Igehirdetésének fő témája a megfeszített és feltámadott Krisztusról szóló evangélium. „Vagy három kis falun vezetett utunk keresztül, hol mindenütt hirdethettük a megfeszített és feltámadott Krisztust" - írja egyik levelében. Ugyanebben a levélben olvassuk lejjebb néhány sorral: „Ma vasárnap volt és nem mentünk tovább, hanem háromszor tartottunk összejövetelt, melyen a törzsfőnök tolmácsolt bennünket... A teremtést, az özönvizet és az azután követő időket röviden érintve, a figyelmet az Úr Jézus születésére és jövetele céljára iranyítottam." Mi volt a célja a Jézusról szóló prédikációval? Az, hogy tudják meg hallgatói, hogy Jézus Krisztus által ők is Isten fiaivá lehetnek. Igehirdetésének ez a krisztusközpontúsága nem jelent nála homiletikai egyoldalúságot. Ahogyan egyik 1931-ből való beszámolójában olvassuk: „Isten Igéje jó talajra talált e kedves nép szívében, mind örömmel hallgatta a teremtést, a bűnesetet, Noé, Ábraham történetét, melyet fali képeken is megmutattunk." S ez az utolsó mondat azt is elárulja, milyen kitűnő missziói igehirdető volt Molnár Mária. Kérygmáját szemléltette is. „Mint egy vásári kikiáltónak olyasféle volt a szerepem" - írja egyik nagyhatasú esti igehirdetéséről, mely este hat órától éjfélig (!) tartott. Fekete hallgatói nem jöttek közel a verandához ahonnan prédikált, hanem visszahúzódtak a lámpafény elől a sötétbe. Csak ha csodálkozásuknak adtak hangot, akkor lehetett megállapítani a morajlásból, hogy milyen sokan is vannak a hallgatók. Máriával csak egy néhány törzsfőnök volt ott a verandán. Ezek voltak a szócsövek, akik a hallgatók kérdéseit közvetítették. Dehát milyen nyelven is prédikált Molnár Mária, kérdezhetné valaki. Amint életrajzából kiderül, kezdetben angol nyelven. Csakhamar azonban a bennszülöttek mánuszi nyelvén. Ezen a nyelven magyarázta végig például figyelmes hallgatóinak a Márk evangéliumát.

De a kegyelem Ura nemcsak a direkt igehirdetés szolgálatára, hanem az indirekt igehirdetés, a beteggyógyítás és szenvedésenyhítés szolgálatara is felhasználta Molnár Máriát. Nem véletlenül hívták őt a „Pitilui Misszisz Doctornak". Részben hozzá jöttek a betegek, részben ő ment hozzájuk. Mindenhová elment ahová hívták. „Nekem az Úr nagy előnyt adott azzal,- írja -, hogy a betegápolást elsajátíthattam, különösen a sebészeti részt. Minden nap többen jönnek a kezelésre… Igen nagy hasznát veszem a háborúban szerzett tapasztalataimnak. Most épül a mi kis poliklinikánk, amire égetően szükség van, mert annyi a beteg, hogy egész délelőtt dolgom van velük. Tegnap tizennyolcan jöttek, de számuk egyre nő. Szombaton fürösztést rendeztem. A beteg gyermekeket fürösztöttem sorba." Amikor pedig útnak indult a távoli falvak betegeihez, egy táskában hypermangánt, jódtinkturát, kötszert s néhány szükséges orvosi műszert vitt magával. Egy-egy útja egy mai turistának is becsületére vált volna. Volt olyan útja pl., ami három órán át tartott, s közben hol mozgó hídon, hol gerendán kellett egyensúlyozni, hol pedig cipőstül, ruhástul kellett keresztülmenniük az utat elzáró folyókon, patakon. „Hegyre fel még csak könnyű volt menni - írja -, de a hegyről lemenetel már nagy figyelmet igényelt, hogy egyensúlyt tarthassunk." De ment minden akadállyal megküzdve, mert ahogyan írja: „Tények kellenek itt is. Hiába hirdetem Jézus szabadítását, ha én magam hajlandó nem vagyok a halálba adni életem. Tények beszélnek. Amikor éjjel megyek egy beteghez, s a félénk kísérőimet hazakísérem, hogy én egyedül menjek éjfél után végig a szigeten, ez imponál, ez beszél előttük..." És Molnár Mária ment, ahová hívták. Ment éjjel és nappal, nem egyszer tomboló tengeri viharban. És nemcsak hypermangánt és jódtinkturát vitt magával, hanem egy különös gyógyászati segédeszközt is, a gitárját. A múlt század hetvenes éveiben a még élő öreg bennszülöttek mesélték egy arra járt magyar geológus kutatónak, hogy úgymond: „A misszisznek volt egy csodálatos hangszere. Az ujjaival pengette és énekelt hozzá. Valami furcsa, idegen nyelven. Elhívták betegekhez is, hogy énekeljen és zenéljen. A betegek ettől meggyógyultak."

De Molnár Mária nemcsak zenélt, hanem imádkozott is a betegekért. Nem-egyszer valóságos csodákat éltek át így. Egyik 1928-ban írott levelében olvasunk arról a gyermekről, akinek harmincnyolcfokos láza volt, száthatvanas pulzusa. Már haldoklott. Mária imádkozni akart mint mindig. De akkor egy titokzatos belső hang ezt mondta neki. Tedd kezedet a gyermek fejére. Nem tudtam ellenállni a parancsnak - írja - s íme a gyermek meggyógyult. A másik csoda a tengeren történt. Erről egy öreg bennszülött Gedeon Ngile így számolt be a magyar geológusnak: „Sokszor vittem kenumon a Missziszt. Egyszer nagy viharba kerültünk, azt hittem odaveszünk mindketten. A Misszisz ekkor imádkozni kezdett, s a tenger megcsendesedett."

Van azonban még egy terület, ahol a misszió Ura ugyancsak áldott eszközként használta Molnár Máriát, a missziói iskola, a missziói katechézis (hitoktatás) területe. Molnár Máriának a hitoktatást az abc-nél kellett kezdenie. Éspedig a szó szoros értelmében. „Olyan helyesek az iskolában a gyerekek - írja egyik levelében. - Hogy szorongatják kis fekete szurtos kezükben a palavesszőt, hogy egy i vagy ó betű megszülethessen a táblán..." Ahol nem lehetett írni, olvasni tanítani, ott varróiskolába gyűjtötte össze délutánonként az asszonyokat és lányokat. Ahol csak néhány napig időzhettek ott énekelni és imádkozni tanították a bennszülötteket. Mindennél fontosabbnak tekintette azonban a keresztelési oktatást. A keresztelést mindig vizsga előzte meg. A megkeresztelendőknek a következő kérdésekre kellett helyes feleletet adni: Kicsoda Jahwe? Kicsoda Jézus Krisztus? Kicsoda Szentlélek? Hogyan történt a bűnbeesés? Hogyan a paradicsomból kiűzetés, mi a megváltás ígérete? A megkeresztelendőknek ezen kívül ismerniük kellett néhány hivő ember történetét az Ótestamentumból, az Úr Jézus születésének történetét, megváltói munkáját, szenvedését, feltámadását és az utolsó itéletről szóló tanítását.

És most szólnunk kellene még Molnár Máriáról úgyis mint a türelem és az imádság hőséről. Leveleit lapozgatva újra meg újra előjön a vallomás milyen nehéz is az a szolgálat, melyre olyan lelkesen vállalkozott az Úrban. Mennyi akadályt gördítettek munkája elé a fehér hitetlen ültetvényesek. A csak statisztikára dolgozó akkori katholikus misszió. Ő maga hányszor volt beteg. Hányszor érezte, hogy otthon elfeledték, amikor hónapokon át nem jött hazulról levél. De ilyenkor mindig imádkozott. És ez volt Molnár Mária titka. Az imádságból nyert új erőt erőit messze felülhaladó szolgálatához. Áldott emléke ihletés. Sőt sürgetés, Áldjátok az Úr nevét, akik néki szolgáltok!

Megjelent a Reformátusok Lapja június 1-i számában.