A rendszerváltás után Budapesten és más nagyvárosokban is nagyobb figyelem hárult a lakótelepi közösségekre: a magvetésből gyülekezetek születtek, templomok épültek Isten dicsőségét hirdetve. 2010-ben hét ilyen közösség történetét mesélte el az Írd meg, amiket láttál című kötet, a lakótelepi gyülekezetek pedig azóta is részei a város életének.

Az április 12-i, Nagy-Budapesti Missziói Konferencia egyik kerekasztal-beszélgetésén négy református „panelgyülekezet” lelkipásztora mesélt a szolgálatban megélt örömökről és kihívásokról, az evangélium munkálkodásáról és közösségeik sajátos arculatáról.

Isten új életre hív
Morva Ákos 2016-ban került a szigetszentmiklós-újvárosi református gyülekezetbe, tizenhat évvel a közösség megalakulása után. „Az első presbitériumunk fele szabadult alkoholista volt, így az egykori ’kékkeresztesek’ jelentik a gyülekezet oszlopát – más gyülekezetben nem tudtam elindítani ezt a szolgálatot, mert problémát jelentett. Isten viszont munkál, megszabadít és új életre hív.” A lelkipásztor megosztotta, hogy régen sokan ellenezték a templom felépülését, a tavaly átadott Fészek missziós háznak egy emberként örültek a helyiek, akiknek egyaránt hiányzott a szépség és a közösség.

„Nagyszerű érzés, ahogyan a gyülekezet tagjai egymás fájdalmát és gyászát is hordozzák. Akik eljöttek hozzánk, gyakran mondják, hogy valamit – legjobb esetben Jézus Krisztust – kaptak tőlünk” – mondta Morva Ákos, aki bár egy, a szolgálataiban egyre terebélyesedő közösséget vezet, mégis azt vallja, nincsen egyetlen, sajátosan Szigetszentmiklós-Újvárosra jellemző missziós út a gyülekezetben. „Missziói kapu az, ami a másiknak kinyílik, ez pedig bármi lehet. A kulcs abban rejlik, amit egy missziológus így fogalmazott meg: ’Ha lenne 30 percem arra, hogy bizonyságot tegyek a hitemről, akkor 25 percig hallgatnám a másik embert, és öt perc alatt válaszolnék neki.’ Néha elszomorodok ugyan, ha a közelre látó szemüvegemet veszem fel, hiszen egyik szolgálatból vagy alkalomból ugrok a másikba, és nem látom benne a koncepciót, a távolra néző szemüvegemben viszont hálás vagyok Istennek, hogy mindezzel terve van.”

A hagyományokban megbúvó értékek
Sipos Aba Álmos felidézte, hogy a békásmegyeri református templom alapkőletételekor sokan ellenezték az építkezést, évekkel később az egyik gyülekezeti tagja a konfirmációja alkalmával fel is fedte, hogy akkor még – Istent nem ismerve – ő is a kiabálók között volt. „Egy haláleset kapcsán Isten megragadta őt, megtért és csatlakozott hozzánk” – idézte fel a lelkész. Gyülekezeti sajátosságként a hagyományok továbbadásában megbúvó értékeket említette. „A hagyományok nem jelentenek akadályt az élet előtt. Réginek tűnik a liturgiánk, az énekeink, az úrvacsorai kérdéseink, de az élet attól élni akar és élni fog.”

A lelkész hozzátette: gyülekezetükben az ünnepek előtt zenés áhítatokat szoktak tartani, melyeket remek missziós eszköznek tekint. Korábban pedig az Evangéliumot Minden Otthonba alapítvánnyal jártak házról házra. Lelkészi látása a „Krisztus mindig nagyobb” mondatban sűrűsödik leginkább: „Ő a csapatkapitány, én pedig akkor vagyok a hasznára, ha azt és ott csinálom, amit nekem kiosztott. Ennek tudatában lenni újra és újra feltámaszt a halálból.”

Felelős vezetők kinevelése
A missziói konferenciát házigazdagaként fogadó káposztásmegyeri gyülekezet lelkipásztora, Zámbó András felidézte, hogy egyszer úgy vált a közösség részévé valaki, hogy mindig tőle vitték a virágot az úrasztalára. „A mi sajátosságunk talán a konfirmációban van: a fiatalok 14 éves korban kezdik a felkészülést, és 18 éves korukban tesznek fogadalmat – önkéntesen. Akár YouTube-on is visszanézhető, milyen komoly bizonyságtételek hangoznak el ilyenkor. Nagy hangsúlyt fektetünk arra is, hogy minden ifis korosztály szolgáljon a fiatalabbak között, legyenek vezetők, vegyenek részt egyházunk vonatkozó képzésein.”

Ahogyan az ifjúságot, úgy a felnőtteket is arra biztatják, hogy legyenek a közösség munkatársai, hiszen „a gyülekezet így hozzászokik ahhoz, hogy több figyelem jut rá. Ez a közöttünk lévő egység kiábrázolása.”  Zámbó András hozzátette: a hittanoktatás fontos missziós lehetőség Káposztásmegyeren: „Leginkább az ünnepi istentiszteletek, amikor a gyerekek is bemutatkoznak, vagy egy gyereknap, egy tábor záró napja azok az alkalmak, amikor a szülőkkel közelebbi kapcsolatba tudunk kerülni. Az itt zajló beszélgetésekből nagyszerű lelkigondozói területek nőhetnek ki.”

Az istentiszteletben rejlő erő
Fogarasi Gábor hálát adott azért, hogy az újpalotai reformátusok megmaradtak és gyarapodtak az elmúlt több mint húsz év során. „Még a Budapest Missziói Csoport által szervezett konferencián hangzott el korábban, hogy református szempontból az újpalotai lakótelep fehér folt, hiszen az a gyülekezet, amelyhez tartozott, nem csak hogy nem volt kész egy gyülekezet plántálására, de problémát is jelentett neki. Az induláskor nehéz két és fél év következett, aztán az is kihívást jelentett – bár bizonyos szempontból jónak is tartom –, hogy sokáig nem helyi gyülekezetként működtünk, sok helyről jártak hozzánk eltérő felekezeti hátterű emberek.”

A lelkész elmondta, hogy a hétközi alkalmak felett álló vasárnapi istentisztelet erejében hisz. „A kezdetek kezdetén úgy voltam vele, ha öten lesznek egy istentiszteleten, akkor öten lesznek. Az istentiszteletek a mai napig erősségünk. Hinni kell benne, hiszen a vasárnapi istentisztelet nagy kincs a reformátusok számára.” Fogarasi Gábor úgy véli, mostanában jutott el odáig, hogy a gyülekezetre és saját történetére ne egyetlen szerves egészként tekintsen. „Krisztus jelenlétében kell a kettőt szétválasztanom. Neki gondja van a gyülekezetre és az én életemre is, de a kettő nem folyhat össze.”

Képek: Füle Tamás

A Nagy-Budapesti Missziói Konferenciáról szóló cikkeink az alábbi linkre kattintva érhetőek el:

Ébredj! – Tudósítás a konferenciáról
Fogyás helyett elköteleződés – Duráczky Bálint szociológus előadása
Együtt növekedve – Gyülekezetplántálások tanulságai
A misszió: megsokszorozódás – Lovas András missziói referens előadása