Részlet a bevezetésből:

E nagyobb lélegzetvételű tanulmány a metafora jelentésalkotásáról szól.  Akadémiai kérdés‐e, vagy sem? A kutatólaboratórium és az orvosi rendelő látszólag nagyon messze van egymástól, de ahhoz, hogy diagnózist fogalmazhassanak meg, receptet írjanak, kezelést folytassanak, egyértelműen szükséges a kutatás. Nem kérdéses, hogy a teológiai kutatás és a szószéki igehirdetés, illetve a gyülekezeti szolgálat összefüggenek egymással. Mert ahogyan gondolkodunk a jelentésalkotásról, úgy értelmezünk,  és ezzel máris a prédikációkészítésnél vagyunk. Ha pedig textusprédikációra törekszünk, akkor azt a szempontot követjük, hogy a bibliai szövegrész milyen jelentést, és annak milyen alkalmazását engedi meg; mert akik értelmeznek, azok a szöveg szolgái – írja David J. A. Clines.
A jelentést azonban csakis a szöveg jelentésalkotó, poétikai műveleteinek felismerésével, megértésével közelíthetjük meg. Robert Alter szerint is kizárt az, hogy pontosan úgy halljuk a bibliai költeményeket, „amiképpen annak idején az ókori Izráelben hallgatták őket”. Ez feltételezhető lenne a relevanciaelmélet által elképzelt ideális kommunikáció helyzetében (egyidejűség, közös jelhasználat),

„[…] de amit egyesek nagy képzelőtehetséggel tudnak felfogni, azt mások a lépésről lépésre haladó,
türelmes elemzés révén, prózaibb módon valósíthatják meg”

Ez feladata a lelkipásztornak is, aki esetenként a Szentírás költői szövege alapján hirdeti az
evangéliumot.

A teljes tanulmányt PDF-ben olvashatja.

Megjelent a Református Szemle 2015/1 számában.