Megállt a levegő a teremben, amikor elhangzott ez a mondat azon a közelmúltbeli kerekasztal-beszélgetésen, ahol sorjáztak az értékes gondolatok arról, mit tehetünk közös jövőnkért, bolygónkért, a következő generációk fennmaradásáért. A tihanyi Közös gondolkodás a jövőnkről – Felelősségünk táguló körei elnevezésű konferencia záró beszélgetését Zlinszky János biológus, ökológus, környezetvédelmi stratéga moderálta. Felvezetésében azt mondta, ahhoz, hogy megbirkózzunk az előttünk álló kihívásokkal, nem a globális délt kell északiasra formálni, a globális szemlélet ugyanis azt jelenti, hogy nekünk is változtatnunk kell életvitelünkön.

Vajon mennyire lehet segítségünkre ebben a technológia? – vetette fel a kérdést a szakember. „Míg régen száz év is eltelt két jelentős technológiai újítás között, azok ma már gyors egymásutánban követik egymást. Ezek és a gazdasági változások kényszerítik ki a társadalmi változásokat is, ezért érdemes a fejlesztések irányaira figyelni, ha prognosztizálni akarjuk a jövőt” – fogalmazott válaszában Varga István közlekedésmérnök, a Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karának dékánja.

„A technológia nem ördögtől való, de nem is megmentő. Megold bizonyos kérdéseket, de újabbakat is generál” – mutatott rá Hetesi Zsolt fizikus, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársa. „Véges a bolygó, az erőforrásainkat jócskán kimerítettük. Ha az Isten–ember, ember–ember, ember–természet kapcsolat belátható időn belül nem javul, akkor a nagy egész sem fog tudni jól átalakulni.” A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy ugyanez igaz a hazánkban húzóágazatnak számító mezőgazdaságra is. Elárulta: szerette volna fenntartani a dédszülei, nagyszülei szakrális rendszerét, de úgy véli, népművészetünk és -hagyományunk a tájban élő ember nélkül pusztán csontváz. „Próbáljuk tartalommal megtölteni, de nem él, mert az ember nem él a tájban” – fogalmazott.

„Öt generációval ezelőtt, hetven éve a társadalom 80 százaléka mezőgazdaságból élt Magyarországon, jelenleg csupán 1,8 százalék teszi ezt” – ismertette Hosszú Zoltán gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök, a környezettudatos és önfenntartó gazdálkodást folytató Krisna-völgy vezetője. „Ma már külföldre kell mennünk, hogy beszerezzük a hagyományos magyar paraszti gazdálkodás gépeit. Egy filmet forgató stábnak például mi adtunk kölcsön ökrös szekeret, máshonnan nem tudták beszerezni azt. A kérdés, hogy vissza tudunk-e jutni ahhoz az origóhoz, amikor a mezőgazdálkodó emberek sokkal közelebb voltak Istenhez, mint manapság. A hagyományos magyar birtokrendszer kis családi birtok volt. Ez jól működött, hiszen az egyszerű magyar családmodell is jól működő rendszer volt, amelyet nehéz lerombolni.”

„Nem elég a mezőgazdasághoz visszatérni, elektromos autókat bevezetni, vagy szigetelni a panelházakat, mert csupán az egyes alrendszerek átalakítása nem hoz eredményt, hanem egyszerre kellene mindent megváltoztatni, az erkölcsöt is – ezt már Schneller István, Budapest volt főépítésze és főpolgármester-helyettese mondta. „Eltörölni a jelenlegi gazdasági rendszert nem lehet teljesen, hiszen az ugyanolyan erőszakhoz vezetne, mint a 20. század számos szellemi irányzata, amely meg volt győződve arról, hogy nála van az igazság. A jelenlegi rendszernek számos pozitív eleme van, egészében mégsem működik jól, mert nem tesszük, amit már tudunk. Tudjuk például, hogy felhőkarcolók helyett alacsony házakat kellene építenünk, autóutak helyett tömegközlekednünk kellene, mégis az előbbieknél maradunk. Ma a gazdaság óriási túlereje, a profitmaximalizálás határoz meg mindent. Hamvas Béla kulcsszava a realizálás – ezzel lehetne javítani a rendszeren.”

Az építész néhány példával is illusztrálta állítását. „Ha 2017-es fogyasztásunkat még csak meg sem haladjuk, csupán megtartjuk 50 esztendeig, a jelenlegi erőforráskészletünk akkor is kevesebb mint felére fog csökkenni. Ha nem állunk át fenntartható gazdálkodásra, a világ jelenlegi fogyasztása 50 év múlva kimeríti a teljes jelenlegi erőforráskészletet. Megrázkódtatások várhatók, ha felülről nem tudunk fenntartható gazdaságra átállni. De mi van akkor, ha nekünk kellene reziliensebb, állóképesebb, alkalmazkodó-képesebb társadalommá válnunk, ha a gazdaságot nem tudjuk is megváltoztatni?” – vetette fel a kérdést.

Hetesi Zsolt úgy vélte, minden populációnak van jól elfoglalt helye az ökológiai bázistérben, és ha ezek a körülmények jelentősen megváltoznak, akkor azt akármennyire szeretnénk, nem fogjuk tudni semmilyen rugalmas válasszal kivédeni. „Kérdés, hogy vajon még a kezelhető tartományban vagyunk-e, vagy már túlfeszítettük-e a húrt? Égő házban már nem kell ágyat vetni. Vagyis: más a válasz, ha tudjuk, mekkora a probléma” – fűzte hozzá.

„A felelősség nélküli hatalom és a hatalom nélküli felelősség egyaránt illegitim” – hívta fel a figyelmet Németh Balázs református lelkész, az MTA SZTAKI Rendszer és Irányításelméleti Kutatólaboratóriumának tudományos főmunkatársa. „Ha olyan iránt érzünk felelősséget, azon emésztjük magunkat, amire semmilyen hatásunk nincsen, az bizonyos értelemben illegitim. Meg kell vizsgálnunk, meddig terjed ki a befolyásolási körünk, és azon belül mindent meg kell tennünk azért, hogy jó irányba változzanak a dolgok.”

„A mi gyerekeink már fogják értékelni a vizet. Azt nem tudom garantálni, hogy lesz nekik mit enni és inni, egyet tudok adni nekik: az Istenbe vetett hitet. Arra nevelem őket, hogy az életüket úgy éljék le, hogy mindig Istenre gondoljanak, és sose felejtsék Őt el. Ha ezt nem sikerül elérni, akkor még az egyházak is kudarcot vallanak saját befolyásolási körükben” – jelentette ki Hosszú Zoltán.

A kerekasztal résztvevői többnyire egyetértettek a vidékfejlesztés szükségességében, Schneller István azonban a várostervezés szükséges minimumára is felhívta a figyelmet.
„2011-ben a föld lakosságának több mint ötven százaléka városlakó volt. Azt mondják, 2050-re már az emberiség háromnegyede él majd városokban. A városok a legnagyobb energiafogyasztók, környezetszennyezők, de mi célt szolgáltak eredetileg? Aki városban élt, védekezett a természet erői ellen – a város arra szolgált, hogy ne ázzon meg az ember, ne fagyjon meg, ne hűljön ki, legyen hol tárolnia az élelmet és így tovább. Időközben az épített környezet második természetté vált, egy hatalmas rendszerré. Most abban a helyzetben találjuk magunkat, hogy védekeznünk kell az épített környezet által létrehozott elemekkel szemben a saját mértéktelenségünk miatt. Túl sok túl nagy hajó van a folyamokon, túl sok kamion az utakon. Embertelenné vált az ember épített környezete, vagyis vissza kell hozni az emberléptékűséget, ha kell, kényszerrel is. Csökkenteni kell a nagyságban és gyorsaságban lelt örömöt, és azzal együtt a járművek méretét is. Erre vannak is törekvések, a korszerű várostervezés már a gyalogos és kerékpáros közlekedést preferálja.”

Sok innováció zajlik le napjainkban, még ha nem látjuk is, méghozzá folyamatosan gyorsuló ütemben – erősítette meg Varga István is. „Az egyik legsürgetőbb az energia-előállítás új módja lenne. Azt mondják – és régóta mondják így –, hogy még mindig 20 év kell az olyan atommag-fúzióhoz, amelyben bízik a tudósközösség. Olyan erőmű létrehozását tenné ez lehetővé, amely több energiát termel, mint amennyit fogyaszt” – magyarázta.

Hetesi Zsolt az újfajta talajművelési módokat említette, mint napjaink egyik lehetséges, küszöbön álló innovációját. „Magyar gazdászok kísérleteznek ezekkel a gazdálkodási módszerekkel, melyekkel a szén-dioxidot meg lehet kötni, a talajban lehet tartani. Ha a kibocsátásunkkal megegyező mennyiséget köthetne meg a talaj, amíg nem telítődik, öt-tíz évnyi haladékot kapnánk a szén-dioxid-kibocsátás jelentős mérséklésére. De akármilyen jó a technológiánk, az erkölcsöt akkor is helyre kell állítani.”

„A technológiai fejlődésbe vetett hit hamis hit. A technológia nem oldja meg az életünk problémáit” – hangsúlyozta Németh Balázs. „A SZTAKI-ban foglalkozunk mesterséges intelligenciával, azzal kísérletezünk, hogy lehet azt beépíteni az önvezető autóba, hogy a jármű eldöntse, mikor mit kell tennie. Akármilyen algoritmust tervezünk, mindig mi szabjuk meg, mi a jó, ilyen értelemben magunkat építjük bele a technológiába. Az már teológiai kérdés, hogy meg tudjuk-e mondani valóban, mi a jó. Ha Isten szabja meg számunkra, mi a jó, az az egyetlen esélyünk, hogy tudjunk valami jót ezekbe a járművekbe építeni.”

A leginnovatívabb elem, amely minden emberi lény számára elérhető, az az önként vállalt egyszerűség – összegezte Hosszú Zoltán. Szerinte az egyén igenis sokat tehet a környezetéért. „Ma már tudjuk, hogy az üvegházhatású gázok 51 százaléka származik a húsiparból. Ez nagyon sok. Régen heti egyszer ettek húst, vasárnap. Ha valamennyien visszaállnánk erre, 41 százalékkal csökkenhetne a húsipar miatti károsanyag-kibocsátás.” Mint mondta, közössége 11 naponta böjtnapot tart, sem gabonát, sem hüvelyeseket nem fogyasztanak ilyenkor. „Azért tesszük ezt, mert így több időnk van Istenre gondolni, imádkozni. Ahhoz, hogy egy közösség hosszú távon fönn tudjon maradni, az egyik legfontosabb elem a kommunikáció. Azt, hogy minden egyes élőlény közelebb tudjon kerülni Istenhez, csak párbeszéddel tudjuk elérni, nincs más lehetőség erre. A technológia sok kérdést megold, de a végső válaszokat az istenkapcsolatban találjuk meg.”

Képek: Füle Tamás