Akkoriban A.-val rohangásztunk az ifjúsági bibliaórákra, a "Kétpúpúba". Jobban mondva én rohangásztam, ő pedig ült a tolószékben. Bírta a sebességet, amíg egy-egy hirtelen kanyarban a centrifugális erő túl naggyá nem lett. A riadtságot, amely egy ilyen alkalommal ült ki az arcára, azóta sem felejtem.
Karácsony táján együtt ünnepelhettem a Hit és Fény egy csoportjával. A.-tól eltérően ők nem mozgásukban korlátozottak, vagy nem csupán abban. Eltérő mértékben, de mindannyiuknak szükségük van arra, hogy értelmi, érzelmi hiányosságaikban vagy egyensúly- és arányvesztett állapotukban mások szerető jelenléte vegye körül és védje őket. Boldogan szavaltak, énekeltek. Velük való ünneplésembe belevegyült az a félelem, hogy vajon hogyan hordoznék meghatározatlan ideig egy ilyen helyzetet?
A hiányosságok semmiféle formája nem tesz boldoggá, csak szenvedést hoz. Viszont a testi, lelki avagy értelmi zavarok, fogyatékosságok látszólagos hiánya vagy tudomásul nem vétele sem tesz boldogokká, teljes életűekké. Ám az Isten szeretetének ígérete eséllyé teszi esélytelenségeinket. Mert ahol a bűn miatt jogos isteni elutasítás helyett Krisztusban a befogadás valósul meg, áldás forrásává válnak nyomorúságaink.
"Ti Őbenne vagytok beteljesedve", írja Pál apostol a kolosséi gyülekezetnek (2,10). Milyen csoda, hogy a beteljesedés kegyelmében való részesedés valóban a kegyelem és nem emberi képességek, kvalitások függvénye! Ez teszi lehetségessé, hogy az "erősek" is felszabaduljanak félelmeikből.

Megjelent a Kis Tükör 2004. februári számában (Kolozsvár, Koinonia)