Akik öt gyerekük nevelése mellett olyan elkötelezettek a házasságok táplálásában, hogy tizennégy éve minden nyáron több hetet szentelnek arra az idejükből, anyagi lehetőségeikből, hogy vadidegen emberek szövetségét támogassák, azok őrültek.
Ha mégsem, akkor valami olyan erő működik az életükben, ami már nem csak őket élteti.

Kátoli Gábort és Veronikát 2001. október 6-án adta össze Steinbach József lelkipásztor Balatonfűzfőn. Házasságkötésük alapigéjét nem mondanám épp tipikusnak. Nem olvasunk benne a szerelemről, a hűségről vagy az összetartozás magasztosságáról. Alapokról olvasunk. Mit látott az eskető lelkipásztor a fiatalokban – vagy még inkább, mit látott az Isten?

Gábor: Harmadéves egyetemistaként esküdtünk, két év jegyesség után. A szövetségkötés előtt sor került Veronika keresztségére, mindkettőnk konfirmációjára, végül a házassági felkészítő alkalmakra is.

Azóta, majd negyed évszázad röpült el felettünk, de az emlék nem halványult el, a szeretet sem fogyott ki, mert mindkettőnket naponként ajándékoz meg az Úr kegyelmével bőségesen. Azóta is épül a templom az alapkőre, már állnak a falak, talán a tetőre, toronyra is sor kerül majd egyszer.

A házassági esküt a szívünk legmélyéből fakadóan, teljes önátadással, elcsukló hangon, istenfélelemtől remegve mondtuk el. Tudtuk, hogy amit kimondunk, az ÚR színe előtt fogadjuk, s az úgy lesz, nincs "b" terv, menekülési út, válási stratégia, csak holtig tartó hűség és a felülről kapott szeretet továbbadásának őszinte szándéka.

Veronika: Hogy a Szentlélek vezetésével, a Tiszteletes úr által választott Ige miért volt akkor és azóta is annyira hangsúlyos és ütős számunkra, szintén hosszú volna elmesélni, de a lényeg, hogy nem sokkal, hónapokkal talán, korábban kerülhetett életünk alapja a kősziklára: Krisztusra. Frissen megtérve, felnőttként megkeresztelve és konfirmálva tehettünk újra életre meghatározó esküt a templomban. S a szolgai öltözetben mellénk állt papoknak (s a sok presbiternek, bibliaórás és ifis egyháztagoknak), akik szolgálata révén hívőkké lehettünk, (Bereczky Ildikó, Steinbach József, Gondos Gábor, Németh Judit, Szabó Mihály és Klára, a felsorolás persze nem teljes) igen sokat köszönhettünk.
Hisszük, hogy akik a megújulás túraútjának fáradalmait vállalják, megtapasztalják, hogy annak mentén mindig akad egy tiszta vizű forrás, mi enyhet ad, van a bokrok ágain érett gyümölcs, mely táplál, van követhető lábnyom az út porában, mely vezet. Ebből az alapvető meggyőződésünkből származik, azt hiszem a BHSZ SzeKa tábor is.

2002 óta, tehát a házasságkötésetek első éve után már ott voltatok a Bibliai Házassággondozó szolgálat hetén, amit aztán egyik évben sem hagytatok ki. Miért volt ez számotokra fontos?

Veronika: Az az első BHSZ házaspáros hét nagyon megalapozta a házaséletünket. Tudatosan építettük be a mindennapjainkba az ott kapott muníciót, enélkül nem is tudom, hol lennénk ma. Vagy hol lennék én személyesen, hiszen ott kaptam ígéretet Istentől arra, hogy gyermekünk fog születni. Erre a bizonyosságra óriási szükségem volt valamivel később, amikor kezemben volt az orvosi lelet arról, hogy meddő vagyok, és csak egyre nőtt a kartonok száma, amelyek a fogantatás lehetetlenségét bizonyították… De aki az ígéretet adta, az be is teljesítette öt évvel később. Ma ötgyermekes édesanyaként vallom: semmi sem lehetetlen az Istennek.

Gábor: Egyébként Veronika ötlete volt az is annak idején, hogy „tervszerű megelőző karbantartásra” menjünk el dr. Pálhegyi Ferenc keresztény pszichológus és felesége, Lívia szépalmai családos hetére. Életre szóló tanácsokat kaptunk, amelyeket azóta a házasságunk mottójaként tartunk számon. Tíz évvel később munkatársként is bekapcsolódtunk a szolgálatba, ez a közösség azóta is a legszorosabb lelki otthonunk.

A Kátoli-házaspár szövetségének tartóelemei:

Az életünk alapvető problémáját Jézus már megoldotta /Jn 3,16 /, ezért

Nem hibáztatjuk egymást semmiért. /Lk.6,41/

Mindenért előre megbocsátunk egymásnak. /Ef.4,32/

Nem fekszünk le haraggal. /Ef.4,26 /


Szerintünk az elég több mint a sok, ezért a „szent igénytelenség” örömében élünk. /Fil.4,6/

Jelen vagyunk egymás számára.

A mottótok elég beszédes. Mit jelent számotokra az „előre megbocsátás”?

Gábor: Nem jelenti azt, hogy a szőnyeg alá söprünk bármit is. Megbeszéljük, ha valami feszül közöttünk, de azon az alapon sokkal könnyebb, hogy csak azt kell kitárgyalnunk, miért volt szükség megint a megbocsátás kiapadhatatlan forrásából merítenünk.

Veronika: A „szent igénytelenség” mottóvá vált szókombináció is ezt jelenti a számunkra, hogy tudjuk, az Úr számára elkülönített szentek vagyunk, lehetünk nagyvonalúak és elengedők a másik felé, mentesek a túlzott elvárásoktól. Ennyi a mi boldog házaséletünknek a titka talán „mindössze” az öröm – imádság – hálaadás hármas fonata.

Sokat jelentett számotokra a BHSZ hét, a SzeKa Tábor mégis eltér a klasszikus formától. Miért?

Gábor: Egy újévi dunaparti kerékpártúra során villant be az ötlet, hogy szerveznünk kellene apa-fia, apa-lánya hitmélyítő, kapcsolaterősítő „túlélőtábort”. Négy nap a világ zajától elvonulva azért, hogy túléljük a további 361-et, olyan lehetőségnek tűnt, amiért érdemes küzdeni.
Abban gondolkodtunk, hogy a gyalogtúra, kerékpározás és kenutúra, tábortűz, cserkészes játékok és áhítatok, bizonyságtételek, imádságokon keresztül a sérülékennyé vált apa-gyermek kapcsolat helyreállításán is dolgozhatunk. Az ötlet realizálódásához Veronika kellett, aki nem hagyta annyiban, hanem újra és újra szította az ötlet parazsát, míg az lángra nem kapott. Mások is láttak ebben fantáziát, így a BHSZ-hoz tartozó testvéreink, Faragó Gyuri és Ica, Kovács Karcsi és Kata segítségével megvalósulhatott az első apa–fia/ lánya tábor. Az első túlélőtáborunk résztvevőiből néhányan szolgálók lettek, csatlakozott hozzánk Lovas István és Kriszti és Csehi Gábor. Miért jöttünk ki a falak közül kapcsolatot erősíteni? Talán azért, hogy a hitünknek több köze legyen a valósághoz.

Veronika: Az apás túlélőtáborok áldásai tovább gyűrűztek a családokra, így erősödött meg az a gondolat, hogy egy ilyen kalandos hosszú hétvégén keresztül Isten jót tehet a házaspárokkal is.

Egy résztvevő férj tapasztalata:
A táborban az egyik feladat az volt, hogy fekete kockákra írjuk fel azokat a tulajdonságainkat, amelyek elválasztanak a házastársunktól, s ezekből a kockákból közösen falat építettünk, majd megpróbáltuk (mint a céllövöldében) fehér kockákkal lerombolni.
A végén már csak néhány kocka és néhány elszánt célbadobó férfiember maradt, akik elkeseredten próbálták eltalálni az utolsó megmaradt kockákat.

Vagy 15-20 sikertelen, célt tévesztett dobás után tűnt fel az utolsó kocka felirata: önelégültség...

A programot azért nem lehetett egy az egyben áthozni. Mi formálta a házaspáros napokat?

Veronika: A szolgálatba mindenki a saját egyéniségét, személyiségét, egyediségét viszi bele, s azon átszűrve igyekszik Krisztusra mutatni.
A BHSZ SzeKa tábort ezért is lehet olyan salátástálnak tekinteni, amibe kerül alapanyag a cserkésztábortól kezdve az ifi- és apás túlélőtáboron át, a hittantáboron keresztül s legfőképpen a korábbi BHSZ-es családos- és házaspáros hetekből és a házasságmegújító hétvégékből is (HúH ). A szolgáló házaspárok teszik színessé a hétvégét, hogy mindenki találhasson olyan hangot, üzenetet, ami neki való, neki szól.

Gábor: Az is fontos, hogy imaháttér nélkül sem az apás tábor, sem a Szeka (Szerelmes Kalandtúra) nem jöhetett volna létre. Ez volt az első házaspáros kalandtáborunk, amiről nagyon jó visszajelzések érkeztek, viszont anyagi, de legfőképpen a szolgálói kapacitás oldaláról végesek a lehetőségeink. Ehhez a műfajhoz rengeteg áldozatkész önkéntesre, sok befektetett erőre, a részvételi díjakat messze meghaladó anyagi áldozatra, de legfőképpen időre van szükség. Imádkozunk, hogy az Úr adjon világosságot és küldjön, indítson szolgálókat és támogatókat az aratásba.

Hogyan döntöttetek a kihívásokról? Melyek voltak a szempontjaitok?

Gábor: Amikor a struktúrát (1 nap gyalogtúra, 2 nap kenutúra, 1 nap kerékpártúra), később a részleteket és az ún. „SzeKa-játékokat” összeállítottuk, arra törekedtünk, hogy ne csupán szórakoztató vagy kihívást jelentő élmények legyenek, hanem mindig legyen bennük valami szimbolikus, ami házaspári és az Úrral való kapcsolatunkra mutat.

Egy-egy próba mögött ott húzódott a bibliai kép: közösen terhet hordani, együtt irányt találni, a vezetés – követés dinamikája, a másik hangjának felismerése, konfliktushelyzet megoldása élesben. Cél volt, hogy az itt nyert felismerések a hétköznapokra átmentődjenek. 

Veronika: Persze merítettünk a saját életünkből is, hiszen sokszor tapasztaltuk, hogy a különbözőségünk a kapcsolatunk erőforrásává válik, ha nem egymás ellen, hanem egymásért küzdünk. Ha tudatosítjuk, hogy egy hajóban evezünk (ezért is ez lett a tábori pólónk mottója is ez). A SzeKa-próbákat úgy állítottuk össze, hogy ezek a megtapasztalások játékos, mégis mély üzenetként üljenek a párok szívébe.

Közös "kertgondozás", társas élmény, Istenre hangolódás, kapcsolatmélyítés



Ki miért is csinálja? A szolgálói csapatra érvényes egyszerű válasz: Krisztus iránti hálából. A BHSZ heteit önkéntesek szervezik, sokszor érthetetlen, honnan van erre erejük, lelkesedésük, hitük. Ezért kérdeztük meg, miért is csinálják tulajdonképpen.

Faragó Gyuri és Ica
„Hiszünk abban, hogy a házasság fantasztikus kaland – de csak akkor tudja élvezni igazán minden résztvevő, ha figyelnek egymásra. A házasság akkor az igazi, ha gondosan ápoljuk, mint egy kertet.
A BHSZ-ben olyan testvéri közösség vesz körül minket, ahol ezt együtt is meg tudjuk élni. Kertészkedjünk együtt!” – mondja Gyuri, akin keresztül a férjek kaphattak gyakorlati tanítást a céltudatosságról.
„Mert nekünk is szükségünk volt a közös épülésre annak idején, a beszélgetésekre más házaspárokkal is. Amikor Isten köré rendeződött a házasságunk, minden más a helyére került, persze, nem automatikusan. Ezért szeretnénk Isten jelenlétében való elcsendesedéssel és közös kalandok megélésével segíteni másoknak is” – vallja Ica, aki nemcsak élettapasztalataival erősítette a következő generáció hitét.

Ambrusz Gábor és Zsuzsi
„Szeretnénk lehetőséget biztosítani minden házaspárnak, aki nem utasítja el a kereszténységet, hogy a házasságuk fejlődjön. Ezekben a napokban újra egymásra találhatnak, vagy megerősíthetik azt, ami már működik, ráadásul gyönyörű környezetben, jó társaságban.”

Lovas István és Kriszti
Pisti szerint a tábor lehetőség arra, hogy nyilvánvalókká legyenek Isten tettei. „A tábortűz melletti bizonyságtételek megkerülhetetlenek. Amikor már nincs feladat, mindenki lelassul és őszintén meg tudjuk osztani egymással, mit végzett el bennünk az Úr, az nem csak a résztvevőket gazdagítja.”
„Ha egy pár a hét végén azt mondja: 'Ez a pár nap új lendületet adott nekünk.' – Na, ezért csináljuk” – mondja Kriszti.



Csehi Gábor
„Magam a háttérben szolgálok – szakácsként, beszerzőként, sofőrként, logisztikusként, egyszóval mindenesként. Ezek nem látványos feladatok, de mégis alapvetően szükségesek ahhoz, hogy a tábor gördülékenyen működjön. Úgy érzem, ez a fajta szolgálat a krisztusi szeretet egy formája: csendes, nem magamutogató, de nagyon is valóságos.
Egy asztalnál enni, jóízűen beszélgetni, megadni a másiknak a mindennapi kenyér biztonságát – ez is Isten ajándéka. Számomra a közös kertészkedés a házasság mezején pontosan ezt jelenti: nem mindig a virágokat ültetjük együtt, néha a földet kell előkészíteni, a gyomokat kiszedni, a nehéz zsákokat cipelni. De mindez közös élmény, ami közelebb visz Istenhez és egymáshoz.
A háttérmunka közben én is újra és újra átélhetem, hogy nem a látható siker a fontos, hanem az, hogy az Úr munkáját szolgálhatom. Ha ezzel más házaspároknak tudok segíteni a kapcsolatuk mélyítésében, akkor minden fáradság megéri.”

Ide kattintva elérhető a kisfilm a Bibliai Házassággondozó Szolgálatról 

Volt konkrét reménységetek, elképzelésetek, hogy milyen reakciót váltanak majd ki a házaspárokból a „megpróbáltatások”?

Gábor: „Csináljatok, tapasztaljatok újat, majd értsétek meg, mit akar veletek az ÚR, és építsétek be az életetekbe!” Ez volt az alapvető célkitűzésünk. Reméltük, hogy a házaspárok ráéreznek: nem a feladat sikeres teljesítése a lényeg, hanem az út közben megélt együttműködés, a bizalom, a támogatás, a kommunikációs megoldások megtapasztalása.

Veronika: Arra vágytunk, hogy felismerjék: a nehézségek nem egymás ellen, hanem egymásért vannak, és hogy a közös küzdelem összekovácsol. Titkon abban is bíztunk, hogy egy-egy nehézség majd mosolyt, felszabadulást hoz, és később ezek az apró élmények nagyobb leckékként visszhangoznak a hétköznapokban és módszertani útmutatóul szolgálhat a 4 nap, ami segít jobban megélni a többi 361 napot.

Milyen buktatókkal számoltatok és melyek értek meglepetésként?

Gábor: Nem rejtettük véka alá, hogy sok meglepetést tartogat a hétvége, a tábor formálja a résztvevőket, s a résztvevők formálják a tábort. Így is lett. Számoltunk azzal, hogy a zsúfolt program fárasztó lehet, és hogy nem minden pár ugyanabból az élethelyzetből érkezik: van, aki a friss szerelem idejét éli (fiatal házas), más pedig már komoly terheket hord (esetleg második házasságában él). Féltünk attól is, hogy valakit kora, pillanatnyi egészségi állapota, egyénisége okán esetleg túl nagy kihívás elé állítunk.

Veronika: De meglepetés inkább pozitív oldalról ért: a párok sokkal lelkesebben, nyitottabban és mélyebb hittel léptek ki a komfortzónájukból, mint amire számítottunk. Meglepett bennünket a sok bizonyságtétel, hála, könny és nevetés, ami visszajelzésként érkezett és ami minket is megerősített abban, hogy nem a mi erőfeszítéseink, hanem Isten Szentlelke munkálkodott köztük.

Nagycsaládosok vagytok, mennyi erőt, időt, energiát igényelt ez a szolgálat?

Veronika: Őszintén? Nagyon sokat. Hónapokon át terveztünk, szerveztünk, imádkoztunk és az egész családunk beleállt a szolgálatba. Előtábort is tartottunk, amikor is kiépítettük a tábort és a próbák helyszíneit. De tavasszal és a tábor előtt is bejártuk az útvonalakat szárazon és vízen egyaránt, hogy az időigényeket felmérjük, a megállóhelyeket kijelöljük. A külső szolgálattevőkkel koordinációs megbeszéléseket tartottunk. A gyerekek is jöttek velünk, segítettek, ahogy tudtak, és megtapasztalták, hogy a szülők ideje nem „elvétetik tőlük”, hanem közös misszióvá válik. Ez valamennyi szolgáló családra igaz. Bár a hét maga fizikailag is kimerítő volt, de lelkileg annyira feltöltött mindenkit, hogy amellett minden fáradság eltörpült.

Gábor: A folytatáshoz leginkább három dologra van szükség: imádságra, mert anélkül semmi sem megy; önkéntes szolgatársakra, háttéremberekre, mert ekkora szolgálatot nem bírunk ilyen kevesen és Isten vezetésére, Jézus kegyelmére, hogy ne emberi erőlködésből, hanem valódi hit- és házasságmegerősítő misszióként folytathassuk a szolgálatot.

Képek: Kátoli Gábor