Lelkészként az összetartó közösséget munkálják a gyülekezeteikben, ám nekik is szükségük van olyan közegre, ami megtartja őket. Ezért is fogalmazódott meg négy lelkésznőben annak a találkozónak az ötlete, ahová nő lelkészeket és civil foglalkozású lelkészfeleségeket hívtak meg – számolt be érdeklődésünkre a szervezők képviseletében Csűrös-Varga Vanda gyömrői lelkipásztor. A találkozónak a budapesti Ráday Ház ad otthont, a nap fő kérdése pedig: Miért is csinálom ezt? Más szóval: miért léptem erre az útra, és mi tart meg az elhívásomban?

Minderről biztonságos, bátorító és a valósággal is szembesülni kész közegben eshet szó. A közös gondolkodás az Ige mellett kezdődik, majd kerekasztal-beszélgetéssel folytatódik, ahol Pogrányi Mária és Tóth-Imre Zita lelkipásztorok, valamint egy lelkészfeleség, Pálné Zavanyi Éva osztják meg a tapasztalataikat a hallgatósággal. Lehetőség nyílik kérdezni, majd a résztvevők kiscsoportokban folytathatják a beszélgetést hivatásuk örömeiről és kihívásairól.

„Szeretnénk megerősödni a hivatásunkban, és teret biztosítani annak is, hogy lehessen arról beszélni, mi a nehéz benne. Sok áldás van azon, amit csinálunk, és szeretnénk erre is ráirányítani a figyelmet, mert ezek a jó dolgok meg tudnak erősíteni abban, hogy a helyünkön vagyunk, nem véletlenül tesszük, amit teszünk, hanem mert erre van elhívásunk.

A körülmények gyakran elhomályosítják ugyan, de végső soron Isten országa előmenetelét szolgáljuk, amiben nagyon jó részt venni. Amikor hallunk hangosan imádkozni valakit, aki azt sem tudta, hogy szólítsa meg az Istent; amikor a gyülekezetünk talpra áll egy krízishelyzetből; amikor egy fiatal életében kibontakozik az istenhit, vagy egy óvodásunk a város főterén énekelgeti azt az éneket, amit hittanórán tanult… Szeretnénk a saját történeteinkre rálátni, de ez azt is jelenti, hogy kimondhatók a nehéz dolgok is” – magyarázza a lelkipásztor.

Arra a kérdésre, hogy lelkésznők és lelkésznék miért együtt találkoznak, a szervező elmondta: a lelkészfeleségektől hasonló dolgokat várhatnak el a gyülekezetekben, mint a nő lelkészektől. „Szeretnék, hogy besegítsen, kiscsoportot vezessen, ő feleljen a baba-mama körért, a gyermekszolgálatért. Amikor az utcán hisztiznek a gyermekeik, rájuk is ugyanúgy rászegeződnek a tekintetek, mint ránk, akiket lelkésznőként ismernek. Ők is ugyanazzal a dilemmával küzdenek a gyülekezet és a család határait tekintve, mint a lelkész édesanyák. Ezért ma előkerül témaként az is, hogyan tud a gyülekezet a családi élet változásaihoz igazodni, és fordítva. Ha erre már nem marad időnk, reméljük, egy következő találkozón sor kerülhet ehhez hasonló kérdésekre is. Többünkben van nyitottság arra, hogy rendszeres időközönként találkozzunk. Szeretnénk olyan közösség lenni egymás számára, ahol meg lehet beszélni, ha valaki azzal küzd, hogy nem ilyennek képzelte azt a szerepet, amiben van, és ezért nem fogja senki kinézni vagy lehordani. Megtartó közösségre vágyunk, ami elbírja, ha vannak kérdéseink, ha bizonyos dolgokban keressük az utat.”