Interaktív, felszabadult, bolondos és vidám műhelybe várta Tóth Orsolya drámapedagógus, zenész a Művészetek Völgyébe látogatókat.  A református udvarban megtartott Kreatív Zenei Alkotóműhely olyan légkört teremtett, amiben minden résztvevő zenésszé vált egy kis időre – ahogy ezt Tóth Orsolya fogalmazta meg a műhelymunka végén. A foglalkozás olyan elnyomott, de bennünk szunnyadó kreatív energiákat szabadított fel, ami teljesen idegen embereket is közel hozott egymáshoz.  A foglalkozás módszeréről, a zene felszabadító és gyógyító erejéről Tóth Orsolyát kérdeztük.

Félelmek, gátak a zenével szemben
Már kisgyermekkorban, a bölcsődalok éneklésével kell elindítani azt a folyamatot, amiben mindenki közel kerül a zenéhez, énekléshez. Ennek hiányában és később az óvodában, iskolában nagyon sok gát jön létre az emberekben a zenével szemben, ahogy ezt Tóth Orsolyától megtudtuk.
„Azt látom, hogy a hagyományos értelemben vett ének-zene oktatás nehezen működik. A kissé idejétmúlt tananyag, az elméleti oktatás és a passzivitásra épülő tanórák sokszor nehezen keltik fel a gyerekek érdeklődését, és igen hamar érdektelenné teszik számukra az iskolai énekórákat. A megoldást én a cselekvésben, buzdításban, és elsősorban a játékban látom. Közös alkotással, felszabadult játékkal közelebb lehet hozni a zenét és az éneklést gyerekekhez és felnőttekhez egyaránt. Sokféle korosztállyal dolgoztam már, az óvodásokat a legkönnyebb bevonni az alkotófolyamatba, részükről még nagy a nyitottság. Az idősebb korosztályoknál már megfigyelhető, hogy hihetetlenül sok gátlás és félelem rakódik rá a bennük lakó zeneiségre.”

A műhelyre várva az érdeklődők közül sokan bátortalanok voltak. Tóth Orsolya sok hasonló helyzetet tapasztalt már meg. „Amíg az alkalomra vártunk, többen mondták, hogy nem tudnak énekelni, leülnek ugyan, de nem akarnak zenélni, csak kívülről nézik, mi is történik itt – ez a kiindulási alap, ezeket a mondatokat nagyon sok műhelyem előtt hallottam már. Azt látom, hogy az emberek félnek, mert azt gondolják, ennek a ,,zenélés” nevű tevékenységnek óriási tétje van. Hiszen olyan távoli, idegen, és csak a kiváltságosoké. Azt gondolom, az oktatásban a gyakorlatot kell előtérbe helyezni és az élményszerűségre kell törekedni. Fontos, hogy a gyerekek érezzék, nincs tétje és hátránya a felszabadult alkotásnak. Nyilván nem kell mindenkinek előadóművésznek lennie, de nem is ez a cél. Sokkal inkább arról van szó, hogy a tréning segítségével gyerekcsoportok, illetve idegen emberek közösséggé válnak a játék, a zene által, s ezekben a közösségekben át merik adni magukat a cselekvő zene élményének, a saját zenéjük örömének. Ennek van ereje és értelme, remélem, jövője is.”

Játékos módszer nemcsak színészeknek
Tóth Orsolya Pap Gábor színészek képzéséhez megalkotott módszerét és gyakorlatsorát alkalmazza a zenepedagógiai gyakorlatban. „Ez a módszer gyógyítóan hat. Mindegy, hogy valaki ügyvéd, tanár, színész, a zene az élet bármely területén nyújthat segítséget. Ha valaki képessé válik arra, hogy levesse a gátlásait, kiálljon, merjen énekelni, vidáman, felszabadultan játsszon és viselkedjen mások előtt, az egész életére kihathat, például sokkal könnyebben tud kommunikálni. Az egyik tanítványom úgy jött az iskolába, hogy nem mert megszólalni, ha beszélt is, nagyon halkan tette. A játékos foglalkozások által pár hét alatt sikerült elérni, hogy örömmel meséljen, odajöjjön hozzám, megossza velem és kortársaival az élményeit.

Nagyon sok gátlásos ember van, őket a puszta felszabadultság-érzés, az, hogy örömmel át tudtak lépni egy határt, ami eddig korlátozta őket, már önmagában is gyógyítja. Az iskolai tanulmányok alatt szerzett sebek is hozzájárulnak, hogy sokan nem mernek megszólalni, énekelni. Ez a kreatív zenei módszer ezen sebek gyógyításáért is sokat tud tenni. Nem arról szól, hogy mind énekessé, zenésszé váljunk, hanem arra tanít, hogy mindannyian tudunk zenélni és énekelni.”

Felszabadító foglalkozások
Tóth Orsolya reményekkel, célokkal néz a jövőbe. „A közeljövőben szeretnék csoportokat indítani felnőtteknek. Igazi kihívás és nagyon izgalmas munka a felnőtt korosztállyal dolgozni, hiszen ott már általában sok réteget kell lehántani, s amikor ez sikerül, az igazi katarzis nekik is, nekem is. De ahhoz, hogy valaki gyógyuljon és oldódjon, nem elég egy ilyen műhely, hosszabb időre van szükség. Ha valaki egy adott évet végig dolgozik heti rendszerességgel, annak már van látványos hatása.

Szívem vágya, hogy pedagógusoknak is tarthassak tréningeket. Azt látom, sokan tanítanak, csoportokat vezetnek, de amikor nekik kell beállniuk a játékba, vagy nekik kell ,,szerepelniük”, az nehézséget okoz számukra. Egy tanár esetében a módszer abban is segíthet, hogy önmagát hitelesen tudja vállalni a gyerekek előtt. Nagyon szeretem látni, mikor a tréningjeimen felnőtt emberek teljesen átszellemülve, felnőttségüket egy kis időre elfelejtve együtt táncolnak, játszanak, csörögnek-zörögnek, puffognak, cserregnek, zenélnek, kacagnak, verseket zenésítenek. Nagyon jó érzés, mikor megtapasztaljuk, hogy akár bolondnak is nézhetnek minket nem baj, hiszen ennek nincs tétje. És az is nagyon felszabadító, mikor rájövünk, hogy a zenélés, éneklés nem is annyira nehéz és elérhetetlen, mint amilyennek tűnik.”

A műhely után sokan visszajelezték, a zene valóban közösségi emberré tette őket a foglalkozás során. Túl ezen, a műhelyben résztvevők megérthették Kodály Zoltán híres gondolatát, miszerint a zene valóban mindenkié.

Somogyi Csaba
képek: Füle Tamás