Nincs, ami megállítson
„Felgyorsult a világunk, de nemcsak a tudományos-technológiai fejlődés miatt, hanem mert ma már az internet térhódításával és a globalizációval semmi olyan gátló tényező nincs az életünkben saját magunkon kívül, ami megakadályozna abban, hogy megálljt tudjunk parancsolni magunknak" – hívta fel a figyelmet előadásában Rátkay János. „Időszakosan előfordulhat, hogy nagyon sokat, intenzíven kell dolgoznunk – főleg amióta elterjedt a projektszemlélet, ahol határidőre kell dolgozni. Akkor van baj, ha ez a magas szinten pörgés életvitelszerűvé válik. Ha vége a projektnek, utána tudni kell visszaállni normál üzemmódba. A továbbfolytatódó, rendszeres stressz és hiperaktivitás azonban kiégéshez vezet."

A kiégés veszélye
Folyamatosan ki vagyunk téve annak a kísértésnek, hogy nagyon magas fordulatszámon vagy energiaszinten dolgozzunk, mert a környezetünk ezt várja el, vagyis így tudjuk tartani a lépést a változó körülményekkel – tette hozzá a szalember. Előbb-utóbb bárki eljuthat egy olyan pontig, hogy a hiperaktív munkavégzés miatt egy idő után a teljesítménye is elkezd rohamosan csökkenni, ugyanakkor az egészsége is leromlik. „Kritikus esetben – ha nem teszünk ellene valamit – eljuthatunk egészen a totális kiégésig is, ami szélsőséges esetben teljes munkaképtelenséget jelent. Aki ide eljut, az kiesik a munkájából, és még segítséggel is – ha egyáltalán kap valahonnan – minimum egyéves folyamat, hogy ebből ki tudjon lábalni. A legrosszabb, hogy akik a kiégésnek eddig a szakaszáig eljutnak, a kilábalás után sem tudnak az eredeti, normál teljesítőképességük szintjére visszakerülni."

Elévülő tudás
Folyamatosan változik a környezetünk, ami szintén egészségtelen számunkra – folytatta a szakember. „A szüleink, nagyszüleink viszonylagos állandóságban le tudtak élni egy teljes életet. Kijárták az iskolát, elhelyezkedtek egy szervezetnél és nagyon kényelmes tempóban dolgoztak egy életen keresztül, végül ugyanonnan mentek nyugdíjba, ahol gyakornokként vagy tanoncként kezdtek. Ma már ez szinte elképzelhetetlen. Egyrészt folyamatosan tanulni kell, mert amit megtanulunk főiskolán, egyetemen, az a tudás néhány év alatt elértéktelenedik, elévül. Másrészt folyamatosan arra kell felkészülni, hogy cégek, munkahelyek jönnek-mennek, sőt, már komplett szakmák szűnnek meg."

A kiégés fokozatai
A kiégés nem pillanatnyilag bekövetkező állapot, hanem egy állapotváltozási skála, folyamat. Testi-szellemi kimerültség, bizonyításkényszer, önfeláldozó életmód, a saját lelki-fizikai szükségletek háttérbe szorítása, általános közömbösség, fásultság, fokozott érzékenység a stresszre, a munkateljesítmény csökkenése – csak néhány a kiégés intő jelei közül. „Az egyes fázisoknak megvannak azok a jellemző tünetei a gondolkodásunkat vagy az egészségi állapotunkat tekintve, amelyek alapján azonosíthatjuk, hogy a kiégési folyamat melyik szakaszában vagyunk. A cél, hogy ne kerüljünk be a kiégés fázisába, hanem már a zavar szintjén – ami a második szakasza ennek a folyamatnak – felismerjük azokat a tüneteket, amelyekből önszántunkból, teljesítményünk tudatos csökkentésével saját magunk is könnyen vissza tudunk lépni a normál energiaszintre. A zavar szintjén valamiféle belső felkiáltójel alakul ki: azt érzem, ha ezt, amit teszek, még sokáig csinálom, abból nagy baj lesz. Konkrétan: ha ez még két hétig vagy egy hónapig így megy, abba bele fogok rokkanni. Ez tényleg így van, és ez nem más, mint a szervezet védekező mechanizmusa arra az esetre, ha túl sokáig működik valaki ilyen magas energiaszinten. Amikor még tovább csökken a teljesítményszint, ott már megjelennek fizikai és lelki tünetek is: hátfájás, fejfájás, memóriazavar, és az illető elkezdi a körülményeket vagy másokat okolni, vagy akár vádolni a saját teljesítménye csökkenése miatt. Ha valaki eljut erre a szintre, annak célszerű szakember segítségét kérnie. Nem feltétlenül pszichológusra gondolok, hanem például egy coachra, aki segít, hogy konkrét lépések megtételével vissza tudjon térni a normál energiaszintre. Itt ugyanis már másokat kezd el okolni és nem magát látja a folyamatban. Ha valaki pedig már a kiégés állapotában van, ott akár orvosi vagy pszichológusi segítségre is szükség lehet, aki a legalább egy évig tartó gyógyító folyamat lépésein végigvezeti. Ekkor már nem lehet megúszni a teljes életmódváltást."

Nem lehet kikerülni, de ellenállni igen
Rátkay János szerint ezért fontos, hogy ne a kiégést kezeljük, hanem megtanuljuk, hogyan lehet megelőzni azt. „A stressz, az akadályok, a gyakori váltás ma már nem kerülhetők el, hanem természetes részei az életünknek. Inkább az a kérdés, hogy amikor ezeknek vagyunk kitéve, akkor hogyan reagálunk rájuk. A reziliencia, vagyis a rugalmas ellenálló képesség kifejlesztése azért fontos, mert még ha a külső hatások kibillentenek is az egyensúlyi állapotunkból, képesek leszünk viszonylag gyorsan, viszonylag hamar, hatékonyan, értelmes módon visszakerülni a korábbi egyensúlyba. Ez az a képesség, amelyből minél több van meg bennünk, annál kisebb eséllyel égünk ki, és annál nagyobb esélyünk van az értelmes, élvezetes, egészséges életre."

A túlélés titka
Szakemberek megvizsgálták, miért van az, hogy bizonyos emberek krízishelyzeteket követően egészséges életet tudnak élni, mások viszont nem tudnak visszaállni egyensúlyi helyzetbe, nem tudnak kilépni belőle, betegek maradnak és sokan viszonylag hamar meg is halnak – vetette fel Rátkay János. „Koncentrációs táborok túlélőit és Vietnámban raboskodó amerikai hadifoglyokat vizsgáltak. Kiderült, hogy a lágerek túlélői közül azok éltek még sokáig a trauma után, illetve azok szabadultak ki a hadifogságból, akik ún. reális optimisták voltak. A hadifoglyok közül a pesszimisták haltak meg elsőnek, az optimisták másodiknak, a túlélők pedig azok közül kerültek ki, akik nem áltatták magukat a körülmények rövidtávú megváltozásával, mégis tartották magukban a lelket."

A tudósok egymástól függetlenül hasonló eredményekre jutottak: van néhány faktor, ami közös azokban, akik egészségesen tudnak egy ilyen rendkívüli krízishelyzet után továbbélni. Ezeket nevezték el reziliencia-faktoroknak. „Kiderült, hogy bizonyos mértékig mindenkinél fejleszthető a változó körülményekkel szembeni rugalmas ellenálló képesség. Ennek hét faktora van: a tisztázott múlttal való szembenézés, a reális optimizmus, a problémamegoldó gondolkodás, az erősségekre építő hozzáállás, a fegyelmezettség, a megingathatatlan önbizalom és az egészséges emberi kapcsolatok. A reziliencia tehát úgy működik, mint a vitaminok: ha élünk velük, megelőzhetjük a betegségeket."

Stabil pontok
„Az életünkben szükségesek stabil pontok, amelyekbe bele tudunk kapaszkodni – így a munkahelyen és a szolgálati helyünkön is. Megterhelő, ha folyamatosan változnak a körülmények ezeken a színtereken. Szükségünk van olyan támogató személyekre is, akik segítenek minket ezekben a turbulens időkben. Akik egyedül dolgoznak vagy magányos farkasként akarják leélni az életüket, azok sokkal kevésbé ellenállók, könnyebben kiégnek. Akik csoportban vannak, a változásokat is jobban kezelik."

A múlt, ami nem kísért
Rátkay János vele készült interjúnkban részletesebben szólt a múlt elfogadásának szükségességéről is. „Mindannyian hozunk valamit a múltunkból: voltak sikereink, kríziseink és kudarcaink. Vannak, akik széttört családokból jönnek, teli sérelmekkel. Azok, akik reziliensebbek másoknál, pozitív formában néznek szembe a múltjukkal. El tudják engedni a múlt szorítását, nem a múltat hibáztatják a jelenükért, és nem abban élnek. A jelenre tudnak összpontosítani, miközben a múltból hozott tapasztalatot és tudást kiaknázzák, és arra építenek. Mondok egy konkrét példát: ha valaki csonka családból jön, annak számára a szülő hiánya gátló tényező lehet a családalapításban. Mondhatja, hogy soha nem alapít családot, mert rossz példát hoz; vagy azt is, hogy szeretné feldolgozni ezt a múltból hozott helyzetet. Levonja a tanulságot, és erre építve azt mondja, hogy mennyire fontos az egészséges családi környezet, ahol van apuka és anyuka, a gyerek lát férfi és női mintát is, ezért szeretné ezt megadni a gyerekeinek. Fel tudja dolgozni a sérülését, és tud ilyet teremteni."

Aludni tudni kell
„Ha te nem mondasz állj-t, akkor senki nem fog megállítani" – hangsúlyozta Rátkay János. A szakember felhívta a figyelmet a kiégés szempontjából különösen veszélyeztetett szakmákra is. „Ilyenek a szociális-támogató szakmák, az orvosi és a pedagógusi pálya, és hogy ne menjünk messzire: a lelkészeké. Gyakori eset, hogy a lelkész életében nagy a stressz, magas fordulatszámon kell működnie hosszú ideig, nincsenek társai, akik visszajelzést tudnának adni vagy megállj-t parancsolnának, szóval lelkészként könnyű belecsúszni a kiégés állapotába, különösen fiatalon. Sokan csak legyintenek, mondván, nekik elég négy-öt óra alvás is, nincs szükségük többre, de tudományos kutatások igazolják, hogy egy felnőttnek is legalább hét óra alvásra van szüksége az egészséges élethez. Bizonyított, ha egy felnőtt férfi heti kétszer hét óránál kevesebbet alszik, esetében a szívinfarktus kockázata 250%-kal magasabb. És ez csak az alvás. Azért jó ezekről tudni, mert a kiégés első szakaszában, a hiperaktív szakaszban azt érzi az ember, hogy mindent meg tud csinálni, erős, nincs számára leküzdhetetlen feladat."

Lelkészek veszélyben
„Rendszeresen belebotlok, hogy már megint belecsúszott egy lelkész ebbe, és szomorú, hogy milyen nehéz kijönni a kiégés állapotából. A lelkész egyfajta 'one-man show' jelleggel működteti a gyülekezetet, ő egy személyben a könyvelő, a pénztáros, a lelkigondozó, az ifjúsági vezető, az igehirdető, a programszervező, a diakónus, és még sorolhatnám. Hogy ez miért van így, annak gyülekezetenként különböző oka lehet – ebbe nem is mernék belemenni. Persze, lehet személyiségi kérdés is, hogy a lelkész azt gondolja, akkor működik jól egy gyülekezet, ha mindent ő irányít. Ilyenkor nem akar, nem tud feladatokat delegálni. Nagy többségben pedig szeretne, de nincs meg az a szolgáló csapat, akiknek át lehetne adni azokat. Ez előbb-utóbb óhatatlanul kiégéshez vezet. Arról ne is beszéljünk, hogy református berkekben ott van egy fontos feladat és felelősség, hogy a lelkészeknek családja is van, szemben a katolikusokkal. A család önmagában majdnem teljes embert igényel, ha meg kell osztani az energiát, akkor nem csoda, hogy a lelkészek eljutnak a kiégés állapotába vagy fogják magukat és kiszállnak, otthagyják a szolgálatot. Nagyon jó gyakorlatnak tartom ezért, hogy a református egyház több gyülekezetében lehetősége van a lelkészeknek szombatfélévre menni hat-hét év szolgálat után. Ezalatt helyettesítő lelkész viszi a gyülekezeti szolgálatot, hogy fel tudjanak töltődni. Ezzel meg lehet előzni a kiégést."

A többi közt a reziliencia egyéni, csoportos és vezetői fejlesztésével is foglalkozó Xpand tanácsadó cégről itt tudhat meg többet.

Jakus Ágnes

Képek: Füle Tamás