"Az isteni jóság különbözik a miénktől, de nem alapvetően más: nem úgy különbözik tőle, mint a fehér a feketétől, hanem mint a tökéletes kör a gyerek első kísérletétől, hogy kereket rajzoljon."
C.S.Lewis
Ne lépj le!
A Colloquium Iuvenum első budapesti nyilvános alkalmán a hivatás és szolgálat egzisztenciális kérdéseit járják majd körbe, amelyre szeretettel várnak minden református fiatalt.
Ne lépj le! – ezzel a címmel hirdette meg első nyilvános alkalmát a Colloquium Iuvenum nevű kezdeményezés, amely egyszerre fórum és közösség azon fiatalok számára, akik szeretnének a református egyházon belül gondolkodni jelenükről és jövőjükről. A március 21-én, kedd este a Ráday Ház Markusovszky térre néző földszintjén zajló eseményt a Károli Egyetemi Lelkészség és a Ráday Felsőoktatási Diákotthon közéleti szolgálócsoportja közösen szervezi, így a részletekről Káposztás Gábor református egyetemi lelkipásztort kérdeztük.
„A Colloquium Iuvenum, amelyet fiatalok beszélgetésének fordíthatnánk, olyan rendezvénysorozat, amelynek célja, hogy mi, református fiatalok együtt gondolkodhassunk az egyházunkat és benne minket is érintő kérdésekről” – mondta Káposztás Gábor.
„Eredetileg budapesti teológus hallgatók kezdeményezésére jött létre, hogy olyan kérdésekkel foglalkozzanak, amelyek alapvetően meghatározzák a lelkészi szolgálatot. Hálásak vagyunk, hogy azóta már Debrecenben is szerveznek Colloquium Iuvenum alkalmakat, és mi nagyon örülnénk neki, ha országosan több helyen is szervezett formában elindulhatna egyházon belüli párbeszéd értelmiségi fiatalok között. Ezért döntöttünk úgy, hogy 2023-tól Budapesten nyilvánosan és tágabb körben folytatjuk a beszélgetéseket. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy nem csak teológus hallgatókat várunk, hanem minden református egyetemistát, fiatal felnőttet, aki szívesen gondolkodna velünk együtt.”
Az első nyilvános alkalom a hivatás, a karrier és a szolgálat kihívásait járja majd körbe, többek között olyan kérdéseket feszegetve, hogy hogyan állhatunk helyt az élet különböző területein, keresztyén fiatalként mit képviselhetünk az egyház életében, mit ér a hangunk és mi a feladatunk. Először egy rövid kerekasztal-beszélgetésre kerül sor, majd kisebb körökben nyílik lehetőség a saját véleményünk, gondolataink megvitatására. A beszélgetés meghívott vendégei Petkes Piroska debreceni református teológushallgató és Bedekovics Péter református lelkipásztor lesznek. „Piroska egyházi közösségi rendezvényeken már bizonyította, hogy lelkiismeretesen készül lelkészi hivatása gyakorlására, Péter neve pedig sokaknak ismerős lehet a Zsinati Ifjúsági Irodán, a Károli Egyetemi Lelkészségen, a Budapesti Református Egyetemi Misszióban és a Magyar Cserkészszövetségben végzett vezetői szolgálatáról” – sorolta Gábor.
„A beszélgetésre olyan református fiatalokat várunk, akik számára fontos, hogy életvezetésükben helyet találjanak a hivatásnak és a szolgálatnak egyaránt. A Ne lépj le! címet bátorításnak szánjuk, hogy ne hátráljanak meg az ezekkel kapcsolatos kérdések elől, hanem bátran éljenek annak lehetőségével, hogy a kérdéseiket feltehetik, a véleményüket pedig megoszthatják. Fontosnak tartjuk, hogy közös kérdéseinkről tudjunk valóban együtt gondolkodni. Éppen ezért a moderált kerekasztal-beszélgetés mellett lehetőség nyílik kisebb asztalközösségekben egymásközt beszélgetni az elhangzottakról. Szeretettel várunk mindenkit!”
A beszélgetéssorozat igei mottója:
„Meghiúsulnak a tervek, ha nincs tanácskozás, de megvalósulnak, ha van sok tanácsadó.” (Példabeszédek könyve, 15. fejezet 22. vers)
Helyszín: Ráday Ház, földszint
(1092 Budapest, Ráday u. 28. Markusovszky tér felőli bejárat)
Időpont: 2023.03.21. 18:00-20:00
Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/499199599085600/
Barna Bálint
Képek: Füle Tamás, Károli Egyetemi Lelkészség