Nem csak lelkipásztor: tanító

Arcok gyülekezeteinkből – Kákicsi Kiss Gézára emlékezik egykori tanítványa, Farkas Sándor.

„Engem Kákicsi Kiss Géza keresztelt meg” – kezdi visszaemlékezését az 1938-as születésű Farkas Sándor, egykori kákicsi lakos, akivel még a kákicsi Ifjúsági Ház átadásán és a Kiss Géza Ormánysága című kiállítás megnyitóján ismerkedtünk meg. Első és második osztályos kisdiákként Kiss Géza lelkipásztor hittanóráira járt. A szőlőlugassal borított parókiaudvaron hegedűszó kíséretében énekelték a zsoltárokat és dicséreteket a gyerekek.


„Őszinte volt és példamutató, nemcsak lelkipásztora, hanem tanítója is volt a falunak” – emlékezett vissza szeretett lelkipásztorára Farkas Sándor. „A faluban bárki mehetett hozzá, bármilyen kérdéssel, segített, a hitet pedig igyekezett átplántálni a jövő nemzedékébe is.”

Kákicsi Kiss Géza egykori tanítványa mesélt a korabeli templomba járásról, a szeretett lelkész igehirdetéseiről, egy példamutató nagypapáról és egy érces hangú kántorról is, akinek a csengő énekére még a kocsmában ülők is felfigyeltek.

Kapcsolódó írásaink:

Nem a pusztába kiáltott 
Kiss Géza ígéretes akadémiai karriert cserélt a kákicsi lelkészi szolgálatra, majd élete nagy részét az Ormánság néprajzi kincseinek megőrzésére és társadalmi problémáinak – különös tekintettel az ún. egykézésnek – a feltárására szánta. Munkája az egyházi és irodalmi disputákon túl azonban kevés visszhangot váltott ki, tettekre pedig csekély mértékben sarkallta a felelős döntéshozókat. Ennek ellenére szűkebb hazájának egyik legismertebb kutatójaként hivatkozik rá az utókor: írásai nagy forrásértékkel bírnak nem csak szakmabeliek, hanem minden, népéért és hazájáért felelősséget vállaló ember számára is.

Lámpás az utókornak
Átadták az Ifjúsági Házat és a megújult református templomot Kákicson, valamint megnyitották a Kiss Géza Ormánysága című kiállítást a lelkipásztor, néprajzkutató egykori parókiáján.

Kiss Géza öröksége Kákicson
Videós beszámolónk a kákicsi Ifjúsági Ház átadásáról, az ünnepi istentiszteletről és a Kiss Géza Ormánysága című kiállítás megnyitójáról.

Felfedezőúton az Ormánságban
Videós összeállításunkban fiatalokat kérdeztünk, akik a kákicsi Ifjúsági Ház első vendégeiként kerékpárral járták be a tájegység egy részét.

Ifjúsági Ház nyílt Kákicson
Megújult a kákicsi parókia és környezete: a Kiss Géza lelkipásztor életét és az Ormánságot bemutató emlékkiállítás tőszomszédságában ifjúsági és gyülekezeti csoportok fogadására alkalmas szálláshely nyílt idén nyáron.