A koronavírus-járvány megmutatta, milyen ellentmondásos a viszonyunk a médiához. Hogyan működik a média, és hogyan működünk mi, médiafogyasztók – háromrészes cikksorozatunkban ezekről a kérdésekről gondolkodunk. A sorozat harmadik, befejező részében arról olvashatnak, mire érdemes figyelni médiafogyasztóként, ha elér minket a koronavírus-járvány újabb hulláma. Korábbi cikkeinket itt és itt olvashatja.

Torz tükör
A média közelebb hozza a világot, de erodálja is megítélőképességünket, hiszen ami közelebb van, úgy érzékeljük, mintha eluralná a világot. De mi van akkor, ha ez a valami egy vírus, ami valóban világjárványt okozott? Azért kelthet komoly bizalmatlanságot bennünk már maga a téma is, mert az arról közvetítő médiában nem bízunk. Jó okunk van rá, hiszen a médiumok gyakran ugyanazokat a közvetítőeszközöket használják, amikor meghamisítják a valóságot, mint akkor, amikor hátsó szándék nélkül közvetítenek. De még ekkor is kevés a valóságról alkotott teljes képünk kialakításához egy-egy nyilvánosságra szánt megnyilatkozás. Mi viszont éppen azt várjuk a médiától, hogy termelje az ilyen cikkeket, képsorokat, hangfelvételeket. Azt várjuk, hogy férjen hozzá minél több számunkra fontos információhoz, de akármennyit szállít is ezekből, járványidőszakban sokkal korábban csömört okoz a híráradat, mint hogy azt éreznénk: megtudtuk, amire valóban szükségünk van. Pedig talán már régen tudjuk, csak meg kell tudnunk különböztetni a média generálta igényeinket a valódi szükségleteinktől. Persze, könnyebb, ha felelősség terhe lekerül a vállunkról, így pedig könnyebben tehetjük felelőssé a médiát saját korlátainkért is, és azért a torz, ám egyben önigazoló tükörképért, amelyet társadalmunkról mutat.

Igen, a média része a világunknak, de tükre is. Az általa mutatott valóság olyannak mutatkozik, amilyen a tükör. A tükör pedig olyan, mint a használója. Intimitás nélküli kitárulkozásról, a létjogosultságot igazoló vagy megkérdőjelező ítélkezésről beszél, de megmutatja istenképűségünket is: azt, hogy képesek vagyunk és szándékunkban is áll reflektálni a valóságra és újraértelmezni azt, hogy létre akarunk általa hozni dolgokat, hogy közösségben gondolkodunk, és hogy van igazságérzetünk – ezért is élünk a nyilvánosság erejével, amely gyakran visszatartó erő.

A járványra adott reakciónkat is a média tükrözi vissza: azt, amit valójában hiszünk, gondolunk, érzünk, és ahol valójában tartunk. Például, hogy ezen a ponton társadalmainkban az emberélet még fontos, de ebben jócskán benne van a megnövekedett egónk is: az, hogy földi életünket tökéletes forgatókönyv szerint, szenvedés nélkül, sőt, kényelemben kell leélnünk.

A média és mi: hasonlítunk
Kellemetlen, de a média hasonlít ránk: nárcisztikus, ítélkező, töredékes, ahogy mi magunk is. A nyilvánosságból kapott visszaigazolás az ítélkezéstől való félelemmel és a megistenülési vággyal kombinálva öngerjesztő folyamattá teszi a vele való kapcsolatunkat is – hiszen amitől függünk, attól valójában nem akarunk szabadulni. Mi mégsem kalkuláljuk bele eléggé a médiáról alkotott képünkbe és a vele kapcsolatos elvárásainkba saját bűnös mivoltunkat. Eközben az, hogy kívülről várjuk az igazságtételt, önmagában véve is Isten-bizonyíték. Valóban hátrébb kell lépnünk ahhoz, hogy lássuk, amikor egy felháborító, előítéleteinket igazoló vagy félelmet keltő hírrel van dolgunk, akkor valójában milyen történetben vagyunk benne. Megbízható kalauzunk a bibliai nagy narratíva, amely az összeesküvés-elméleteknek épp úgy határt szabhat, mint a kiszolgáltatottságnak. Persze, nem adja magát könnyen: nincsenek instant válaszok. Krízishelyzetben különösen fontos az is, hogy személyes, kétirányú kapcsolatokban éljük meg az Istenhez és az egymáshoz való tartozást.

Az alábbiakban összegyűjtöttünk 10 szempontot, ami segít kapcsolatorientált, igazságkedvelő, tiszteletteljes és szabad médiafogyasztóvá válni még a világjárvány közepén is.

Tíz dolog a tudatos médiafogyasztásért

• A közösségi médiában ne lájkoljunk, és főleg ne osszunk meg olyan cikket, amelyek hitelességéről nem győződtünk meg (a nem megbízható weboldalak egy lehetséges listáját itt találja). A bennük szereplő állítások minél inkább visszavezethetők a legnagyobb rálátással bíró szakmai szervezetekig mint forrásokig, annál hitelesebbek. De még azzal is szűkíthetjük a kört, ha csak az igazán jelentős információkat osztjuk meg. Az összeesküvés-elméletek, a veszélyes kezelési tippek és a hamis jelentések nem tartoznak ezek közé. A megbízható információforrásokra azonban szélsőséges érzelmi állapotban is támaszkodhatunk.
   
• Érdemes megfogadnunk a Könyvtáregyesületek Nemzetközi Szövetsége (IFLA) tanácsait az álhírek felismerésére! Ebből egyet hadd emeljek ki: figyeljünk az előítéleteinkre! Gondoljuk át, saját világnézetünk befolyásol-e, amikor igaznak fogadunk el valamit, aminek a hitelességéről nem győződtünk meg! 
   
• Vegyük észre az ellentmondásokat és a rejtett összefüggéseket! Gyanús lehet minden olyan megnyilatkozás, ami egyszerű megoldást kínál összetett problémára. Tájékozódjunk több forrásból!
   
• Nem minden hír, fejlemény, amiről cikkeznek. Sokszor vélelmezéseket jelentenek be tényként. Ne csak a tálalásra figyeljünk, hanem a tartalomra is – és fordítva: a műfaj sok mindent elárul arról, mennyire valid és releváns a tartalom az adott témában, akkor is, ha erre külön nem hívják fel a figyelmünket!
   
• Az, hogy valamilyen szakember szerepel egy interjúban – egy-egy csatornánál általában visszatérően ugyanaz a személy –, még nem jelenti azt, hogy az illető szaktekintély lenne az adott területen. Az egészségügy területéhez bármilyen módon kötődő szakemberek által megfogalmazott vélekedéseket hajlamosak vagyunk komolyabban venni, pedig könnyen lehet, hogy ők is a médiából tájékozódnak, és médiafogyasztóként még csak nem is dörzsöltebbek nálunk. Orvosok között épp úgy vannak összeesküvés-elméleteket gyanítók, mint a karantént szigorúan betartók.
   
• Gondoljuk át, mi kinek vagyunk a véleményvezérei! Sokan a mi véleményünkre adnak, éljünk jól ezzel a felelősséggel, és semmiképp ne éljünk vissza vele!
   
• A Facebook törli az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által hamisnak ítélt tartalmakat, persze, azok számára, akik szerint a WHO is világméretű összeesküvés része, ez nem jelent kapaszkodót, épp ellenkezőleg. Attól, hogy sok minden és sokszor méltánytalanul zúdult ránk, ne kérdőjelezzük meg, hogy a koronavírus-járvány még tart. Miért kellene ezt bárkinek is elhinnie? – Mire alapozva lehet az ellenkezőjét hinni? Ez a kettő ugyanaz a kérdés.
   
• Attól, hogy balsejtelmeket osztanak meg velünk, még valóban nem leszünk felkészültebbek. Ám emiatt gyakran védekezünk azzal, hogy ami ilyen rossz, az nem lehet igaz. Ne érjük be azonnali, olcsó válaszokkal: az alapos prognózis az egyetlen, ami időben felnyithatja a szemünket, és segít felkészülni a járvány következő hullámára!
   
• Akármennyire leleplezzük is egy megnyilatkozás önhittségét, felelőtlenül mi is ugyanabba a hibába esünk, ha saját érvelésünk sem megalapozottabb. A hibáztatás és a végletesség nemcsak benne tart a nekem van igazam – nem, mert nekem parttalan és valakit folyvást megszégyenítő csatározásában, hanem most felelőtlenség is. Ezért mielőtt reagálunk, kérdezzük meg magunktól, hogy a saját véleményünktől eltérő megnyilatkozás tartalma vagy magabiztossága zavar-e bennünket! Ha mások tetteit, szavait, kommunikációját, stílusát vizsgáljuk, hajlamosak vagyunk automatikusan azt gondolni, szándékos, tudatos produktumot észlelünk, pedig lehetséges, hogy a közlő valamilyen más, kimondatlan dologgal áll ellentétben, és az alakítja a kommunikációját. Gyakran a média csúsztatásai miatt felháborodott hangú ember megnyilatkozására mi magunk is olyan haraggal reagálunk, ami a minket kontrollálni/ becsmérelni próbálóknak szól, nem feltétlen vitapartnerünknek. Legyünk irgalmasak egymáshoz és magunkhoz is, figyeljünk oda az énközlésre, kérdezzünk, beszéljünk konkrétumokban, és mielőtt téves magyarázatot gyártanánk, folytassunk párbeszédet! Válaszreakciónkban (ha az feltétlenül szükséges) a saját érzéseinket és gondolatainkat törekedjünk kifejezni abban a stílusban, ami nekünk is jólesne. Így elkerülhetjük, hogy tehetetlen szemlélői és áldozatai legyünk a feszült párbeszédnek, sőt, inkább alakítói leszünk.
   
• Egyszerre tudunk túl sokat és túl keveset. Ne feledjük: ami a médiában szerepel, nem más, mint kimerevített pillanat! A médiumok is csak a pillanatnyi emberi tudás és információ alapján tudósítanak, ami változhat. Elgondolkodhatunk azon, mit volt fontos tudnunk, azon belül mit volt fontos gyorsan megtudnunk, illetve megtennünk az elmúlt hónapokban – és végül is mi múlott ezen. Ennek fényében vonjunk le következtetéseket a vagy-vagy gondolkodás helyett az előttünk álló időszakra nézve.

Erősödő felelősség
Túlélést segítő indulatainkat az a vágy fűti, hogy végső válaszokat várunk, pedig a világjárvány inkább mélyen húzódó kérdéseket nyit meg, és odaterelhet asztalokhoz, még talán azt is megmutatja, hogy a véleményvezérek közül kire érdemes odafigyelni. (Például rá.) Felébredő emberek által pedig igazi közösség és párbeszéd születhet, aminek valóban van értelme egy ilyen társadalmi szintű krízis közepén. Ehhez nincs szükség a nagyvilág jóváhagyására sem, de arra az emberléptékű felelősségvállalásra igen, amit tehetünk egymásért ott, ahol vagyunk.

Az egyik felelősségteljes tett erősíteni a független médiát. A közösségi újságírásba fektetett anyagi áldozat megtérül, és még jótékony hatással is lehet ránk az, ha valóban megvitathatunk kérdéseket, mert szabad teret kapunk ehhez. Óriási szerepe lenne ebben az iskolának is: az edukációnak a média-, az ember- és az önismeretre is ki kellene terjednie, az iskolai hittanoktatás pedig a nagy történet összefüggéseinek felfedezésében nyújthatna segítséget az elsajátítható készségek fejlesztésével.

A médiában megláthatjuk megtörtségünk tükörképét. Ezt elfogadni az első lépés afelé, hogy elfogadjuk Isten kinyújtott kezét, mert Ő nemcsak a szenvedéstől akar megszabadítani, hanem a bűntől is, ami ahhoz vezetett. Épp ezért az azonnali és konkrét válaszok helyett a valóságra adott valódi válasz paradox módon képes a krízishelyzetekben is kitartásra ösztönözni, és felelősségre is: elfogadva, amin nem lehet változtatni, és változtatva azon, amin lehet.