Isten keserűen kemény kérdése jutott eszembe először, amire Ő maga felel:"Elváltoztathatja-e bőrét a szerecsen, és a párduc az ő foltosságát? Úgy ti is cselekedhettek jót, kik megszoktátok a gonoszt." (Jer 13,23) Minél inkább mossák a szerecsent, annál inkább megmutatkozik bőre igazi színe, és vedlés után - párducnál és minden más állatnál - a bunda sajátos mintázata csak csillogóbb. Még a kaméleon is változatlan a maga kaméleonkodásában!
Azután egy szép karácsonyi ének szavai motoszkáltak bennem: "...ó csuda változás..." Meg kellett keresnem: hogy is szól? Megvan! Igen!: "Csuda változással testet Ő magára felvőn, Adván nekünk üdvösséget, Mennyben részessé tőn." Majd így folytatja (Nicholas Herman a 16. század közepén): "Én úr, Ő pedig lett szolga, Ó csuda változás! Jobbat Jézus mit adhatna? Nekünk boldogulás!" Az Isten változása (holott Benne nincs változás, sem változásnak árnyéka) kapunyitás a változásra képtelen (képtelenségekre változó) ember felé.
Majd arra kellett gondolnom, hogyan is történt változás az én életemben. Csak Isten Lelkének tulajdoníthatom, hogy ami tizenhat éves koromig az én fejemben a lelkészi családban szerzett tudás, az Ő gondolataiban pedig a világ kezdete óta eltervezett és elrendelt ajándék volt, valósággá lett: Krisztus áldozatáért (e csuda változásért) átélhettem, hogy immár a Mennyei Atya gyermekévé lettem, és bűneimre bocsánatot nyertem. Nem azért, mert megváltoztam, hanem hogy megváltozzak.
Egy évtizednek kellett eltelnie, hogy a Krisztusban nyert kegyelem alapján állva ne saját erőből akarjak változni, és ne kívánjam biztosítani magamnak Isten jótetszését se extra lelki megtapasztalással, se egy a magam hozzájárulásaként értelmezett változással. Az extra - utólag szemlélve - csak elhomályosította előttem Krisztus keresztjének jelentőségét. Tehetetlenségem és kárhoztató bűnös természetem újabb felismerésére volt szükségem, hogy felismerjem: az újjászületés nem Isten és ember vegyesvállalkozása.
Azóta magamra nézve hiszem, hogy "ha valaki Krisztusban van, új teremtés az. A régiek elmúltak, ímé újjá lett minden." (2Kor 5,17) Másokban látom is és csodálom. Kérem Istent, hogy amit parancsol, adja is meg nekem: "Változzatok el a ti elméteknek megújulása által." (Róm 12,2) Hátha valaki megkívánja!
Ne haragudj, hogy most a megszokottól eltérő az aláírásom!

Megjelent a Kis Tükör 2004. júniusi számában (Kolozsvár, Koinonia)