Néha nem bírjuk a távolságot este és reggel között. 
Néha olyan hosszú – várakozni. Néha olyan nehéz addig életben maradni.
Életben maradni és kibírni, míg fordulnak a dolgok.
Persze kint rohan a világ, csak belül törtünk meg. 
Belül, az Életben megmaradni nehéz. 

Mert széthúznak minket az ellentétek.
Amikor nem hiszünk és hiszünk.
Amikor alszunk és virrasztunk.
Amikor túl sokat beszélünk, és amikor már nem tudunk mit mondani. 

Néha annyira messze van nagypéntek a vasárnaptól. 
A megfeszíttetés a feltámadástól.
Az elszakadás a találkozástól. 
„Nem jött még el az én órám.”

Néha nem bírjuk a távolságot, két város között is nehezen. 
A holtak és az élők városa között.
Két állapot között. A nincs és a van között. 

Az út porát magán viselő és a megtisztult között. 
Aközött, aki bocsánatért esd, és aközött, akinek már rég megbocsátottak.
Aközött, akitől mindent elvettek, és aközött, akinek már minden megadatott.

A különbséget a víz és a bor között. 

Ráborult a tájra az este, és Kána tüzei úgy ragyogtak, mint a csillagok. Először haragudtam rá, hogy túl messze van. Majd hirtelen vágyakozni kezdtem rá, hogy ott lehessek. 
Elindultam. Abban a nyugalomban, melyet éjjel hallgattam ki a világból. Mert várnak rám Kánában.

Egyszerű szívvel érkeztem. Mikor már feljött a reggel.
Megláttam az Arcát.

Körben mindenhol asztalok. És egyszerű volt az étel, pazarlóan egyszerű.  
Azt mondják, a vizet borrá változtatta. Én láttam, hogy a könnyeket is, melyeket idáig tartogatott az örömre. 

Kívül zaj, tányérok és poharak. Belül bizalom.
Kívül riadalom, üresség. Belül kapcsolat.
Kívül víz. Belül bor.
Kívül bor. Belül vér.
Kívül vendég. Belül Isten.

Tálakat láttam és kelyheket. Merítek hát, megkóstolom.
Ezekben ott vannak az irányok. 

Itt nincs értelme többé annak, hogy valami lehetetlen-e vagy lehetséges. Kihullik minden gondolat. Bármit mond nekem, megteszem.

Mintha életedben először ennél. Mintha életedben először látnál mindent. 
Tűz. Zamat. Ünnep. 

Áldjon meg Téged Az, Aki így szereti az Életet.

„Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága.”
Emlékezzél szívedből.
Most pedig menj, pihenj meg a Bizalomban. 

Szabó Dóra Sarolta