Olvasóvá bárki válhat

Zelenák Sára és Szalay Gréta a budapesti Ráday Könyvtár legifjabb munkatársai, akik a kollégiumi tűzeset után még gyakornokként segédkeztek a könyvek mentésében, de ma már teljes állásban dolgoznak a megújult épületben. Advent idején a könyvtárosi szakma nehézségeiről és szépségeiről, a kollégákkal megélt közös élményekről, az olvasás megszerettetésének lehetőségeiről és a könyvajándékozás fortélyairól beszélgettünk velük.



Miért lesz valakiből könyvtáros? Ti például hogyan találtatok rá erre a hivatásra?


Zelenák Sára: Amikor az ELTE informatikus könyvtáros alapképzési szakára jelentkeztem, azt hittem, hogy több informatikát fogok tanulni, de végül annyira magába bolondított a könyves világ, hogy egyszerűen nem tudtam elengedni. Már az egyetem első féléve után kiderült számomra, hogy mindenképpen régi könyvekkel akarok foglalkozni. A Gondviselés végül erre az útra terelt engem.

Szalay Gréta: A gimnázium végén még egészen másfelé gondolkodtam, de végül úgy alakult, hogy több elképzelést is el kellett engednem. Abban az évben fogadták el először az emelt szintű informatika érettségit könyvtár szakon, és úgy gondoltam, vegyenek fel oda, és majd meglátjuk. A könyvekkel azután új világ nyílt meg számomra, amelyről egyből éreztem, hogy az én világom. Én is a régi könyves szakirányt kezdtem el, mint Sári.

Hogyan kerültetek kapcsolatba a Ráday Könyvtárral?

Sára
: Az egyetemi képzés során régi könyves állománnyal rendelkező intézményeket látogattunk meg, így jutottunk el 2018 decemberében a Ráday Könyvtárba, ahol Bíró Gyöngyi tartott nekünk előadást. A látogatás hatására elhatároztuk, hogy ide jövünk szakmai gyakorlatra, de a tűzeset sajnos közbeszólt. Akkor jöttünk és segédkeztünk a mentésben, másokkal együtt. A mi feladatunk a sérült folyóiratok kiválogatása, tisztítása és dobozolása volt, illetve megadott lista alapján kellett évkönyveket kikeresnünk. Olykor még régi dokumentumokat is ránk bíztak, vagy régi könyvek iratporszívózását. Alaposan meg kellett tisztítani mindent, mielőtt a Budapest Főváros Levéltárába vagy az MTA Könyvtárának törökbálinti raktárába kerültek volna. Gumikesztyűben és maszkban dolgoztunk, váltóruhát hoztunk minden nap. A Ráday Gyűjtemény munkatársai mindig forró teával és sütivel vártak minket, érdekességeket meséltek, és kölcsönösen biztattuk egymást, hogy hamarosan minden viszontagság véget ér, és remélhetőleg majd segítünk visszaköltözni. És így is történt.



Gréta: Sárival Budapest Főváros Levéltárába is mentünk pakolni. Bíró Gyöngyi vezetésével sorba állítottuk és rendeztük a muzeális könyveket. Mivel a mentés után sem szakadt meg a kapcsolatunk az intézménnyel, Veres Anna Mária megkeresett minket, hogy nem akarunk-e visszatérni a könyvtárba. 2020 tavaszától négy órában dolgozhattunk a Ráday Könyvtárban, akkor még főleg a törökbálinti raktárban segédkeztünk az egyetemi mesterszak mellett. Amikor át kellett állni online oktatásra, Törökbálintról is be tudtunk kapcsolódni az órákba, így nem volt nehéz összeegyeztetni a tanulást a munkával. Idén mindketten megszereztük a mesterdiplománkat, és most már teljes munkaidőben alkalmaznak minket.

Szakmai szempontból mennyire számított mélyvíznek az itteni munka?

Gréta: Amit csak az egyetemen tanultunk, azt rögtön élesben kellett kipróbálnunk. Az állományvédelmi munkákon túl a költözések logisztikája is nagy feladat volt. Ráadásul belecsöppentünk a könyvtári állomány revíziójába, amely már a tűzeset előtt elkezdődött, de utána sürgetőbb feladattá vált. Ennek során ellenőrizni kellett, hogy milyen könyvből hány van, és hogy fel vannak-e dolgozva a rendszerben. Más szakmai gyakorlati helyen nem lett volna lehetőség arra, hogy mindezt ilyen mennyiségben és mélységben gyakorolhassuk. Nekünk ez nemcsak kitűnő lehetőség, de hatalmas élmény is volt. Az évek során több állomását is végig tudtuk követni a könyvek útjának: a Rádayból vissza a Rádayba.

Sára: Bár nem mi egyeztettünk a költöztetőkkel, gyakran fordult elő, hogy pakoláskor kérdeztek tőlem valamit, és hirtelen nekem kellett döntést hozni. Komoly felelősséggel jár, ha számít az, amit mondok. Elméletben sok mindenre felkészítenek, de a döntési helyzetek felelősségébe bele kellett nőnünk.



Gréta: Abból a szempontból nem volt mindez mélyvíz, hogy nem lettünk magunkra hagyva. Kijelöltek számunkra egy-egy könyvtáros mentort, Veres Anna Máriát és Kovácsné Pázmándi Ágnest, akik kezdetben segítettek nekünk, de valójában a Ráday Gyűjtemény minden munkatársára számíthattunk, ha kellett. És mivel az intézmény tagja az Egyházi Könyvtárak Egyesülésének, számtalan más intézmény munkatársaival ismerkedhettünk meg, akiktől ugyancsak sok mindent tanulhattunk.

Sára: A mai napig tanulunk a többiektől. Úgy gondolom, ez egy életen átívelő tanulási folyamat, hiszen olyan tapasztalatokkal rendelkeznek a kollégáink, amelyeket mi még el sem tudunk képzelni.

Hogy néz ki most egy átlagos munkahetetek?

Sára: A hétköznapjaink igen változatosak. Hol az olvasóterem visszarendezésén dolgozunk, hol csoportot vezetünk a műemlék könyvtárban, hol kutatni segítünk. Múltkor szakdolgozók érkeztek hozzánk, és ajánlásokat kértek a témáikhoz. Járunk konferenciákra, segédkezünk megnyitókon, kiállításokon, könyvbemutatókon, fogadásokon, olykor Törökbálintra kell kiugrani kikért könyvekért. Közben ellenőrizzük a leírásaikat, olvasható címkéket nyomtatunk rájuk, bevesszük őket a rendszerünkbe, hogy a leltározás egyszerűbb legyen, vonalkódozzuk, és biztonsági chippel látjuk el őket. Nagyon várjuk, hogy a raktárunk is visszaköltözzön, és akkor még színesebbek lesznek a feladataink. Sokat szoktunk gondolkodni azon is, hogyan nézzen ki a tér, ahova betér az olvasó. Van, hogy négyen-öten állunk a szekrény előtt, és azon vitázunk, hogy mi hova kerüljön.



Gréta: A teológus, a filozófus és a könyvtáros egészen más elképzelésekkel áll ilyenkor elő. Ettől is csak sokszínűbb lesz a munkánk, ami számomra igen fontos. Én azt szeretem itt a legjobban, hogy nem konkrét munkakörhöz vagyunk rendelve, hanem igyekeznek mindenbe bevonni minket. Amikor a Rádayakról szóló kiállításra készültünk a Ferencvárosi Helytörténeti Múzeumban, segíthettünk a könyvek kiválogatásában, a tárlók elrendezésében, és ez óriási élmény volt számomra. Arra is lehetőséget kapunk, hogy a kutatásainkat folytassuk. Eddig nem volt két egyforma napunk. Minden nap volt valami élmény, ami élővé tette ezt az egészet, és mindezt tovább mélyítik a személyes kapcsolatok.

Sára: Nagyon összetartó munkatársi közösség vagyunk. Nagyon jó itt a hangulat, sokat viccelődünk egymással, és a kollégák sok lehetőséget nyújtanak nekünk abban, hogy fejlődjünk. Kíváncsiak a véleményünkre, és elég hamar befogadtak minket.

Gyakornokként érkeztetek ide, és most hozzátok jönnek a gyakornokok. Milyen érzés a „pult másik oldalán” lenni, amikor diákok és hallgatók fordulnak hozzátok?

Gréta: Amikor mesterszakosként írtuk a szakdolgozatunkat, mellettünk volt egy könyvtár alapszakos hallgató, ugyanúgy régi könyvesként, ugyanarról az egyetemről, ugyanazokkal a tanárokkal, így nagyon érdekes volt látni a két évvel ezelőtti önmagunkat. Már néhány évnyi tapasztalattal és helyismerettel is segíteni tudtunk neki. Most is, ha egyetemi hallgatók jönnek szakmai gyakorlatra, természetesen felkaroljuk őket.



Sára: Közösségi szolgálatot végző gimnazisták is szoktak hozzánk fordulni. Mindig nagyon kedvesek, aranyosak és könnyű őket a régi könyvekkel lenyűgözni. Sokat kérdeznek, és néha olyan kérdéseket tesznek fel, amelyeknek bizony utána kell néznünk, mert nem tudunk egyből válaszolni. Néhányan közülük csodálkoznak, hogy mi nemcsak olvasunk egész nap. Igyekszünk életkorra szabott feladatokat is adni nekik.

Az ember azt gondolná, hogy ha valaki egész nap könyvekkel foglalkozik, akkor otthon már nem is akar könyvet venni a kezébe. Ti hogy vagytok ezzel?

Gréta: Amikor egyetemistaként szakkönyvek és források halmán kellett átrágnom magam, én is gyakran nemet mondtam otthon a könyvolvasásra, más kikapcsolódásra vágytam. A könyvtár azonban pont, hogy megkedvelteti az olvasást: amióta itt dolgozom, gyakran kerül úgy a kezembe egy-egy könyv, hogy ezt majd félreteszem magamnak vagy kölcsönveszem. Annyi mindent el szeretnék olvasni abból, amivel találkozom!

Sára: Mindenkinek vannak olyan időszakai, amikor csökken az olvasási kedve. Én ilyenkor folyóiratokat szoktam olvasni, mert azok rövidebbek. Másik taktikám, hogy a nehezebb művek után könnyedebb olvasmányt választok. Hajlamos vagyok egyébként egyszerre négy-öt könyvet olvasni, és mindig kedvem szerint váltogatni őket. Tömegközlekedési eszközökön is rengeteget olvasok, akár két megálló között is. Szakmámból kifolyólag állandóan megtalálnak azzal a kérdéssel, hogy: Sári, te könyvtáros vagy, mit olvassak? És azt tudom erre válaszolni, hogy ez attól függ, milyen típusú ember vagy és miket szeretsz.



Szerintetek mennyire nehéz manapság megkedveltetni az olvasást az emberekkel?

Sára: Vannak rá módszerek. A Magyar Olvasástársaság oldalán például minden korosztály találhat magának napi feladatokat, amelyek ebben segítenek. Egy könyvnek ugyanakkor nehéz visszaadnia azt az impulzusmennyiséget, amit okostelefon vagy számítógép nyújthat. Létező probléma, hogy kevesen olvasnak, de korántsem annyira tragikus a helyzet. Olvasóvá bárki válhat, csak ez sokaknál lassabb folyamat, nem megy egyik pillanatról a másikra. Nagyon fontos, hogy már kiskoruktól kezdve felolvassunk a gyerekeknek. Emellett mindenkinek át kell élnie egy olvasáshoz fűződő pozitív élményt ahhoz, hogy rákapjon az ízére. Szerencsére egyre több olyan gyermekcsalogató könyvtári program van, amelyek felkelthetik az érdeklődést. Azt tapasztalom, hogy ezeknek a többsége valóban hatékony.

Gréta: Az is nagyon fontos, hogy az olvasó ember olvasó ember maradjon, mert nagyon sokan egy idő után hagyják abba az olvasást. Rájuk néha sokkal nehezebb hatni, mint az iskolásokra. Könyvtárosként ezért is igyekszünk mindig odafigyelni az olvasóinkra, és táplálni a lelkesedésüket, például könyvek ajánlásával, vagy példamutatással. A legtöbb ember számára egyébként nem az a könyv az igazán emlékezetes, amit először elolvasott, hanem az, amelynek hatására úgy érezte, hogy még többet kell olvasnia.

Érdemes-e még könyvet ajándékoznunk egymásnak? Milyen a jó könyvajándék?

Gréta: Amikor húsz-harminc főből véletlenszerűen húzunk ki valakit, akkor nem a legszerencsésebb választás, hiszen nem mindig olyasvalakit húzunk, akit ismerünk. Volt már olyan, hogy második kötetet kaptam karácsonyra ajándékba egy tízkötetes sorozatból. Láttam, hogy figyelt rám az illető, értékeltem az igyekezetet, de hirtelen nem tudtam mit kezdeni azzal a második kötettel. Akit könyvvel ajándékoznék meg, arról tudnom kell, hogy mire vágyik, mi nincs még meg neki, és a rokonaival sem árt egyeztetni, ki melyik könyvet veszi meg a kívánságlistáról. Az a valódi öröm, ha olyan könyvet kapunk, amire vágyunk.

Sára: Én is főként annak ajándékozok könyvet, akiről nagyjából tudom, mit szeret, vagy hogy milyen irányba terelném őt. A könyvajándék lehet nagyon személyes is. Én mindig beleírom a könyvbe, hogy tőlem kapták, és hogy mikor, milyen alkalomra, mert nekem is jólesik utólag visszaemlékezni ezekre.
Könyvet az engem jobban ismerőktől szoktam kapni, de sokszor utalványt adnak nekem, hogy én válasszam ki azt, amit szeretnék. Sajnos annyi könyvem van már, hogy alig férnek el a könyvespolcokon. Szerintem ez afféle könyvtáros betegség lehet, hogy addig tömöm a könyvespolcomat, míg össze nem roskad.


Barna Bálint
Képek: Füle Tamás, Ráday Könyvtár