Ez a néhány gondolat már nem csak a párkapcsolatunkról szól. Alapvető elembertelenedésünk okait s megoldásait keresi inkább.

Érezhetjük egy családban, egy házasságban, hogy magunkra maradtunk? Lehetünk a másik ember mellett is magányosak? 

„Mert mi függetlenek vagyunk.” „Mert a felnőttek elviselik az élet nehézségeit” – mondogathatjuk ezt, de belül szűkölni fog a mindig ott maradó gyermek, aki szeretetre, kötődésre vágyik.  Van, aki mindezt pótolni próbálja azokkal a tárgyakkal, amelyekkel körülveszi magát, vagy azokkal az élményekkel, melyek végül nem érnek el minket, csak átsuhannak rajtunk…

Az ember társra vágyik, olyanra, aki elfogadja, megérti, olyannak szereti, amilyen. Képes belemenni függő kapcsolatokba is, hogy ezt átélhesse. Van, aki önmagát is képes becsapni, hogy végre valaki átölelje. Képes valakit feleségül venni (valakihez férjhez menni), hogy ne maradjon egyedül az életben…

S szükségszerűen jönnek a csalódások, másokban és magunkban. Sokszor Istenben is. Szüleink véleménye a másikról, környezetünk befolyása, vagy akár az önismeret hiánya… egy szeretett családtag elvesztése, akit egészen másképpen gyászolunk…

Ezért mindenekelőtt Istennel való kapcsolatunkat kell rendeznünk. Valójában elfogadni azt, hogy ott van, ott volt életünk minden helyzetében. Hogy célja és értelme van az egésznek. Hogy tudja, ismeri a határainkat, s lehetőségeinket. Hogy elfogad olyannak, amilyenek vagyunk, nem elvárásokkal jön felénk. Hogy ismerte már a szüleinket és nagyszüleinket is. Hosszú történetünk is ott van előtte, melyre irgalommal tekint (2 Móz 34,5-7).

Hetedik lépés

Szabadidőnkben merjünk többet, többször EGYEDÜL lenni. Egyedül – Isten iránti vágyakozással. Imádsággal. Keressük a hajnal, vagy az éjszaka méltóságát, csendjét, a napfelkeltét, vagy a tenger végtelenjét. Az erdő neszeit, vagy egy templom meghittségét. S merjünk csendben lenni. Csak csendben. Nem kell lefényképezni – elég, ha ott belül rögződik egy magragadó természeti kép. Ahhoz persze hosszabban kell nézni. Szinte el kell merülni benne. Lélegezni, s nem indulatokkal kérdezni, vagy átszaladni egy helyzeten.

„Isten azt mondja: ’örök szeretettel szeretlek’ (Jer 31,1). Ez identitásunk alapvető igazsága, és attól függetlenül igaz, hogy így érezzük-e vagy sem.” (Herni Nouwen) 

Merjünk így egyetlen bibliai versre gondolni. Talán eszünkbe jut egy, talán épp reggel olvastuk el. Merjünk akár néhány napot is úgy tölteni, hogy egyetlen igeverset szeretnénk jobban érteni. Hogy minden helyzetben arra kérdezünk rá: most hogyan igaz ez?

Keresni azokat a pillanatokat az emlékekben, amikor ez megkérdőjeleződött. Vajon nem attól, hogy elfordultunk tőle? Hogy olyat tettünk, amiről teljesen világosan tudtuk, hogy nem kéne… Hol romlott el?

Egészen biztosak lehetünk benne, hogy nem Ő fordult el tőlünk. Nem ő büntet. Nem ül sértetten, vagy elvárásokkal. Sőt. Alig várja, hogy végre felismerjük, hogy hiszen ott „sétál” mellettünk. Ahogy az emmausi tanítványok átélték (Lk 24,13-35) – mi vagyunk, voltunk vakok, mi vagyunk tele magunkkal, ahelyett, hogy meghallanánk, amit Ő mond.

Az érzelmi éhezés, a lelki éhezés valóság. A 21. század népbetegsége. A kötődésmentesség hirdetése befolyásolhatóvá teszi az embert, s pótlékok keresésére készteti. Tárgyakhoz kezd kötődni, mert azok nem beszélnek vissza… Információs társadalmunk árasztása elhiteti velünk, hogy akkor vagyunk erősek, ha egyedül álljuk meg a helyünket. Mi irányítjuk az életünket, s senki sem állíthat meg, hogy azután vásárolhassunk kedvünkre…

Halljuk meg időben a figyelmeztetést: „Amikor megszólal a szívünk, figyeljünk oda rá!” (309.o.)

Keresni azokat a régi pillanatokat, amikor Isten valóságos volt számunkra. Visszagondolni, s megerősödni – hiszen Ő semmit sem változott.

Nem csupán túlélni kell a földi katasztrófát, és együtt összeszedni a szemetünket, hanem kapcsolatokat építeni, hogy a bizalmatlanság köde helyett a szeretet verőfénye vegyen körül bennünket. Az „emberhalászok hálója” a testvérkapcsolatok megtartó ereje, a közösségben megélt bizalom és szeretet. Ismerős Jézus üzenete: „Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok…” (Jn 13,35) Mert akkor bármivel szembe tudunk nézni. 

„A szeretetteljes kapcsolódás a bensőséges kapcsolatok hálóját fonja körénk, ami segít örömtelien élni és megbirkózni az élet kihívásaival. Ez az, ami értelmet ad az életünknek” (294.o.)

Áldott olvasást, beszélgetéseket, imádságos KAPCSOLATRENDEZÉSEKET kívánok mindenkinek!

Fodorné Ablonczy Margit
lelkipásztor-családterapeuta

A sorozat előző részei:

Kapcsolatra teremtve - 1.rész: https://www.parokia.hu/v/kapcsolatra-teremtve/

Szeretetben kapcsolódva - 2.rész: https://www.parokia.hu/v/szeretetben-kapcsolodva/

Nincs szeretet sebezhetőség nélkül - 3.rész: https://www.parokia.hu/v/nincs-szeretet-sebezhetoseg-nelkul/

Szeretet-szövetségben - 4.rész: https://www.parokia.hu/v/szeretet-szovetsegben/

Egymást átölelve - 5.rész: https://www.parokia.hu/v/egymast-atolelve/

Megőrizve a szerelmet - 6.rész: https://www.parokia.hu/v/megorizve-a-szerelmet/