Beszív. Benntart. Kienged.
Mert, ugye, kell az a kis lélekzetvételnyi?
Tudod, a nagy pörgésből a hűvös templompadba, amikor beülsz.
És észreveszed.
Hogy itt kicsit nyom valami.
Talán egy emlék ülepszik.
Vagy hozzád ér egy kopott fal, egy dalszövegsor.
Hogy a képek közt sétálós csendben dobog valami.
Majd kilépsz a fénybe.
Az udvar zsong, lüktet, ringat.
És már tudod.
Hogy beszív, és kienged.
Hogy élsz.
Hogy van, aki éltet.

Mennyi minden alól szeretnénk fellélegezni a nyári szabadság vagy egy lopott kimenő napján, a júliusi forróság fesztiválforgatagában?! A mindennapos verkli, a hírportálok megterhelő szalagcímei, a háború és a Covid okozta gazdasági válság… Kikapcsolódni vágyunk. De magunk mögött hagyhatjuk a valóságot? Vagy az igazi megpihenés egészen más irányban található? A figyelmünk szórása, a szórakozás, a kikapcsolódás helyett bekapcsolódás az éltető LéleKzetbe, Isten megpihentető nyugalmába!

A fenti hívószavak és a saját életünkben megtapasztalt Istentől jövő megpihentetés, felüdülés és áldott megújulás dolgozik bennünk most is, ahogyan a Dunántúli Református Egyházkerület vezetésének kérésére az élére álltunk a Művészetek Völgye Fesztivál keretében már húsz éve működő, de ősztől felelős és szolgáló csapat nélkül maradt taliándörögdi Református Udvar szervezésének.

A szolgálat elvállalásakor élesebb kontúrjai voltak mindannak, ami hiányzik, vagy ami inkább akadály a Református Udvar megvalósításában: a taliándörögdi templomkertben a korábban inkább patinásan romos kántortanító háza felújítás híján mostanra omlásveszélyt jelent. A járvány elmúltával bár jóval felszabadultabban tölthetjük a nyarat, a higiéniai szabályok, az emberek óvatossága, távolságtartása érezhetően erősebb, mint korábban volt. A régebben önkéntesen is felkerekedő művészek az elmúlt szűk esztendők után megfontoltabban vállalnak egy-egy fellépést távol a fővárostól. Ráadásul egy novemberi felkéréssel, decemberi indulással szinte kilátástalannak tűnt, hogy ennyi idő alatt összejön egy új, ütőképes csapat.

Egy reggeli csendességben, a hiányok közt vergődve Isten a két hal és az öt kenyér képével ajándékozott meg. Az akadályok helyett a gazdagságainkra fordította a figyelmünket, és azóta a jézusi csoda újabb és újabb fordulatait élhetjük meg.

Már az elején szakítottunk a korábbi koncepcióval, hogy minden évben egy újabb tematikával és arculattal álljunk elő. Egyrészt egy-egy témában sokkal több van, mint amit tíz nap alatt ki lehet bontani belőle, másrészt a válságokkal szegélyezett korunkban minden a fenntarthatóság után kiált. Egy több évre vállalt és évről éve ugyanahhoz a képhez, üzenethez visszatérő udvarban van idő, hogy kikristályosodjanak az evangélium átadásának egyre mélyebb, hitelesebb, a szolgáló csapat által begyakorlott, a tapasztalatok mentén gazdagodó formái. Mindeközben, a látogatók megélhetik a vissza-visszatérés örömét, otthonosságát. Nem utolsó sorban ezzel a döntéssel az eszközök és az anyagiak terén is a takarékosságot, az újrafelhasználást választottuk.

Négy hívószót – FelTÖLTŐpont, Kötő-JEL, Félszavakból, LéleKzet – versenyeztettünk meg a legkülönfélébb közösségekbe kiküldött kérdőívünkkel. Toronymagasan nyert a LéleKzet. Így nem csak Isten Lelke, hanem a fesztiválozók felé is elköteleződtünk, hogy keressük és kibontsuk ennek a hívószónak, és a mögötte lévő asszociációs körnek a testi-lelki, illetve földi-mennyei dimenzióit.

A hirtelenjében verbuválódott csapat – Taliándörögdhöz kapcsolódó református házaspárok, a helyi lelkészházaspár, gyermekeink gimnáziumának tanárai, teológus, lelkész és művész barátok – minden tagja azt hozta, amije van.

A helyi gyülekezet lelkipásztorának szervezésében már folyamatban volt egy, a templom terének használatából eredő nyomokat megjelenítő fotókiállítás kifüggesztése, így adta magát, hogy a templomtérben ehhez kapcsolódjunk a LélekNyomok interaktív fotóinstallációval és alkotósarkokkal. A képeket zsoltárimádságok szegélyezik, a lélek dialógusa, ami nyomot hagy kívül és belül, így mi is arra hívjuk a látogatókat, hogy kapcsolódjanak be mind az imádságos párbeszédbe, mind a Lélek indította alkotásba. Ehhez a napindító Lélekzetvétellel és a napzáró Lélekemelővel is kapcsolódunk, amelyek egy tíznapos igei úton vezetnek bennünket a napi programokhoz, meghívott művészeink előadásaihoz is illeszkedve. Ebben nagy segítségünkre van a Károli Gáspár Református Egyetemen szolgáló lelkész házaspár, akik nemrég kapcsolódtak be a nyári szolgálatba, és már most nagyon stabilan tudunk rájuk számítani.

Az udvar új arculatán Szabó András építész, grafikus, a Zámír Projekt vezetője dolgozott. Szeretnénk egy következetesen végigvitt, grafikailag megtervezett megjelenést, melyet az évek során elővehetünk, használhatunk, de egyúttal újabb és újabb tartalommal tölthetünk fel.

Hosszú távú tervünk a kántortanító házának felújítása, az udvar rendbetétele. Sajnos a mostani háborús idők és gazdagsági válság nem kedvez ennek, de a két hal és az öt kenyér képe itt is igaz. A korábbi udvarelemek felhasználásából, helyi gyülekezeti nénik felajánlásából összegyűjtött, újrahasznosított anyagokkal alakítjuk ki az udvarban a Hagyj nyomot kézműves alkotóteret, a NyugvóPONT pihenősátrat, a Szóda és egyebek… leülős, beszélgetős szigetet, és a FelTÖLTŐpontot. A korábbi raklappalánkból a nemrégiben megrendezett előkészítő hétvégén leülőszigetek készültek, az udvar elvadult részeit kitakarítottuk, az omlásveszély miatt elhanyagolt előkertet kitisztítottuk, virágosítottuk, megmetszettük a körtefát, az orgonabokrot. Apróságok, mégis az otthonosságot teremtik meg, legfőképp pedig a szolgáló csapat közti összhangot, a nap végén érzett jóleső elfáradást, ami összekovácsol.

Ugyanebben reménykedünk a fesztiválmisszió napjaira is előre tekintve. Az udvarba két ötnapos turnusban érkeznek önkéntesek. Az udvar elemeit működtető, a fesztiválmisszióban egy-egy nap szolgáló tizenkét fős önkéntes (tanítványi) csapat fele a pápai gimnáziumból, másik fele a református teológiáról érkezik. Rajtuk kívül van még nyolc állandó szervezőnk és kb. negyven művész/fellépő, akik a tíz napban megfordulnak köztünk. Dunántúli illetékességű misszióként fontosnak tartottuk a pápai gimnázium művészcsoportjainak a bevonását is, így köztünk szolgálnak a bábosok, a tánccsoport, a grafikusok és egy lelkész-vallástanár kolléga is, aki bibliodrámás műhelyt vezet majd. Mindehhez a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány is nyújt támogatást, de velük már hosszú távú együttműködésben és szervezeti felépítettségben is gondolkodunk.

Amennyire a december eleji kezdetben a hiány és a fogyatkozásaink voltak a meghatározó átéléseink, mostanra az egyre gyarapodó áldás öröme jár át bennünket. Már eddig is megtapasztalhattuk, hogy amikor egy közösség tagjai Isten előtti hálával áldást kérnek arra a kevésre, ami van (ahogy Jézus is tette az ötezer ember megvendégelésénél), Isten megáldja azt, és sokakat egybegyűjt, hogy az Ő asztalához ülhessenek. Persze ez a kevés soha nem felkészületlenséget vagy igénytelenséget jelent. Hanem annak a hitét és reménységét, hogy Isten cselekszik. Mi pedig felelős, megbízott, kiválasztott szolgák lehetünk az Ő szőlőskertjében.

Az egymás felé megnyitott lét ajándéka, hogy megélhetjük az Isten által megáldott és megsokasított gazdagság kiáradását. Ennek az örömével és reménységével szeretnénk megvendégelni az udvarba betérőket. Azzal, amink van. Ami reményeink szerint Isten által éltető LéleKzet, fellélegzés, akár új élet kezdete lehet. 

Szabó György és Szabóné László Lilla
udvargazdák