„Számomra csak egy ember létezik: Jézus. Jézus létezik, és ő létezik mindazokban, akik benne és általa léteznek. Azért írok, mert jobban, pontosabban ki akarom fejezni az azonosságot Jézussal bennem és másokban. Fütyülök rá, hogy hányan olvassák, vagy hányan nem olvassák a verseimet. Egyetlen célom: egy fokkal közelebb hozni a jóakaratú, érzékeny olvasót ehhez az azonossághoz, a Jézussal való egységhez."
Weöres Sándor
Mi, reformátusok
Önképünkről, istenismeretről, magyarságunk és reformátusságunk összefüggéseiről, közösségeinkről, nemzetstratégiáról és mindezek kapcsolódási pontjairól szólt a Reformátusok Szárszói Konferenciája. Összefoglalónk.
„Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre” – idézte a 90. zsoltárt a Reformátusok Szárszói Konferenciájának nyitóáhítatán Hajdú Zoltán Levente, az MRE Zsinata Református Missziói Szolgálatának szakmai vezetője. A lelkipásztor igehirdetésében kiemelte: magyar reformátusságunk megélése nem csupán szép hagyomány, hanem feladat is, amely által erőt kapunk a továbblépésre és továbbgondolkodásra is. Mindez nem valami magunkra vett vallásos póz, vagy magunkat mások fölé gondoló önhittség, hanem az a lelkület, amelyet a zsoltáros fohásza így fogalmaz meg: „legyenek láthatóvá tetteid szolgáidon, és méltóságod fiaikon. Legyen velünk Istenünknek, az Úrnak jóindulata."
A 2022. augusztus 11. és 14. között a balatonszárszói SDG Konferenciaközpontban a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány által szervezett esemény a „Mi, reformátusok – magyar református nemzetstratégia” címet kapta. A résztvevők a Generális Konvent által elfogadott vitairat, a Kárpát-medencei Református Missziói Stratégia mentén igyekeztek áttekinteni Istentől kapott küldetésünket. Ehhez kapcsolódva Pásztor Dániel tiszáninneni püspök, az MRE Zsinatának lelkészi alelnöke megnyitó beszédében kifejtette, hogy aki küldetést teljesít, nem révedezhet a múltban, mert aktuális, napról napra szóló feladata van, amelyet a tőle telhető legnagyobb alázattal kell teljesítenie.
Kerekasztal a magyar református nemzetstratégiáról
A konferencia első napján került sor arra a kerekasztal-beszélgetésre, amely a magyar református nemzetstratégia mibenlétét járta körbe. Tapolyai Emőke pszichológus, Hajdú Zoltán Levente lelkipásztor és Lánczi András filozófus, egyetemi tanár beszélgetését Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke vezette, aki röviden ismertette a magyar református nemzetstratégia kialakításának történetét is. Ennek során kifejtette: a stratégia megalkotása és megvitatása közben fogalmazódott meg az a gondolat, hogy a legfontosabb feladat a belső szellemi, lelki vonalak megerősítése. A beszélgetés során többször is elhangzott, hogy ennek kulcsa elsősorban az Igéhez való ragaszkodás.
Önmagában az ember nem képes a teljességre, a pszichés ellenállóképesség szerves része a közösséghez való tartozás – fejtette ki Tapolyai Emőke, aki szerint a közösségek értékteremtő szerepe erőt ad a nehézségek elviseléséhez. Ehhez azonban először definiálni kell, hogy mettől meddig tart az az igazság, az a hitvallás, az a meggyőződésvilág, amire közösséget építünk. A hovatartozásomnak ugyanis csak akkor van értéke, ha tudom, hogy hova tartozom. Az egyedül Istentől függő autonómia az, amelyre valóban független közösséget lehet építeni. A szakember úgy véli, nagy hiány mutatkozik a közösségben megélt élményekből is, pedig az értelemmel való felismerés csak a dolgok kezdete.
Lánczi András szerint a nemzetstratégiai dokumentumból az derül ki, hogy a magyar református közösséget leginkább a hitvesztés problémája foglalkoztatja. A filozófus arról is beszélt, hogy a modernségben megrendült a morálnak az igazsághoz való szoros hozzákötése. A mai társadalmi szerződés szempontjából az az igaz, amiben éppen megállapodunk. Mivel azonban a megállapodás bármikor megváltozhat, ez tönkreteszi a morált, ezért ürülnek ki morális fogalmaink. Mindennél azonban sokkal súlyosabb kérdés, hogy a morálnak miért nincs ma támasztéka. Lánczi kiemelte, hogy a református egyháznak hiteles személyiségekre van szüksége a Biblia mondanivalójának átadásához.
Mindenki a maga helyén érték, de fontos bizonyossággal állni azon a helyen, ahova Isten helyezett – emelte ki Hajdú Zoltán Levente. A missziói szolgálat szakmai vezetője leszögezte: nem zárvány vagyunk, amelynek ki kell vonulnia a társadalomból, hanem tovább kell adnunk Isten igazságát a lelkileg éhező világnak. Szerinte identitásunk ad mélységet élményeinknek, ezért az identitás és az élmény összetartozik; ennek köszönhető, hogy Isten adományaiként élhetjük meg ezeket. Akik azt mondják, hogy nem élménykeresztyénséget akarnak, azoktól azt szoktam kérdezni, hogy szerinte akkor élménytelen keresztyénséget akarnak-e? – fogalmazott a lelkész.
Ön- és istenismeret a 21. században
Isten Igéje nem formális alappont, a Biblia nem csak egy egyszerű könyv, hanem Isten kinyilatkoztatása – helyezte szívünkre a konferencia második napján tartott előadásában Balog Zoltán püspök, aki szerint a magyar reformátusságot az Ige tanulmányozása teszi kivételessé, és az, hogy mi az Ige népe szeretnénk lenni. Ennek bemutatása, demonstrálása első számú feladatunk. Hozzátette: amikor előre nem vezet út, akkor fölfelé kell nézni, a krisztusi föltámadás magasságába, ahol közösen megérthető és megélhető a valóság keresztyén olvasata. Ebbe a magasságba emeltetünk, és ennek megtapasztalása szükséges ahhoz, hogy együtt láthassunk és aztán együtt is cselekedhessünk.
Elődjét, Bogárdi Szabó István volt dunamelléki püspököt idézve kijelentette: református nemzetstratégiánk lényege, hogy áldássá legyünk a világban, de ehhez az Ige fényében kell szemlélnünk mindent. Most, amikor úgy tűnik, hogy a hét bő esztendő után hét szűk év köszönt ránk, a nehézségekre Istentől kapott lehetőségként is tekinthetünk, azt keresve, mit jelent áldássá lenni ínséges időkben. Csak a legnagyobb, örökkévaló történésben, Krisztus feltámadásában bízva lehetünk az áldás népévé. Krisztus áldozata nélkül minden áldozathozatalunk pogányság, ezért meg kell erősíteni egyházunk, a keresztyén hit belső, szellemi védvonalait, hogy így mutathassunk fel Krisztust a ránk bízottaknak.
A püspök szerint valóban Igéből élő egyházzá kell válnia a magyar reformátusoknak, nem csupán azt elmondva, mit gondolunk egy-egy kérdésről, hanem releváns és valóban segítséget nyújtó módon kell beszélnünk ezekről: nem pusztán az igazságot képviselve, hanem a szeretetben felismert igazságot is. Olyan módon kell erről beszélni, ahogyan csak a magyar református keresztyének tudnak. A stratégia része egy Kárpát-medencei szellemi műhely létrehozása, mert ha mindenki csak a maga útján menne tovább, nem fogjuk tudni betölteni a küldetésünket. Balog Zoltán kiemelte: nem csak saját kis világunkban elmondott szavakra, hanem közös, karakteres református bizonyságtételre van szükség.
Kerekasztal önismeretről és istenismeretről
Mit lát a magyar reformátusság, ha tükörbe néz? – tette fel a kérdést beszélgetőtársainak Ablonczy Bálint újságíró az Önismeret és istenismeret a 21. században című kerekasztal-beszélgetésen. Imre Mihály irodalomtörténész, a Debreceni Egyetem professor emeritusa szerint az önismeret nemcsak önmagunk, hanem saját közösségünk megismerésére is irányul. Míg a rendszerváltás után úgy élte meg, hogy a bölcsészkart elárasztották az egyházi iskolákból jövő fiatalok, akik hozták magukkal saját konfesszionális kultúrájukat, addig az utóbbi években hatalmas lejtmenet következett be ebben a tekintetben. Pedig fontos lenne, hogy a magyar kultúra vertikumában megjelenjék a reformátusság.
Grezsa Ferenc pszichiáter, a Károli Gáspár Református Egyetem adjunktusa elmondta: lenyűgöző és elkeserítő tapasztalatai is vannak a református közösségekről. Előbbi élményei zömmel határon túli közösségekhez kötődnek, a lehangoló vagy kérdőjeleket fölvető tapasztalatokat leginkább itthon szerezte. Szerinte transzgenerációs szorongásaink, kisebbrendűségi érzéseink és bizonytalanságaink visszavezethetőek a magyarság történelmi traumáihoz. Kifejtette, hogy az önismeret kizárólag kapcsolatainkon keresztül értelmezhető. Minden református keresztyén számára kérdés, hogy hitbeli meggyőződésünket és valláserkölcsi alapelveinket képesek vagyunk-e mások számára is vonzó módon kifejezni.
Bogárdi Szabó István korábbi dunamelléki püspök és korábbi zsinati lelkészi elnök kicsit túlhízottnak és borostásnak látja egyházunk jelenlegi tükörképét. Szerinte a zsírégetést és a borotválkozást kurucságból hanyagoljuk el: egyszerre szeretnénk kívülállók maradni és beleállni a munkába. Kifejtette: a társadalom nagy része figyel minket, hogy lássa, tényleg az-e az egyház, aminek ígéri magát. Mindeközben a mai ember nem igazán keres, inkább kivár. A volt püspök szerint a régi írások Isten és önmagunk megismeréséről beszélnek, nem csupán önmagunk megismeréséről. A kettő összetartozik, mert nincs esélyünk önmagunk megismerésére, ha Isten önmagát ki nem nyilatkoztatja számunkra.
Oktatás, család, gyülekezet
A konferencia harmadik napján három rövidebb előadás hangzott el egyén, közösség és társadalom kapcsolódási pontjairól. Bara Lajos István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főgondnoka a magyar református oktatás szerepéről beszélt, kiemelve, hogy a keresztyén iskolák az egyház fenntartásának és a nemzet megmaradásának bástyái. Véleménye szerint fel kell mérnünk az oktatásban rejlő lehetőségeket, és látszatmegoldások helyett cselekvésre van szükség. Felhívta a figyelmünket arra, hogy iskoláink csak úgy válhatnak fontos társadalmi tényezővé, ha megtartják versenyképességüket a minőség folyamatos biztosítása mellett, és szívvel-lélekkel szolgálják a diákokat.
A család a társadalom kovásza – fogalmazott előadásában Komlósi Piroska, klinikai szakpszichológus. A szakember kifejtette: sokszor tapasztalja, hogy a párok az első gyermek megszületését nehezen viselik és nem vállalnak többet, ezért fontos a támogató hozzáállás, hogy a vágyott gyermekek meg is születhessenek. Úgy tapasztalta, hogy sokaknál a szeretetben nevelés is hiányokat mutat, ezt azonban utólag lehet korrigálni, például a hála érzésének gyakorlásával, továbbadásával. Kiemelte még a hit, a munkára nevelés és a felelősségvállalás területének fontosságát, és azt, hogy a Krisztus iránti hűségnek éppen a kényes helyzetekben kellene a legerősebbnek lennie bennünk.
Sohajda Levente göncruszkai református gyülekezeti lelkész szerint az, hogy mi reformátusok vagyunk, benne van Isten alkotó, teremtő álmában. Az Istenhez, a családhoz és a gyülekezethez való kapcsolódásainkat a szerelemhez hasonlította, kifejtve, hogy az egymásba szeretés álmában nyitottság van, mert kíváncsi vagyok arra, amit a másik gondol. Hozzátette: amikor imádkozunk, belső elcsendesedésünkben a bennünk álmodásra inspiráló Úr velünk van, és a nehézségek idején mindaz, ami nekünk gond, a teremtő, velünk álmodó Úrnak nem az. Hinnünk kell abban, hogy az Igének ereje van, és hogy mi, reformátusok az Isten álmában vagyunk – helyezte szívünkre.
Kerekasztal magyarság és reformátusság összefüggéseiről
Mit jelent református magyarnak lenni? – tette fel a kérdést a harmadik napi kerekasztal-beszélgetést moderáló Volf-Nagy Tünde, a Köztársasági Elnöki Hivatal kommunikációs igazgatója Pálfay Erzsébetnek, a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány alelnökének, Géresi Róbert felvidéki püspöknek és Csűrös András Jakab gyömrői lelkipásztornak, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatójának. A beszélgetés során Pálfay Erzsébet a családok fontosságát emelte ki. Kifejtette: a jelenlegi helyzetben is arra kell törekedni, hogy minden segítséget megkapjanak azok a párok, családok, akiknek gondjai vannak a gyerekvállalással, legyenek azok párkapcsolatiak, anyagiak vagy egészségügyiek.
Géresi Róbert szerint meg kell határozni nyelvi, nemzeti és vallási sarokpontjainkat, és ezeket megjelenítve kell bizonyságot tennünk. Határon túli oktatási-nevelési intézményeinkben fontos, hogy olyan pedagógusok, szolgálattevők legyenek, akik hívő keresztyénként élik az életüket, és az ott folyó szolgálat vezesse Istenhez az embereket. Arra a kérdésre, hogy a jó idők elkényelmesíthetnek-e, a püspök elmondta, nem híve a minél rosszabb, annál jobb elvének, de a nehéz helyzetek erősítik az összetartozás tudatát, ha tudunk egymásnak segíteni, egymásért imádkozni. Sokszor panaszkodunk, de fontos, hogy lássuk meg az örömöt, a bizodalmat, a békességet is, mert ez segít át a nehézségeken.
Csűrös András arról beszélt, hogy bár mind a magyarsága, mind a reformátussága olyasmi, amibe beleszületett, mégis mindkettőért naponta meg kell harcolni. Az agglomerációs gyülekezetek problémájaként említette, hogy a településre költöző reformátusoknak inkább templomidentitása van, mint felekezeti, ezért nehezen, vagy egyáltalán nem kötődnek új otthonuk református gyülekezetéhez. Fontosnak tartja, hogy a családok tudjanak a gyülekezethez fordulni, és azt is, hogy a gyülekezet ne hagyja magára az otthon eliszegelődött családokat, édesanyákat. Az emberek megszólításához szerinte egyszerre kell emberközelinek és Krisztus-központúnak lenni.
Hitvallások
A konferencia programjában új elemként jelentek meg az esti rövid hitvallások. Trócsányi László, a KRE rektora a személyes hit és a közösségi feladatvállalás összefüggéseiről vallott. Ennek során kifejtette: az egyház nem lobbiszervezet, hanem közjót képvisel, amely nem csak a hívők, hanem a nem hívők számára is fontos kell, legyen. Úgy látja, mivel a hitélet nem bezárkózó életmód, ezért törvényszerű, hogy találkozzon a közélettel. Rektorként azt képviseli, hogy bár az egyetem szellemi szabadságot képvisel, de ez nem zárja ki, hogy megmutassuk, miben hiszünk, sőt, ez feladatunk is. Kiemelte: senkit nem lehet kényszeríteni arra, hogy higgyen: amit adni tudunk az a példa kisugárzó ereje.
Nagy István agrárminiszter mosonmagyaróvári presbiterként is szolgál. Hitvallásában arról beszélt, hogy a gazdák, lelkészek és a tanárok mind magot vetnek, de az már rajtunk múlik, hogy ezek hova esnek, tudnak-e gyökeresedni, megnőni. Úgy látja, hogy ahogyan a földeken, úgy a lelkünkben is aszály van. A mostani, kihívásokkal terhelt időkben hangsúlyosnak tartja a paraszti lét, a kétkezi munka becsületének visszaadását, és azt, hogy hálát adjunk a mindennapi kenyérért, hiszen ezt sokszor természetesnek vesszük, és nem látjuk a munkát, az áldozatot mögötte. Hozzátette: az élet nehézségeivel Isten nem tesztelni akar minket, hanem reménységet adni azáltal, hogy megtapasztalhatjuk szerető gondviselését.
Novák Katalin köztársasági elnök is részt vett a konferencián, hogy megosszon néhány személyes gondolatot a résztvevőkkel. Elmondta, hogy bár államfőnek lenni sokszor magányos feladat, rádöbbent, hogy ő ilyenkor is az Úristen jelenlétében, közösségében és társaságában marad. Arról is vallott, hogyan merített imádságból erőt az előtte álló feladathoz.
A konferencia vasárnap úrvacsorás istentisztelettel zárult, Hella Ferenc, a Somogyi Református Egyházmegye esperesének igeszolgálatával.
Összeállításunk a reformatus.hu cikkei, a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány közvetítései és egyéb helyszíni tudósítások felhasználásával készült.
Képek: Füle Tamás