Azt hiszem, valami ehhez hasonló történik ma velünk. Szeretnénk kiegyensúlyozott, békés és örömteli életet élni: ez lenne az úti cél. Ahhoz, hogy ide eljussunk, arra lenne szükség, hogy megbecsüljük és szeressük egymást. Gyakorlatilag: kutassuk és fedezzük fel a velünk együtt élő másik ember értékeit és alapvető szükségleteit, majd törekedjünk ezek kielégítésére. Röviden: legyünk elkötelezettek arra, hogy elsősorban a másik boldogságán fáradozzunk, és csak azután a magunkén. A boldogsághoz vezető útnak ezt a "közlekedési szabályát" az Úr Jézus fogalmazta meg: "Nagyobb boldogság adni, mint kapni" (ApCsel 20, 35).

De valaki elfordította a táblákat.

Emiatt hiszik azt sokan, hogy akkor lennének boldogok, ha mindent megkapnának a másik embertől, amire (úgy érzik) szükségük van: elismerést, kényelmet, biztonságot, kellemes élményeket, szexet… Ennek érdekében kötünk házasságot. Tulajdonképpen összetévesztjük a boldogságot a komfort-érzéssel. A csalódás szükségszerű, mert a párunk is hiányállapotban szenved, és először kapni szeretne, mielőtt eszébe jutna, hogy adnia kellene.

Eddig ez még a tévútnak csak a kezdete, ahonnan nem lenne nehéz visszafordulni. De a csalódásból hibás következtetéseket vonunk le, és így kerülünk zsákutcába.

- Nem kapom meg, amire szükségem lenne, ami jár nekem? Ráadásul ő is csalódott bennem? Akkor ne folytassuk tovább, hanem váljunk el. A házasságot fenntartani csak addig van értelme, amíg általa megkapjuk mindazt, amiért létrehoztuk. Ez a válásra készülők "logikus" ideológiája.- Mások már előre óvatosak. Nem kötelezik el magukat, nem kötik meg a házasságot, csak összeköltöznek és együtt élnek. "Hátha nem jön be - gondolják - és akkor nem kell végigszenvednünk a kínos és nehéz válási procedúrát." Ideológiájuk: "Nem a papír és a szertartás fontos. Szeretjük egymást, az a lényeg." Nem veszik észre, hogy a szeretetnek egyik legfontosabb eleme hiányzik a kapcsolatukból: a bizalom.- Vannak, akik még náluk is óvatosabbak (vagy inkább önzőbbek?). Nem vállalnak terheket és felelősséget sem társért, sem gyerekekért. Ők a szinglik. Karriert építeni és vagyont szerezni könnyebb házasság nélkül. "Egyébként ma már - mondják - mindent meg lehet kapni házasságon kívül is, hiszen vannak félkész ételek, van mikrosütő, és senki se szól bele abba, hogy mire költöm a pénzemet, és mivel töltöm az időmet. Szexuális vágyaimat is ki tudom elégíteni."

Válás, élettársi együttélés, szingli életforma - a kihűlt szeretet kor- és kórtünetei.

De van még valami: a szocializációs folyamatban megrekedt gondolkodás. Infantilizmus ez? Vagy egyszerűen önzés? Az ideológiát ez a jelmondat fejezi ki: Amit megkívánok, ahhoz jogom van. Kétéves gyereknél még természetes ez a hozzáállás az élethez, amin a nevelés változtatni igyekszik. Nyilvánvaló, hogy az ember sok olyan dolgot megkíván, amiről eleve lemond, mert tudja: ezt kell tennie. Pihenni szeretne, de dolgoznia kell. Úgy vélem, lényegében az önzésnek ez az ideológiája érvényesül, amikor valaki a másik ember testét kívánja meg, és nem áll útjába erkölcsi akadály. De menjünk még tovább ezen a gondolati síkon: ha valakiben homoerotikus vágyak ébrednek, ezeket is joga van kielégíteni? Napjainkban sokan ezért a jogért küzdenek. Vajon holnapután ezen az alapon nem indítanak-e harcot a pedofilek is a jogaikért? A társadalom jövője szempontjából a homoszexuális kapcsolat ugyanúgy haszontalan, sőt káros, mint a "polgárjogot nyert" házasságtörés vagy a pedofília.

A Házasság Hete keretében szeretnénk rámutatni az elkötelezett társkapcsolat - a házasság - személyiséget formáló erejére és valódi beteljesedést adó értékeire. Ugyanakkor szólni szeretnék a társkapcsolatok fentebb vázolt anomáliáiról is a február 9-12-ig, 18 órakor kezdődő előadásokon, az Ökumenikus Tanács épületében (1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 3.).

Hadd álljon itt az előadások szórólapján olvasható ajánlás:

Az Úr Jézus nem engedte, hogy megkövezzék a házasságtörő asszonyt, de világossá tette, hogy elítéli a bűnt, hiszen ezt mondta neki: "Menj el és többé ne vétkezz." Mi sem akarjuk megkövezni sem a szingliket, sem az élettársi kapcsolatban élőket, sem a homoszexuálisokat, sem az elváltakat. Ugyanakkor el akarjuk mondani, hogy ezek a jelenségek miért kórtünetek korunk társadalmában, milyen kóros állapot jelei, és milyen úton lehet kilábalni ebből az állapotból. Ennek megfelelően az előadások jelmondata: Az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben… Krisztushoz (Ef 4, 5).