Balatonszárszón beszélgetett egymással Dani Eszter református lelkész, a Református Egyház Missziói Irodájának vezetője és Székely János római katolikus szombathelyi megyéspüspök. A Börtöncursillós Titkárság által rendezett diskurzus központi témája a bűnbánat és a megbocsátás volt. A Lukácsy György újságíró, a Nemzeti Színház irodalmi munkatársa vezette beszélgetés számos, személyes megtapasztaláson, történeten keresztül mutatta be a börtönökben végzett missziót.

Ragyogó tekintettel
Dani Eszter elmondta, legelőször a cigánymisszióban jött közel hozzá a börtönélmény, az, ahogy Isten kegyelme áthatol a rácsokon. „Az egyik elítélt hittestvérem folyton Jézusról beszélt az egyik fogvatartottnak, Bibliát is nyomott a kezébe. Ragyogó tekintettel magyarázta, mennyire örül, hogy börtönbe került, mert itt találkozott Istennel. A fogvatartott bolondnak nézte őt, aztán ez az ember kikerült a börtönből és evangelizáción vett részt valahol.”

„Később megértette, Isten mennyire szereti őt, és hogy mennyire üres volt az élete nélküle. Felmenői bandavezérek voltak, sokat verekedtek, ittak, feleségüket csalták. Nem gondolta volna, mennyivel több az élet ennél az ürességnél, sivárságnál és céltalanságnál. Átélte: Isten még őt is szereti, erről mind a mai napig könnyes szemmel beszél. Ma cigány gyerekeknek indított óvodában dajkaként dolgozik.”

Kitől kapunk szeretetből adott, személyes ajándékot?
A püspök a katonaságban átélt élményével vitte tovább a beszélgetést. „Marcaliban voltunk katonák, a sorozottak egyharmada büntetett előéletű volt. Egyikük mindenkinek szidta az édesanyját, nagyon keményen káromkodott. Ami különösen fájt, hogy a saját anyját sem kímélte, a sárga földig lehordta. Elmondta, hogy a születése után az édesanyja rongyba tekerte és letette őt a kórházlépcsőn. Sosem tudta meg a szülei nevét, vezetéknevet is az állam adott neki, teljesen egyedül nőtt fel.”

„Megértettük a hatalmas sebet, amely a lelkén tátongott. Az első, nagyon szerény karácsonyi ünnepségünkön négy papnövendék testvéremmel megajándékoztuk ezt a katonát: volt öt narancsunk és ezt ünnepélyesen átadtuk neki. A nagytermetű, tetovált, félelmetes megjelenésű ember elsírta magát. Mint mondta, még soha nem kapott személyes, neki szóló, szeretetből adott ajándékot.”

Székely János a sátoraljaújhelyi börtöncursillo munkájáról is beszélt. Elmondta, a tanfolyamon részt vett egy fogvatartott, aki húsz évet kapott, és eleinte nagyon tartózkodó volt minden hittel kapcsolatos programmal szemben. A cursillo elején elmesélte, gyermek fogant felesége méhében, azonban a férj nem akarta a babát. A tanfolyam végén megjelent a feleség a megszületett gyermekkel. „A férj elmondta nekem, hogy a Sátán beszélt belőle, amikor elakarta vetetni a gyermeket. A cursillo utolsó áhítatát végigsírta, a lelki alkalom végén az egész család odajött hozzám, a szülők kérték, hogy áldjam meg kisbabájukat. A börtöncursillo által Isten lebonthatatlan falakat rombol le kőkemény emberek lelkében.”

„Krisztusban pillanatok alatt leomlanak a társadalmi falak”
Dani Eszter a Váci Fegyházban is járt, ahol több felekezet végez áldott szolgálatot. „A fogvatartottak éneke nagyon megérintett, ezek az emberek teli torokból énekeltek a megváltásról. Az igemagyarázat során értő gyülekezet nézett velünk szembe, a fogvatartottak interaktívan szóltak hozzá a témához, és nagyon mély gondolataik voltak. Testvérek vagyunk a hitben, ezt csodálatos volt átélni. Krisztusban pillanatok alatt leomlanak a társadalmi falak, a Szentlélek köteléket hozott létre köztünk, akik olvassuk a Bibliát, a fogvatartottak is Igét értő és olvasó emberek voltak. A börtönben nincs pózolás, szent szövegelés, nincsenek frázisok. Ezek az emberek nagyon valóságosan megélt üzeneteket kaptak Istentől.”

Mint kiderült, a börtönökben nem számít szabad témának, hogy a fogvatartottak milyen bűncselekményeket követtek el. Az ember és Isten ellen elkövetett bűnről beszélni komoly lelki harcot jelent a missziós munka során, és nagyon áldott pillanat, amikor a fogvatartottak rádöbbennek elveszettségükre. Székely János kiemelte a gyónás szerepét a katolikus cursillóban.

„Gyakran átéltem, hogy a meg nem keresztelt vagy hitüket alig gyakorló fogvatartottak is mennyire vágynak gyónni. Néhányan eljutnak erre, de általában kettősség van a lelkükben: hitben nem tartanak ott, hogy gyónjanak, de mardossa őket a lelkiismeret-furdalás. Hosszú lelki folyamat, mire valaki szembesül a saját bűnével. Amikor ez megtörténik, a fogvatartottak hasonló élményt élnek át, mint amit a tékozló fiú is, akinek őszintén megbocsátott az édesapja.”

Tömeggyilkosnak megbocsátani?
Dani Eszter a megbocsátás megdöbbentő erejére hozott példát. „Az afrikai Ruandában találkoztam egy hutu férfival, aki tömeggyilkosságot követett el az 1994-es népirtás során a tuszik ellen. A genocídiumban három hónap alatt öltek meg macsétákkal és más fegyverekkel egymillió embert. A férfi a gyilkolás hevében családokat mészárolt le, szelleme csak akkor tisztult ki, amikor elmenekült az egyik erdőbe. Itt tört rá tettének felmérhetetlen súlya, ezzel a teherrel lehetetlen volt együtt élnie, később börtönbe került.”

„Ebben az állapotában találkozott Istennel és élte át az Ő bocsánatát. Kiengesztelési szemináriumon vett részt, ahol egy általa kiirtott család életben maradt tagjával nézett szembe. Zokogva, térdre borulva kért bocsánatot. A családtag azelőtt rettegett a férfitől, de a Szentlélek indítására megbocsátott neki, a két férfi végül egymás nyakába borulva zokogott. A családtag a vérzivatarban agykárosult lett, migrénes fejfájásai voltak, de a megbocsátás pillanatában ez teljesen eltűnt és azóta sem tért vissza. A két férfi jelenleg is szolgatárs a kiengesztelési szemináriumokban Ruandában. A hutu férfi most gyerekeket nevel, sugározza Isten szeretetét, élete hiteles. Erre a csodára csak a Szentlélek képes, az Atya azért ad bűnlátást, hogy utána teljesen felszabadítson.”

Jézus asztalánál vacsorázni
A cursillo szellemiségének középpontjában ez a felszabadítás áll. Dani Eszter elmondta, a tanfolyamon a legkülönfélébb társadalmi háttérből érkezők vesznek rész, előfordul, hogy egy csoportba kerül az egyetemi doktor és a hajléktalanná vált cigány fiatal. „Isten közelében nem számít, hány diplomád van, vagy hogy milyen a bőrszíned, ez a börtönökben is érvényes. A cursillóban nincs helye a farizeus imádságának, amelyben hálát ad Istennek, hogy mennyivel jobb lehet másoknál. Ugyanilyen erővel bír a megtapasztalt szeretet és az imaháttér, amely a tanfolyam mögött van.”

Székely János a cursillo eredeti céljairól és elindítójáról is beszélt. „Eduardo Bonnín szerint semmi szükség nem lenne a tanfolyamra, ha mindenki átélné Isten szeretetét. Ezt a legjobb hírt adjuk tovább az embereknek a barátság és a szeretet kifejezésével. Ha valaki senkinek érzi magát, kilátástalannak látja az életét, átélheti a teremtő Isten szeretetét például a cursillós munkatársakon keresztül, akik ezt már átélték.”

„Nagyhalakat” fogni
Mint kiderült, a mozgalom a kezdetektől fogva nyitott volt a börtönök irányába. „Mallorcán volt két halálra ítélt fogvatartott, akik nem akartak gyónni haláluk előtt. Ez Bonnínt nagyon megdöbbentette és arra kérte a formálódó cursillós közösséget, hogy imádkozzanak a két férfiért. Bonnín azt mondta a fogvatartottaknak, hogy ők a világ legszerencsésebb emberei, mert holnap már Jézussal vacsorálhatnak, ahogy a jobb lator is a paradicsomban volt a Megváltóval.”

„Aznap éjszaka nyolcvanan imádkoztak a két férfiért, akiknek az akkori szokás értelmében lehetett egy utolsó kívánságuk haláluk előtt. Hajnalban átadták az életüket Istennek, és életük utolsó kérése a gyónás volt, Bonnín megölelte őket, így búcsúzott el tőlük. A cursillo a szeretetet viszi be a börtönökbe, Brazíliában majdnem száz intézetet adtak át a mozgalomnak, ezek a börtönök nagyon sikeres munkát végeznek, a fogvatartottak között elenyésző arányban vannak a visszaesők.”

A püspök megosztotta Bonnín gondolatait az egyházi evangelizációról is. A cursillo alapítója azt vallotta, az egyház gyakran „akváriumban” hirdeti az evangéliumot: csak a saját gyülekezeti tagjai felé fordul, és ezt a templomban teszi. Az igazi kihívás, ha az „óceánba” megyünk „nagyhalakat fogni”: kimozdulunk a világba, és megszólítjuk azokat, akik nagyon messzire kerültek Istentől. „Már csak egy bárányunk van, a többi kilencvenkilenc eltűnt, de még mindig ezt az egyet fésülgetjük. A börtönökben a kilencvenkilencet keressük, ehhez nem kell különleges nyelvezet, csak a megélt, hiteles evangélium.”

Képek: Füle Tamás