„Az emberekkel való foglalkozás nagyon hasonlít az aranymosásra. Nem a piszkot keresed, hanem az aranyat.”
Andrew Carnegie
„Az emberekkel való foglalkozás nagyon hasonlít az aranymosásra. Nem a piszkot keresed, hanem az aranyat.”
Andrew Carnegie
Az idei egyházi év tematikája értelmezési kereten túl lelki dimenziót is adott a „Hagyomány, Identitás, Történelem” konferenciának, amely protestáns múltunk máig ható örökségével szembesített.
Az élő Ige évének tematikája nem puszta szemüveg, amelyen keresztül múltunkat, jelenünket és jövőnket látjuk, hanem olyan igazodási pont, amely mindig is meghatározó volt és lesz azok számára, akik engedik, hogy az élő Ige formálja őket egész életükben. Éppen ezért a Károli Gáspár Református Egyetem „Hagyomány, Identitás, Történelem” (HIT) nevű egyháztörténeti konferenciasorozatának idei alkalma azáltal, hogy az egyházi év témáját tette meg origójának, értelmezési keretén túl a lelki dimenziót is kijelölte előadói, a legkülönbözőbb egyházi és világi oktatási intézmények, kutatóhelyek küldöttjei számára.
A HIT konferenciák mindig is tudományterületeken átívelő szemlélettel rendelkeztek, így az egyház- és művelődéstörténet mellett korábban is szerepet kapott a társadalom-, a mentalitás- és a kultúrtörténet, a néprajz és a teológia. Az idei alkalmat azonban a lelki dimenzió tette különlegessé, így tudományos jelentőségén túl arra is alkalmasnak bizonyult, hogy a múlt tanulságai által megerősítse valódi identitásunkat Krisztusban, a testté lett Igében. 2024. október 24-én több mint harminc hazai és határon túli előadó tett erről bizonyságot két párhuzamos szekcióban, felmutatva protestáns örökségünk tükrét.
Hogyan lesz az írott szóból döntés és tett?
„Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, mélyre hatol, az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait…” – hangzott el A zsidókhoz írt levél 4. részének 12. verse Lányi Gábor református lelkész és egyháztörténész, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara (KRE HTK) dékánhelyettesének igei megnyitójában. Az élő Ige évében gyakran idézett bibliai szakasz kapcsán ezúttal az a kérdés fogalmazódott meg,
„A Biblia önmagában nem Isten szent beszéde, ahogy a prédikáció sem. Önmagában az egyház sem kiválasztottak, szentek egyessége. Nagy titok tehát, hogy mikor lesznek a fekete betűk, a dadogós szavak élőkké és hatókká, mikor lesznek valódi, élő Igévé” – fogalmazott Lányi Gábor, hozzátéve: erre a nagy kérdésre az előadók emberközeli, plasztikus megtapasztalások által keresik a válaszokat az egyéni és közösségi sorsokban. Azoknak az életútja ad erre lehetőséget, akik nem emberi motivációk által mozdultak meg.
„Példamutató sorsok, választások, fordulatok, pontok felmutatásával keressük, hogy melyek azok az egyének és közösségek, akikben élővé és hatóvá vált az Ige. Kiábrázolódik mindebből, hogy több volt ezek mögött, mint emberi szándék. Azért van egyház, azért lehet múltja, jelene, valósága és azért lehet bármilyen jövője, mert az emberi történelem megkülönböztetett pontjain élővé és hatóvá válhatott benne mindaz, ami több, mint írott vagy nyomtatott betű és több, mint kimondott szó” – emelte ki a dékánhelyettes.
Az élő Ige körül élték életüket
Református hálózatok az 1944-es ellenállásban címmel adott elő Földváryné Kiss Réka történész, a KRE HTK Egyháztörténeti Tanszékének vezetője. Témájának egyik legtragikusabb korszakunk kerek évfordulója adott aktualitást, előadása pedig azt járta körül, hogyan lesz bibliaolvasó, az Ige köré összegyűlt közösségekből előbb szellemi, majd fizikai ellenállás a szükség idején. Kiemelte: nem e közösségek helytállásának kudarca vagy eredményessége az igazán fontos, hanem az, hogy milyen keresztyén alternatívát tudtak felmutatni társadalmunk számára a nemzetiszocialista hatalommal szemben.
Az előadó idézett a Soli Deo Gloria Református Diákszövetség egykori vezetőinek visszaemlékezéseiből, például Kiss Sándortól és Horváth Jánostól, akik a teljes élet megszentelését hirdették, és akik arról a mély hitről tettek tanúságot, amely áthatotta a diákság ellenállási mozgalmát. Kiss Réka beszélt a Pozsonyi út kiemelt szerepéről, Bereczky Albert és Soos Géza erőfeszítéseiről, az amerikai titkosszolgálati és svájci kapcsolatokról, a kiugrást célzó béketárgyalások előkészítéséről, a pénzadományokról és arról, hogy ez a kapcsolati háló hogyan jut központi szerephez az embermentésekben.
„A harmincas években a belmissziónak és az ifjúsági munkának köszönhetően kialakul egy olyan fiatalokból álló kisközösségeknek a köre, akik hitben járnak, összegyűlnek, Bibliát olvasnak, az élő Ige körül élik életüket, ismerik egymást és különböző szociális kérdések mentén aktivizálódnak, majd a világháború kirobbanásakor a történelmi sorskérdések mentén fokozatosan bekapcsolódnak a közéleti kérdésekbe” – magyarázta a történész. „A német megszállás idejére már jól működő hálózatuk van, amelyet erős bizalom tart össze. Ezért tud viszonylag gyorsan létrejönni a diákellenállás."
A diákmozgalom az ellenállásban találkozik egy másik református kapcsolati hálóval, amely angolszász orientációjú befolyásos diplomatákból áll, és amelyhez korábban nem kapcsolódott generációs és szemléletbeli különbségek miatt. „Ezek a körök akkor akcióegységbe forrnak. Az eredmény felől nézve kudarcot vallanak, de ha a szándékot és elköteleződést nézzük, mindennek köszönhető, hogy ezek az emberek 1945-ben készen állnak arra, hogy demokratikus alternatívát kínáljanak a szovjetekel szemben. Életútjaik 1947-ben szétválnak egymástól, de addig a közös gyökerek határozzák meg őket.”
Megigazító és eligazító?
„Isten arra a szolgálatra hívta el [a lelkipásztort – a szerk.], hogy másoknak közvetítse az élő és éltető Igét, vagy mint újabban szoktuk mondani: a megigazító és eligazító Ige rajta keresztül jusson a gyülekezethez…” – fogalmazott Győri Elemér dunántúli püspök 1953 tavaszán Budapesten egy nagy esperesi értekezleten. A „megigazító és eligazító Ige” kifejezés itt vált az új valóságértelmezés eszközévé és az egyházi kommunikáció részévé – hangzott el Nagy Károly Zsolt református lelkész és kulturális antropológus, a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem rektorhelyettesének előadásában.
Péter János tiszántúli püspök szerint a lelkésszel szemben az az igény, hogy „egyházból, egyházban és egyháznak engedelmesen” hirdessen igét. Ebben a felfogásban az Ige utat és irányt mutat egyházon belül, az egyházon kívülre irányultság viszont hiányzik belőle. Fekete Sándor budapesti esperes szerint az igehirdetés bizonyságtétel, teológiai eligazítás és egyházpolitika. Mezey Gy. Lóránd komáromi esperes a megigazulás és az eligazodás mellé tette az eligazítást is. Hajdú Péter dunamelléki missziói előadó megigazításról és eligazításról beszélt. Kiss Roland dunamelléki főgondnok együtt említi a tervszerű igehirdetést és eligazítást a közös gazdálkodás útjával – sorolta a példákat az előadó.
Nagy Károly Zsolt szerint háromféle értelmezési keret kínálkozik ezeknek a szövegeknek a megértésére. Az első a rituális kommunikáció elmélete, amelynek lényege a valóság közös konstrukciója a rituális tapasztalatba való behelyezkedés által. A ritualizáltság nemcsak csoportkohézióra teremt lehetőséget, hanem arra is, hogy a problémákat konszenzusteremtéssel takarjuk el. Ez a korszak nagyon erősen ritualizált korszak volt és ez az egyházi életre is hatott. Az idézett szövegek ennek fényében úgy is értelmezhetők, mint rituális gyakorlatok, amelyekbe belehelyezkedve eltakarhatók a problémák.
A másik Jörg Baberowsky „erőszak terei” hipotézise, amely szerint az erőszak velünk van, a részünk, ezért ha meg akarjuk érteni a természetét, nem a tettesekre és a motivációkra kell figyelmünk, hanem arra, hogy mi történik. Narratívan, gondolatilag, fejben hogyan hozzuk létre az erőszak tereit? Hogyan használjuk fel erre a teológiát, hogyan használjuk ki hozzá az Igét? – az előadó szerint ezek a kérdések következnek a hipotézisből.
A harmadik értelmezési keret a teológia, ennek kapcsán pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy szükségünk van a befejezetlen múltunk teológiai kiértékelésére, mert ez eddig elmaradt, és amíg nem történik meg, addig a jelenben sem boldogulunk.
A lelkiismeret őreként
Korányi András evangélikus teológus, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora Isten szólásszabadsága és a progresszív eszmék című előadásában arról beszélt, hogyan ismerték fel a norvég protestánsok a II. világháború idején, hogy az egyháznak bizonyos esetekben állást kell foglalnia, amikor totalitárius rendszerek fenyegetik. A Norvég Egyház ki mert lépni az államegyházi szerepéből és a teljes evangélikus lelkészi kar csatlakozott az ellenálláshoz. „Az egyház útkeresésében nem azért küzd ezekkel a jelenségekkel, hogy saját pozícióit bebiztosítsa, hanem hogy küldetését, Isten Igéjének szabad hirdetését végezhesse, mert ez alapvető szükséglete a világnak” – fogalmazott az előadó.
Az elnyomásra az lett a norvég protestánsok reakciója, hogy az egyház a lelkiismeret őrévé vált. „Ahol a hatalom a lelkiismeret területére nyomul be, ott ez az egyház feladata” – szögezte le Korányi András, aki szerint teológiailag fontos kérdés, hogy ki provokálja ki ezeket a helyzeteket, amikor a véres összetűzés vagy a hitvalló helyzet beáll. Ő Dietrich Bonhoeffer gondolatai alapján úgy látja, hogy ezekben a küzdelmekben sokszor a rezsimek és a körülmények jelölik ki az egyház helyét. Ilyenkor szinte megismétlődik a nagypénteki dilemma, amikor Isten szólásszabadságának örök elnémítására tettek kísérletet. „Nekünk az Isten szólásszabadságát kell képviselnünk a lelkiismeret őreként.”
Megválaszolandó kérdések
Az élő Ige fényében a szórványhelyzet nem csak száműzetés, hanem lehetőség is – hangzott el Péter Istvánnak, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem egyházszociológusának előadásában. A szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy a szórványkérdést is bibliai perspektívából érdemes megközelíteni. Mint kifejtette, a diaszpóra bibliai fogalma a zsidóságtól ered és a babiloni fogsághoz kötődik a létrejötte, de bizonyos értelemben Ábrám elhívása és az Egyiptomba kerülés is hasonló léthelyzetet jelentett. A zsidóság ebből a helyzetből megújítva jött ki, így száműzetésük lehetőséggé vált. De új kezdet lehetőségét teremtette meg a tizenkét tanítvány „szétszóratása” is a világban.
A zsidó–magyar párhuzam a diaszpóra fogalmával együtt terjedt el a magyarországi közbeszédben a 16. században, főleg Erdély kapcsán, a szórványlét azután a 20. században lett politikai kérdéssé. A rendszerváltás idején nehéz volt behozni a köztudatba, még a meghatározások tekintetében is a kályhától kellett elindulni. Manapság a szórvány fogalma kezd kikopni a köztudatból és az egyházi közbeszédből is, pedig a hozzá kötődő kérdések még mindig megválaszolásra várnak a magyar társadalom szintjén. Az előadó szerint mára kérdéssé vált, hogy társul-e a szórványléthez református identitás, vagy az, hogy akarunk-e még egyáltalán szórványkérdéssel foglalkozni az egyházban.
Mint látható, a konferencia a példaképek felmutatása mellett fel nem tett kérdéseinkre, lezáratlan ügyeinkre, múltunk kibeszéletlen fejezeteire is felhívta a figyelmet. Az élő Ige ezek kapcsán is arra emlékeztet, hogy szavainkból döntéseknek és tetteknek kell következniük.
Barna Bálint
Képek: Wikipedia, HIT 2024 konferencia