldetése közös, hiszen céljuk, hogy a budapesti fiataloknak olyan közeget biztosítsanak, ahol egyszerre figyelnek Krisztusra és egymásra is az egyetemi évek alatt. 

Nagyon nagy sikere volt a Szív küldi szívnek alkotósaroknak is, ahol színes papírokra lehetett írni akár szerelmes üzenetet, akár baráti megerősítő sorokat. A lezárt borítékban lévő üzeneteket az est folyamán titkos postások kézbesítették a jelen lévő címzetteknek. 

Természetesen a bál középpontjában mégiscsak a tánc állt. A szervezők itt is színes kínálatot biztosítottak, volt könnyűzenei és klasszikus zenei blokk is. Keményné Virág Apollónia negyedéves teológus vezetésével néptáncot is lehetett tanulni páros és körtánc-változatokban.

Az estet népszerű tombolasorsolás zárta, melynek fődíjaként egy kétemeletes torta is gazdára talált.

Noha az egyetemistáknak sűrű az élete, sok a tanulnivalója, a második Ráday-bálról minden résztvevő vidáman tért haza, és örült, hogy ezt az estét keresztyén, kulturált közösségben tölthette. Talán új barátságok, ismeretségek is kötődtek. Reméljük, 2025-ben jön a folytatás! 


Képek: Futó Katalin Remény

Ráday bál 2024.