Idén tavasszal portálunk virtuális levelesládájába különleges üzenetek érkeztek, amelyeket kissé félszegen és megrendülten „bontottunk ki”, hiszen nem mi voltunk az igazi címzettjei. Rácz Kornélia, a Lónyay Utcai Református Gimnázium német–hittan szakos tanára keresett meg minket egy csokorba gyűjtött imádsággal, amelyet  tanítványai foglaltak írásba Istennek a karantén idején az ő kérésére. El tudom képzelni, hogy az őszinte imák könnyeket csaltak nemcsak az iskola pedagógusai, de a szülők és olvasóink szemébe is.

Mit is olvashattunk ki ezekből a féltő gonddal óvott, hittanfüzetbe írt imádságokból? Azt biztosan, hogy a gyerekek – bár ez esetben inkább kis- és nagykamaszok – társadalmunk igazi arca. Ők azok, akik a legtisztábban és a legőszintébben adnak hangot ki nem mondott érzéseinknek. Félelem, aggodalom, közbenjárás szeretteikért és iskolatársaikért, de egész társadalmunkért is, az apró dolgokra való érzékenység, gyász, hála és felszabadulás szólal meg a lónyays diákok imádságaiban. Amit ők lényeglátóan megfogalmaznak, a legtöbbet mondja el közös valóságunkról. A valóságban pedig mindig van valami szerethető, mert ott van benne az ember. Erre éppen ők a bizonyíték: legyünk bármennyire kudarcosak, értük hozzuk ki a legtöbbet magunkból, utolsó erőnkkel is. Bölcsességükben és szeretetükben tükröződik a mi törékenységünk és méltóságunk is, mert Isten az ő szemeiken át tekint ránk, felnőtt gyermekeire. Nem véletlen, hogy egy gyermek imádsága a felnőtteket is térdre kényszeríti.

Megtörténhet ez most is, amikor könyvformában is fellapozhatjuk a bizonytalanságokkal és kincsekkel teli tavaszi időszak összegyűjtött imádságait, reflexióit. Mindegyik imádság érték önmagában is, hiszen minden gyereknek van joga imádkozni. Istennek nincs olyan előfeltétele, hogy aki megszólítja őt, az minimum jó tanuló legyen, vagy jól viselkedjen, hogy kiérdemelje ezt a kegyet. Egészen biztosak lehetünk benne: Isten hallja őket, meghallgatta őket.

A vele és az egymással való kapcsolódás ugyan a bajban teljesedett ki és mutatta meg igazi erejét, de nem ott kezdődött. A lónyays osztályközösségek már korábban is megtalálták az egymásért mondott kitartó imádság kreatív módját. A gyerekek havonta más és más osztályért jártak közben, ez idő alatt pedig kicsit egymáshoz is közelebb kerülhettek. A Lónyay Imatakaró című könyv egyik érdekessége szintén az, hogy nagyon különböző fiatalok szólalnak meg az imádságokban, de a közösségnek együtt is van hangja.  

Ezen túl megismerésre ad lehetőséget ez a kiadvány is. Mindig panaszkodunk, hogy elszakadunk egymástól, különböző generációk, és bezzeg a mai gyerekek... Pedig mennyit tanulhatunk tőlük! Azt mondják, a mai iskolásoknak a koronavírus-járvány épp olyan cezúra, mint az enyémnek 2001. szeptember 11. volt. A világ már sosem lesz számukra (sem) ugyanolyan. A diákok próbálták ennek is a jó oldalát látni, és magukkal vinni a tanulságokat. Például azt, hogy Isten a nehéz helyzetekből is ki tud menteni, és az aggódás nem használ. Van lehetőség az értelmes cselekvésre, és ez sokszor épp az imádság.

Az imádság, aminek épp úgy van anyanyelve, mint a hétköznap beszélt nyelvnek. Ebből is látszik, mekkora felelősség jól kommunikálni a ránk bízottaknak: Istenről, járványról, szorongásról. Számít, hogy milyen narratívákat adunk a szájukba. Különösen most, amikor már az is okot ad sok helyen az iskolai zaklatásra, ha egy gyerek vagy a hozzátartozója átesett a vírusfertőzésen.

A helytállást mindannyian most tanuljuk. Még a tanárok is, akik nem tévedhetetlenek; ugyanúgy sebezhetők, mint bárki. Az ő imádságaikon is érződik: nagyon szeretik a diákjaikat, akikkel hosszú ideig csak képernyőn keresztül kapcsolódhattak. Nemcsak értük végzett munkájuk, de ez is tiszteletet érdemel. Tanítványaiknak írt leveleikben valódi pedagógusként mutatkozik meg féltő aggodalmuk és tanítói bölcsességük. Bár nem tudtak a ballagóktól személyesen elbúcsúzni, az érettségiző diákokhoz intézett osztályfőnöki szavak súlya megnőtt: az élet kapujában kellett valamit mondaniuk egy világméretű krízis közepén. Mi ebbe is bepillantást nyerhetünk most. 

Ez a könyv bizonyíték és lenyomat: mindaz, amit megőriz, túlmutat a gyorsan változó formákon. Valami, amit érdemes nemcsak a papírra, de a szívünkbe is vésni. Szép emlék lesz, ha az imádságok és a mellettük helyet kapó gondolatok szerzői évek múlva visszatekintenek erre az időszakra, de a jelen számára is szükség van emlékeztetőkre. Ebből a gyűjteményből erőt meríthetünk az előttünk álló időszakban is. Ez a próbatétel pedig bizonyosan kincset rejt: annak lehetőségét, hogy valóban a mindennapjaink részévé váljanak az örökkévaló értékek, és mi is az örökkévalóhoz tartozhassunk.

A Lónyay Imatakaró c. könyv a Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégiumban szerezhető be. Az igényléseket a portán lehet leadni. Érdeklődni a +36-1/216-5138, +36-1/216-5176–os telefonszámon vagy a lonyay@lonyayrefi.hu e-mail címen lehet.