Küldetésünk és feladatunk Isten szavának és szabadításának továbbadása a gyerekeknek – mondta köszöntőjében Lenkeyné Teleki Mária, az MRE Oktatási Szolgálata Hittanoktatási Osztályának vezetője, valamint a Dunamelléki Katechetikai Támogató Szolgálat tanácsosa. 

Már az Ószövetségben ott van az erre való felszólítás a Mózes 5. könyve 6. részének 6. versében: „Maradjanak a szívedben azok az Igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz.” Feltehetjük azonban a kérdést, mégis hogyan adjuk át az ifjaknak a Bibliában leírtakat? – folytatta a szakember, majd háláját fejezte ki a konferencia szervezőinek, hogy ennek megvitatására létrehozták a mostani alkalmat.

Kutatásai során azt tapasztalta, hogy a kétezres évek előtt használt tanítási módszerek mára már kevésbé vagy egyáltalán nem működnek – ezt már Miklya Luzsányi Mónika író, szerkesztő mondta előadásában. Hozzátette, a digitális kultúraváltás időszakát éljük, ezáltal más lehet a kapcsolódásunk egymással, önmagunkkal vagy akár Istennel is. 

Az Alfa- és Z-generációk számára az audiovizuális ismeretszerzés lett az elsődleges a literalítás helyett. Pál apostol azt mondja a Korinthusiakhoz írt levelében, hogy zsidóknak zsidókká, görögöknek göröggé lett. Számunkra ez azt jelenti, hogy gyerekeknek gyerekké, netgenerációsoknak netgenerációssá kell lennünk – mondta az írónő.

„Ők már nagyon máshogy értelmeznek, ezért fontos a szerepe a vizualitásnak. A különböző grafikai és verbális leírásokat felváltva fogadják be, gondolkodásmódjuk sajátossága, hogy képekben gondolkodnak, ezért jó, ha egy könyvnél a grafikus akár egy illusztrációban meg tudja fogalmazni a történetet. Ezek mellett ideális esetben kisebb szövegrészek engedhetők meg, mivel ezek a diákok háromszáz-hatszáz karaktert tudnak egyszerre befogadni” – tette hozzá.

Miklya Luzsányi Mónika szerint a gyerekeknek már az iskolai feladatok elvégzésében szükségük lehet okoseszközökre, ezért 

a virtuális világ jelenlétét úgy lehet kordában tartani a gyerekek életében, hogy minél később váltunk asztali számítógépről okoseszközre,

ugyanis onnantól kezdve nagyon nehéz kontrollálni, hogy mennyi időt töltenek el vele és mit tekintenek meg az interneten.

A szakember a továbbiakban kifejtette: ahhoz, hogy a gyerekek ne csak az általános iskolában találkozzanak és ne csak egyfajta kötelezettséggel tekintsenek az olvasásra,

fontos, hogy már pici korban rendszeresen meséljünk nekik.

Másrészt figyelni kell a szokásrend kialakítására is, mert, amit otthon megtanulnak, azt viszik a későbbiekben tovább. Olyan egyértelművé kell tenni ezt is, akár a kézmosás fontosságát, megtanítva nekik, hogy a Biblia Isten Igéjeként az életünk része, mely olyan hatóerővel bír, hogy képes az egész valónkat átformálni. E tudás és tapasztalat hiányában a pedagógusoknak a hittanórákon sokkal nehezebb dolguk lesz.

Miklya Luzsányi Mónika azt is elmondta, hogy egy kutatás szerint 100 olyan kisgyerekből, akiknek naponta mesélnek, 73 rendszeresen olvasó felnőtté válik, viszont azok közül, akiknek alkalomszerűen, vagy soha nem, mindössze 2. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy ami otthon elmaradt, csak minimálisan pótolható később. Kimondható tehát, hogy egyfajta modellkövetésből válik az olvasó szülő gyermeke olvasó felnőtté. Ugyanígy kell példát mutatnunk a Biblia tanulmányozásban – zárta gondolatait.

Pompor Zoltán gyermekirodalom-szakértő megosztotta a jelenlévőkkel, hogy a Magyar Olvasótársaságban egyik kulcsmondatuk az, hogy „napi 15 perc mese minden gyereknek jár.” Hozzátette, érdemes lehet szülőként elgondolkodnunk, hol találjuk meg ezt az időt, vagy épp miért nem leljük. 

Miklya Zsolt költő, szerkesztő előadásában arra az alapkérdésre kereste a választ, vajon a zsoltárhangok beleférnek-e a katechézisünkbe? Mózes 5. könyve 6. részének 6. verséből kiemelte az „ismételgesd” szót, ami szerinte egyfajta ritmust, sorokra osztást, lélegzést, lüktetést jelent, ezért

életet adhat egy bibliai résznek, ha vers formájában írjuk le. A szakember szerint a gyermekeinknek ujjongásukban, félelmeikben vagy szorongásaikban szükségük lehet erre a költői nyelvre.

„Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy…” Egy ilyen baljós mondat lefordítva a gyerek nyelvére, bátorítást jelenthet számára, akár egy rossz álom után is.

Kapcsolódó cikkünk: 
Belefeledkezős mesékre lenne szüksége a gyerekeknek, a bibliai történetek igazságát pedig olyan természetesen kellene magukba szívniuk, mint a levegőt – véli Miklya Zsolt költő. Az irodalom gyógyító erejéről, a „masszírozós meséről" és a férfiasság mibenlétéről is beszélt portálunk mikrofonja előtt az ötgyermekes édesapa, számos gyermekvers szerzője.
Fülön csípni a kölyköt

Paulovkin Boglárka illusztrátor a gyermekbibliák sokszínű képi világáról tartott előadásában elmondta: amikor gondolkodunk, érzünk vagy szöveget követünk, akkor ezt belső ábrák megalkotásával tesszük, ezért az illusztrációknak kiemelt szerepük van. Ezek egyrészt az emlékeinkből és saját tapasztalásunkból, másrészt a kívülről érkezett képek normákká válásából származnak. Ahhoz pedig, hogy egy ábra „működjön”, az alkotónak a számunkra ismerős és az egészen újszerű olyan arányát kell eltalálni, hogy az a szívünket megérintse – fejtette ki.

A grafikus szerint meg kell tanulnunk, hogy nincs „jó” vagy „rossz” vizualitás. „Azokat a könyveket, amelyeket olvasóként vagy vásárlóként kiválasztunk, elsősorban érzelmi és nem szakmai alapon választjuk ki. Meg kell vizsgálnunk, mi alapján válogatunk, ugyanis a gyerekek pontosan érzik, ha nekünk valóban tetszik az alkotás! A hatékonyság megfelelő szempont lehet, vagyis hogy végiggondoljuk, mit szeretnénk átadni és ahhoz mennyire működik az ábrázolás, hogyan és mit kommunikál.

Az újramesélés lényege, hogy élővé tegyük a szöveget, aktualizáljuk azt a gyerekek számára. Ezért az illusztrációkon keresztül sok esetben az ember kerül a fókuszba. Úgy tudunk ugyanis könnyen bevonódni egy történetbe, ha olyan arckifejezéseket látunk, amelyek ismerősek lehetnek, könnyen dekódolhatók rajtuk az érzelmek. Mindez a karakterek elhelyezkedésével és testbeszédével még tovább erősödhet. Egy másik módszer a nézőpontok váltogatása távoli és közeli képekkel. Ezzel azt a hatást lehet elérni, hogy úgy érezhetjük, mi is ott vagyunk a cselekmény játszódásakor.”

A délutáni workshopok egyikén Miklya Luzsányi Mónika elmondta: a digitális generáció már nem a bal, hanem a jobb, vagyis a kreatív agyféltekéjén futtatja át először az információkat, ezért a köztük megvalósuló információáramláshoz szükség van egyfajta hídképzésre. Erre nagyszerűen szolgál a képzőművészet, a dráma, az egyensúlymozgások, az informatika, a táblás játék, a sportok, a zene és a digitális technika. 

A szakértő szerint bármit meg lehet tanítani bárkinek a saját „nyelvén” , ha megtaláljuk ehhez a legmegfelelőbb módszert az intelligenciatípusok bevonásával. Ennek nyolc fajtája használatos a pedagógiában: a nyelvi, a logikai, a vizuális, a testi, a zenei, a természeti, a kapcsolati és az önismereti intelligencia. A 21. század gyermekbibliájának elkészítésénél pedig minél több típust be kell vonni – szögezte le az írónő.

Pompor Zoltán arról beszélt, hogy nincs kész recept a kicsik bibliaolvasóvá nevelésére. 

Egyúttal összegezte, hogy két út létezik: amikor valaki olyan családból, közösségből származik, ahol találkozhat a Szentírással már gyerekként, de az is előfordulhat, hogy valaki felnőttként vesz először a kezébe Bibliát, és úgy válik olvasóvá, mert az Isten szavának megvan a megszólító ereje. 

A jelenlévők felvetették, hogy hasznos lehet akár az aranymondásokat megmutatni a gyereknek az eredeti Szentírásban, hogy tudják, honnan származnak.

A tartalom szempontjából a kutatók szerint nem csak történeteknek, hanem zsoltároknak, imádságoknak, prófétai iratoknak és minden más bibliai szövegtípusnak helye van a gyerekeknek szánt könyvekben, mert ezek nélkül nem közvetítik  Szentírás teljességét. Nem találkozhatunk például a kétségekkel, amelyek ezekben a szövegekben szerepelnek. „Az emberi életnek a fényes és az árnyas oldalát is meg kell mutatniuk a gyermekbibliáknak, mert ha nem teszik, az olyan, mintha Jézusnak csak a feltámadását mutatnánk be, a kereszthaláláról pedig nem szólnánk. Az ábrázolás kérdése azonban lényeges” – hangsúlyozta Pompor Zoltán.

Továbbá fontos az is, hogy a szerkesztők ne csupán összefűzzenek történeteket, hanem legyen üdvtörténeti íve is a különböző köteteknek – tette hozzá. Ebből ugyanis könnyen meglátszik, ha valaki csak üzleti alapokon gondolkodik a könyvről, vagy a személyes hitén keresztül állítja azt össze. „Ugyanígy, amikor mi – akár hitoktatóként, akár szülőként – át szeretnénk adni Isten Igéjét, annak valamilyen szinten rezonálnia kell az istenképünkkel. Ezért lényeges, hogy megfelelő segédanyagokat válasszunk. Dömpingje van ugyanis a gyermekbibliáknak, ezáltal egyre több, kevésbé jó minőségű kiadvány is megjelenik a piacon. Abban az értelemben nincs külön gyermekirodalom, hogy ugyanolyan magas színvonalú szövegeket kell adni a gyerekek kezébe, mint a felnőttekébe” – szögezte le Pompor Zoltán.

A résztvevők Félúton az üres lap és a színező között workshopon vehettek részt Sipos Edit, a konferencia társszervezője vezetésével, de választhatták többek között Somodi Ildikó Közösen olvasni és alkotni című műhelyét is.

A Both Antal Alapítvány és a Dunamelléki Katechetikai Támogató Szolgálat támogatásával megvalósult műhelykonferencia folytatását a tervek szerint jövőre Mohácson szervezik.

Képek: Kriston Attila