Megvallom, nem nagyon izgattak a kitüntetések, és remélem, ezután sem fognak. Természetesen ismerőseimnek, barátaimnak, kollégáimnak, akiket megtiszteltek, mindig gratulálok, ha egy-egy helyi közösség, tiszteletre méltó társaság vagy akár éppen a kormány vagy az állam megtiszteli díjjal, kitünteti érdeméért.

Most azonban, amikor kitüntetések kapcsán mindenféle zajongás és rajongás támadt, és amúgy magyar módra, afféle közösség-vállalási, illetve elhatárolódási versengés kerekedett, és sokan egész életüket tiltakozó revízió alá veszik, kissé értetlenkedem, hogy azok, akiknek eddig sem volt sok közük egymáshoz, miért ásták ki a csatabárdot és indítottak szimbolikus háborút. Ki tudja, talán hosszú volt a nyár...

 De inkább hadd szóljak egy régi kitüntetettről, Ganz Ábrahámról, akit éppen ma 153 éve választottak Buda díszpolgárává. Ganz Ábrahám kilencgyermekes svájci református kántor-tanító családból érkezett a XIX. század derekán Magyarországra. Munkát keresett, de hamarosan munkaadó lett, öntödét alapított, aztán szorgalmával és tehetségével és, tegyük hozzá, mert fontos: hitével nagy ívű pályát futott be. Találmányok fűződnek nevéhez,  részt vett a Lánchíd építésében, az általa alapított gyár, amely egyébként Magyarországon először létesített munkás-szociális intézményeket is, később Európa egyik legjelentősebb ipari üzeme lett. De Ganz Ábrahám a sikerek közepette is megtartotta hitét, segítője volt a Pesti Németajkú Református gyülekezet megalapításának és a Bethesda Kórház felállításának. Amiben Isten megsegítette, azt továbbadta és megsokasította. Az egykori megtisztelést nyilvánvalóan azért adták a svájci iparosembernek, mert hozzájárult Magyarország felvirágoztatásához, és fontos szereplője lett a főváros életének is. De talán azért is, mert a régi jó magyarok nem felejtették el, hogy az 1848-49-es szabadságharc leverése után Haynau várfogságra ítéltette, mert a szabadságharc számára ágyúkat öntött, és ezekre Zrínyi régi szavát vésette: Ne bántsd a magyart! Érdemes talán elgondolkodni ezen is!