A böjt kilépett az egyházi keretek közül, és világi jelenséggé vált. Manapság szinte mindenki böjtöl húsvét előtt, amely során lemond valamiről, esetleg tisztítókúrát tart a szervezete számára. Van ugyanis olyan jellemzője, amely mindenki számára érthető és megfogható: a böjt megüresítés. Valamit kiürítünk magunkból, valamitől megszabadulunk, valamitől távol tartjuk magunkat. De mitől lesz ez megtisztulás?

A böjtöt eredeti, spirituális jelentése mellett egyre gyakrabban használja testi értelemben a közbeszéd. Egy online szinonimaszótár a következő változatokat kínálja fel rá: koplal, éhezik, vegetál, tengődik, fogyózik. A pozitív vonásai mellé óhatatlanul felsorakoznak a negatívumok is, mintha kényszerből történne a lemondás. Mintha nem tudnánk, hol van a határ megüresedés és megüresítés között. Valóban nem tudjuk?



Mire üresítjük meg magunkat?
Mielőtt elborzadnánk a böjt elvilágiasodásán, tartsunk egy kis önvizsgálatot! Mi, reformátusok se tudjuk sokszor, mit kezdjünk a böjttel. Nincsenek olyan részletes, alapos egyházi szabályaink rá, mint a katolikusoknak, de nem is kezelhetjük olyan szabadon a kérdést, mintha az egész csak egy önkéntes tavaszi tisztítókúra lenne a szervezetünk számára. Bizony, nem egyszerű két szék között nem a földre esni.

Fogódzó lehet számunkra is, hogy a böjt megüresítés. Nem csak testileg, de szellemileg és lelkileg is megüresíthetjük magunkat. Nem szokásból, nem kényszerből és nem hivalkodásból. Hanem azért, hogy ne maradjon bennünk abból, amitől megszabadulnánk. Nem mindegy az sem, hogy milyen okból és milyen célból böjtölünk. Pontosan mire üresítjük meg magunkat? Ezt a kérdést tettük fel néhány lelkésznek.



A megüresítés hiányra mutat rá
„Én arra használom a böjtöt, hogy ami ilyenkor hiányzik számomra, mert lemondtam róla, az Isten hiányára mutasson rá az életemben” – vallotta meg Kiss Sámson Endre. „Amivel vigasztalnám magam, vagy ami táplálna engem, az emlékeztessen arra, hogy Isten az én örömöm, vigaszom, gondviselőm.” A megüresítésben megmutatkozó hiány egyszerre iránymutató és emlékeztető számára.

„Valójában arra üresedem meg, hogy Istennek helyet csináljak az életemben. Számomra ez az egy módja van annak, hogy amit tudok Istenről, az a fejemtől a szívemig eljusson. Hogy zsigeri szinten érezzem azt a hiányt, amit most tudatosan nem kell mással betölteni. Hogy megtapasztalhassam és átéljem az Ő kegyelmét.” A hiány tudatosan készít helyet Istennek, hogy Őáltala egyszer majd véget érhessen bennünk ez a hiány.



A megüresítés közelségre mutat rá
„Azért van szükségünk a böjtre, mert az emberben egyszerre van vallásos hajlam és istenellenes hajlam is. Nehezen viseli el az ember Isten hiányát, ugyanakkor nehezen viseli a közelségét is” – fejtette ki gondolatait Balogh Tamás Péter. Úgy véli, tökéletlen emberként nem könnyű Istennek az istenségével szembesülni, valószínűleg ezért is szeretünk távolságot tartani Tőle.

A megüresítés tehát a hiány mellett erre a közelségre és erre a távolságra is rámutat. „Ennek a széttartó kettőségnek az egyik felén van a böjt, a másik felén pedig Isten távoltartása. Közeledni hozzá, de meg nem érkezni.” Ehhez hasonló érzésekről vallott Jákób is Bételben: „Milyen félelmetes ez a hely! Nem más ez, mint Isten háza és a menny kapuja” – olvasható Mózes első könyvében.



A megüresítés lemondás
Pál apostol a filippiekhez írt levelében úgy fogalmazott, Krisztus „megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt”. Őt pont ez a megüresítés magasztalta fel mindenek fölé. „Hol vagyok én a jézusi tettől, hogy képes volt mindenről lemondani?” – kérdezte önmagától Varga Emese. „Ha Őt akarom követni, nem tehetem meg, hogy nagyobbra tartsam magam Nála.”

„Nem az a feladatom, hogy megtöltsem magam mindenfélével. Éppen az ellenkezőjét élhetem át önként vállalt lemondásaimmal. Minősített időbe léphetek, amiben üressé teszem gyomrom, gondolataim vagy perceim. Nem üresjáratként haladok napról napra. Nem semmittevés ez, hanem tudatos megüresítése az életemnek azáltal, hogy képessé válok lemondani máskor fontosnak tűnő dolgokról.”



A megüresítés csendben lét
„Számomra a böjt az imádsággal kapcsolódik össze. Az imának adunk nagyobb teret, ehhez szükséges a csend” – mondta Kovács Enikő. „A megüresítés egyik formája a csendben lét. Ahogy egy könyv címe is mondja: csendben születik az élet. A csendben szólal meg Isten. A csend néha süket csendet jelent, amikor annyira tele vagyok gondolatokkal, akarattal vagy kétségbeeséssel, hogy Istent sem érzékelem.”

A megüresítés azonban nem kell, hogy süket csendet hozzon. Kaput nyithat valami egészen másra is. „Vannak áldott csendek, amikor ténylegesen megtapasztalhatjuk, hogy „itt van Isten köztünk”. Ez akár egyénileg, akár közösségileg is átélhető, ha teremtünk rá lehetőséget. Engem a böjt erre hív: hogy keressem ezeket az áldott csendeket, amelyekben Isten valóban megszólalhat.”



A megüresítés szétválaszt
A megüresítés segíthet bennünket abban is, hogy szétváljon, elkülönüljön bennünk sok minden. Ebben a felfogásban Istenben hinni azt is jelenti, hogy onnan, ahol vagyunk és ahol nekünk nem jó, el szeretnénk jutni valahová. Balogh Tamás Péter szerint ilyenkor ellentét feszül jelenlegi állapotunk és kitűzött úti célunk között is. „Ha a cél a mennyország, akkor az út az alázatos szeretet, vagy maga a böjtölés.”

A megüresítés során elkülönülhet egymástól bűnös múltunk és az Isten országát ígérő jövőnk is. „Ebben a böjtölésben szétválik a hit az élettől, a vasárnapi és reggeli csendesség a hétköznapitól. Mert előbbiek a reményt és vigaszt, az utóbbiak pedig a sebzett realitásunkat hordozzák magukban.” Ez a szétválasztás egyben annak is lehetőséget teremt, hogy újfajta egységet élhessünk meg.



Minden egybe kerül
A megüresedéstől nem válunk értéktelenné. „Egy váza sem veszít szépségéből, ha kitisztítva, önmagában várja a friss és üde tavaszi csokrot. Hiszen az csak akkor kerülhet bele, ha nincs megtöltve felesleges dolgokkal. Megüresítem magam, hogy a valódi, újjáéledt hajtás, a halálból feltámadt Krisztus megérkezhessen az életembe. Üressé válok, hogy legyen számára hely” – vallja Varga Emese.

„Jézus úgy adja azt, amit közvetít, hogy azzal teljesen azonos. Benne együtt van mindaz, ami másban szétesik” – magyarázza Balogh Tamás Péter. „Ő az Istent kereső ember célja, és egyben az út is, amely e cél eléréséhez vezet. Ő az út, az igazság és az élet. Őáltala minden egybe kerül, minden seb és igazságtalanság elveszti jelentőségét. Vele nemcsak az út végén, hanem már közben is célba érünk.”




Képek: pexels.com