Ézsaiás könyve 43. rész 1. vers:

Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!

Isten különleges jelentőséget tulajdonít a névnek, az Őt magát megszólító szónak nemkülönben. Egyes neveket többmillió ember is viselhet, az Úr mégis tudja, melyik vagy te, melyik vagyok én. A tőle jövő megszólítás egészen személyes és bizonyosan afelé indul, akinek Isten szánta. A választ sem keveri össze senkiével. Nekünk csak rá kell állítanunk a gondolkodásunkat a befogadásra, feldolgozásra, feleletre. Ha nehezen megy, még ebben is segít.

Juli kimondottan utálta a saját nevét, zavarta, hogy ugyanazt kell viselnie, mint a nagymamának, az anyjának és az osztálya legellenszenvesebb lányának. Sajátra vágyott, egészen egyénire. Hatévesen még konfabulált, azaz igazként adott elő kitalált történeteket, amiket maga is elhitt valamennyire. Sikerült elérnie, hogy igazi undok kis különc váljék belőle már egészen korán.

A járvány idején is otthonról dolgozott, közben az online tartott egyetemi órákon meghallgatta az előadásokat és beküldte a beadandóit. Majd egy évig alig beszélt valakivel. Eközben várta az ismerősök válaszát egy-egy levélre, de ritkán érkezett üzenet. Körlevelek, reklámok garmadával. Néha egy nagyon idős rokon is felhívta, aki arra sem emlékezett, elmesélte-e már a pár évvel korábbi történeteit. Juli rágta szája szélét, de meghallgatta századjára is. Mindig egyedül érezte magát, de ennyire még sosem.

Mikor a járványhelyzet már lehetővé tette, a könyvhétre is kilátogatott, ismerősökkel való találkozásra vágyott. Túl sok lelkesedést nem váltott ki senkiből, nehéz természetű emberként sosem volt igazán népszerű. Az Úrral való élet sokat változtatott rajta, de még mindig elég tüskés.

A torka is elszorult, mikor elmesélte, Isten szeretete akkor vált egy fokkal érzékelhetőbbé, mikor valaki ott néven szólította. Juli már nem is emlékezett az illetőre, akivel évekkel korábban egyetlen konferencián találkozott, s munkaügyben is csak pár ímélt váltott. A barátságos hang letaglózta. Úgy beszéltek vele, mint aki számít, mint aki összetéveszthetetlen.

Isten pontosan ezt gondolja rólunk, még ha emberek szemében ennek épp az ellenkezőjét látjuk is. Ő kegyelmesen szólít meg, mert ismer és mégis szeret. Az evangélium központi üzenete is ez, és éppen erre igyekszik Jézus Krisztus áldozatára hivatkozva rámutatni. Kedvesnek és undoknak, Julinak, Lukréciának és Apollóniának egyaránt név szerint szól a kegyelem igéje.