Mi történik akkor, ha magunkkal viszünk a templomba egy meggyőződéses ateistát? Mi az, amit felfoghat a szertartásból, igehirdetésből? Megértheti-e, hogy ezek milyen elemekből épülnek fel és miről szónak? És mi, hívő keresztyének értjük-e és tudjuk-e, hogy mi a mise, mi az istentisztelet? Papjaink, lelkészeink mennyire vannak mindezzel tisztában? Nehezen megválaszolható kérdések ezek. A történelmi keresztyén egyházak mégis sokszor annak ellenére tekintik elsődleges missziós terepnek a templomot, hogy erre nem igazán alkalmas.

„Ha nem hívő barátunknak kell beszélnünk a hitünk gyakorlásáról, és emiatti értetlenségével találkozunk, akkor szembesülhetünk azzal, hogy mennyire nem ismerjük még mi sem saját szertartásainkat, ünnepeinket” – fogalmazta meg a problémát Major Péter, a Shoeshine.hu rovatvezetője, aki körülbelül öt évvel ezelőtt misére hívott két ateista újságírót, Pándi Balázst (index.hu) és Tamás Gáspár Bencét (444.hu). A mise után beültek egy közeli kávézóba, hogy kibeszéljék a közös élményeket a katolikus Attila atya és Róbert atya társaságában.

A beszélgetések felvételeiből kisfilm készült a CommonPost című online sorozat egyik epizódjaként. A Shoeshine.hu 2020-ban újra elővette ezeket a kisfilmeket, hogy rendhagyó filmklubokon beszéljék át az ezekben felbukkanó témákat. A fentebb említett, újságírókkal felvett részt Csomós József református lelkész, Péterfi Gábor pedagógus, Borbás Barna újságíró (Válasz Online) és Major Péter beszélték át, miután közösen nézték meg az ominózus videót. A kisfilm és a róla zajló beszélgetés utólag, ide kattintva is megtekinthető.



Párhuzamosok, ha találkoznak
Mint a kisfilmből kiderül, mind a két nem hívő újságíró katolikus családban nőtt fel, és csak addig járt misére, amíg elvárták tőle. Ma már az esküvői és temetési szertartásokon túl nem igazán mennek be a templomba, legfeljebb kíváncsiságból vagy egy kis elcsendesedésre. Számukra Jézus Krisztus csak mint szimbólum valóságos. „Nagyon sokan gyermekkori élmények miatt fordulnak el a hittől” – vélte ennek kapcsán Borbás Barna, aki szerint sok esetben nem is a misével lehet a gond, hanem valamilyen családi kapcsolati probléma állhat a háttérben. Péterfi Gábor szerint a videóban látott ateista-hívő párbeszédnek a létrejötte már önmagában pozitívum, és bár az álláspontok nem közeledtek, de az egymás iránti érdeklődés elindult, az újságírók pedig gyermekkori emlékeikre is reflektáltak.

„Azért ezt a két szélső pólust ültettük le egymással, mert azt gondolom, hogy valahol a kettő között van az igazság azzal kapcsolatban, hogy mit lehet átadni a misével” – magyarázta a kisfilm keletkezésének okait Major Péter, aki elismerte: ő katolikusként se tud túl sokat a miséről. Szerinte emiatt is veszélyes, amikor világi iskolákat hirtelen egyházivá alakítanak át. „Sokan, akik ilyen intézményben járnak, azt mondták, csak annyi változott, hogy hetente egyszer van mise. De nem jó, ha a misét faltörő kosnak használjuk, hiszen azon egy hívőnek is gondolkodnia kell. A templomba járás előtt kell lennie egy lépcsőfoknak, amely nem terheli le struktúrájával a keresőket és bizonytalanokat. Ők a saját fogalomkészletükkel tudnak csak kapcsolódni, ezért fogyaszthatóbbá kellene tenni számukra a tanítást.”

„Egyetértek azzal, hogy nem a mise a misszió legpraktikusabb eszköze, de ezen nem lehet azzal segíteni, hogy egyes elemeit lecseréljük, például az orgonát gitárra. Nagyon könnyű beleesni abba a csapdába, hogy a dobfelszereléstől majd minden működni fog” – reagált Borbás Barna. Hozzátette: sok beszélgetés azért reked meg, mert nincs meg hozzá a résztvevők részéről az a közös alapműveltség, amely segítségével egyről a kettőről lehetne jutni. Csomós József szerint a református és más protestáns istentiszteletekre is érvényes ez a helyzetelemzés: „Látnunk kell, hogy Isten meg akar szólítani embereket, helyzeteket teremt. Nekünk ezért mindig szem előtt kell tartanunk, hogy kikhez beszélünk, kikhez szólunk, és ebben minden történelmi keresztyén egyháznak van felelőssége.”

„Meg kell tudnom mondani, hogy az adott istentiszteleten éppen kikhez szólok!” – folytatta a református lelkipásztor. „Egyszer egy vidéki ökumenikus rendezvényen az Ákos-koncert előtti istentiszteleten talán nyolc percet kellett a színpadon töltenem tizenháromezer ötszáz ember előtt. Nem tudom, készültem-e valaha igehirdetésre annyit, mint arra a nyolc percre. Ilyen helyzetben nem működik az egyházi szakzsargon. Ha kétszáz idős ember mellett csak két fiatal van a templomban, akkor nekem elsősorban azzal a kétszáz időssel kell megtalálnom a hangot, ha viszont gimnazistáknak prédikálok, akkor idézhetek Tankcsapdát a szószékről. Át kell gondolnunk tehát, hogy kiknek, miért és mit mondhatunk. Nem feltétlen módszertanilag kell változtatni, hanem célirányosabbaknak kellene lennünk.”

Major Péter ehhez azt fűzte hozzá, hogy ő intellektuálisan tud kapcsolódni dolgokhoz, ezért akarja megérteni a misét is. „Nagyon komplex, súlyos, nehéz fogalom ez, amit nem lehet csak ésszel felfogni. Élethelyzettől függően mindig más eleme kap hangsúlyt. Hosszú tanulási folyamat ennek a megértése.” Csomós József szerint fontos, hogy amit Isten mond, az úgy is van, tehát az igenek és nemek között nem lehet kiskapukat találni. Ami azonban nem ehhez a lényegi üzenethez tartozik, abban lehetünk progresszívek, hogy a hallgatóság ne akadjon el már a járulékos elemeknél. Mivel az átlagembert az istentisztelet nem mozgatja meg, nem érinti meg, ezeket a járulékos elemeket maivá kell tenni, az adott kultúrára reflektáló adott módszertannal, figyelembe véve azt is, hogy éppen kikhez szólunk.



Templom és misszió
A kisfilmben megszólaló papok megpróbálták meghatározni, mi is a mise. Attila atya szerint az a célja, hogy aki keresztény, annak erőforrássá legyen. „Erőt ad ahhoz, hogy a keresztény ember fel tudja vállalni Krisztus ügyét. Mint egy időkapu, olyan: egyszerre vagyok jelen a kereszthalálnál, a tanításban, az ószövetségi múltban, az eljövendő üdvösségben, és a teljesség ott lesz bennem. De ez is egy nagyon töredékes kifejezési mód.” Szerinte nagyon fontos, hogy legyenek világos alapkövek. „Azért is nehéz a misével kezdeni, mert az egész mise egy nagy titok. A titokkal való találkozást meg kell hogy előzze a hitre jutás, a tanulás, a megismerés. Ezért megértem, ha valaki nem érti a szentmisét. A szentmise nem misszió. Mi, papok is ugyanúgy tanuljuk a misét. Élethosszig.”

Róbert atya számára a mise ünnep, a szónak a legszebb és legtökéletesebb értelmében véve, ahol nagyjából ugyanazoknak az embereknek gyűlnek össze hétről hétre, hogy találkozzanak egymással és Istennel. „Ez a találkozás hatalmas erőforrás. Óriási felelősség papként, hogy a hívek megkapják azt az erőt, amiért jöttek és amit magukkal vihetnek a hétre. A hit hallásból ered az Ige szerint, ezért nekem abban a nagyjából 10-12 percben kell megfogalmaznom azt a kiforrott, magamon már átszűrt üzenetet, amit az emberek magukkal vihetnek. Két fontos jelentése van számomra a misének. Az egyik a folytonosság: belefér a jelen pillanat, az én személyiségem, a hívők közössége, a zene. A másik, hogy ez a sokféle irány mind megfér egymás mellett. Nekem ennél több nem kell az ünnephez.”

Csomós József szerint ez a fajta ünnep olyan születésnapra hasonlít, ahová azért megyünk, mert szeretjük az ünnepeltet, függetlenül a többi vendégtől, tortától, zenétől. „Isten iránti hálám és szeretetem okán megyek el megünnepelni Őt az Ő szakrális terébe. A reformáció egyik nagy vívmánya volt, hogy az egész templomot szakrális helynek tekintette, és emiatt a szakrális cselekményt az oltár mögöttről bevitte a közösségi térbe. Lehet, hogy a templom nem missziós tér, de ebben is a két véglet között kell keresnünk a megoldást. Az esküvő és a temetés sem a misszióról szól, hanem a család érzéseiben való osztozásról, de ha ott felmutatunk valamit, akkor utána megkereshetnek minket később is. Kötelességünk mindent megtenni azért, ami rajtunk és a közösségeinken múlik, a többit elvégzi a Szentlélek.” 

Hozzátette: a közösségnek is van arca. Felmérések is kimutatták, mekkora szerepe van az élő, jól működő gyülekezeteknek abban, hogy ellensúlyozzák az istentiszteletek esetleges gyengeségeit. „Az istentisztelet liturgiájában a zene bele sem került a top tíz elembe, míg az első helyen az szerepelt, hogy a keresztyének mennyire képviselik hitelesen mindazt, amiről beszélnek. Lehet arról vitatkozni, mi is pontosan a hiteles keresztyénség, de ha valakin érzik, hogy önazonos módon éli ezt meg, akkor annak van bevonzó ereje. A szentbeszédek hiteles életek nélkül semmit sem érnek.” Borbás Barna szerint is akkor van igazán tétje a kereszténységnek, ha kilépünk a templomból. „A vallás, amellett, hogy kapcsolódási pont a transzcendenshez, sokaknak vonzó életvezetési utat is kínálhat” – fogalmazott az újságíró.

„A kulcskérdés az, hogy amit a szertartástól kapunk, azt mennyire tudjuk az emberek közt megélni. Ha kilépünk a templomból, akkor meg tudjuk-e jeleníteni azt a krisztusi üzenetet, ami a szeretetről szól?” – kérdezte Péterfi Gábor. A pedagógus úgy véli, a megszólítás folyamatának csak a vége lehet az, hogy bejön a templomba a megszólított, de a mélyvízzel kezdeni igencsak nehéz. „A közösségi dimenzióban van mozgásterünk. Vannak-e programjaink, amelyekkel meg tudjuk szólítani a híveket és a nem híveket? Van-e tere annak, hogy kérdéseket tegyünk fel a szertartás után? Ha a templomon kívül is van tere a közösségnek, akkor erősödhet meg a hitünk és nyílhatunk ki a külvilág felé. De kilépni csak akkor tudok, ha van honnan kilépnem.”



Változó közösségek, bővülő lehetőségek
„Sajnos az egyházi valóságunk is a társadalmi valóságunkat fedi le, míg korábban talán pont fordítva volt” – mondta Csomós József. „A hazai népszámlálási adatok alapján minden történelmi egyház veszített híveket az elmúlt időszakban. Óriási társadalmi mozgások zajlanak, de nem búslakodni kell, ha elmegy a fiatal a faluból a városba és ott keres magának vallási közösséget, hanem annak kell örülni, hogy ott is keres magának. Tetszik vagy nem tetszik, közösségek születnek, változnak és meghalnak, még a keresztyénségen belül is. De a gyülekezet nem csak számszerűen mérhető, hanem minőségileg is. Ha a közösség mélyül, akkor a fogyás ellenére is erősödni fog.” Borbás Barna pedig arra emlékeztetett: az Ige szerint ahol ketten összegyűlnek Krisztus nevében, Ő ott van velük.

„Ami ötven-hatvan éve működött, az most már nem biztos, hogy ugyanúgy fog működni. Átalakult a népi vallásosság, mert átalakul a népesség is” – mondta Péterfi Gábor. „Egyszer egy atya azt mondta nekem, hogy egyre inkább kisvárosi közösségek felé mozdul el az egyház a falusi és a nagyvárosi közösségek helyett. Az egyházi iskolában is azt látom, hogy nagyon sok múlik a kommunikáción és azon, hogy hogyan közelítjük meg a kérdéseket. Ehhez a hittanórán kívül is lehetőségeket kell kínálnunk a diákoknak arra, hogy kérdezzenek. Tevékenységközpontúan kell kapukat nyitnunk. Lehet, hogy a népi vallásosság veszít az erejéből, de a keresztyénségnek sokkal több lett az eszköze. A lehetőségeink is kibővültek, és csak rajtunk múlik, hogy mennyire tudunk ezzel élni.”


Képek: Shoeshine.hu