Orgonaátadás és nyilvános bemutató Pasaréten

A Bp.-Pasaréti Református Egyházközség templomában új orgona szól.

A közel kétéves gyártási folyamat eredményeként először 2024. karácsonyán szólalt meg az új orgona, de még az intonálás folyamata ez év elején is folytatódott.

Átadására és nyilvános bemutatására

március 22-én 14 órakor kerül sor

a szakmai és művészeti érdeklődők számára,

illetve 23-án délután 4 órakor

hálaadó istentiszteletet tartunk

orgonaművészek közreműködésével.

Igét hirdet Horváth Géza lelkipásztor.

Mindkét alkalomra szeretettel várunk minden érdeklődőt.

Az elkészült orgonával a Pasaréti Református Egyházközség minden tekintetben a jelenkor színvonalának legfelsőbb szintjén értékelhető hangszert építtetett, amely a történelmi orgonák hangzását idézi, ugyanakkor friss, sajátos, egyéni hangzásprofilt mutat. Az AerisOrgona Kft. a romantika korának legmeghatározóbb orgonaépítőinek (pl. Aristide Cavaillé-Coll, Eberhard Friedrich Walcker) sípméretezési és intonációs hagyományait szem előtt tartva nemes, színes hangzású hangszert alkotott, amely kiválóan érvényesül a térben, és hazánk legjobb orgonái közé sorolható. A hangszer hangereje szépen betölti a templomteret. Minden egyes regiszter hangja élő, karakteres. [...] A hangzó rész és a játszóberendezés térben elkülönülve kapott helyet. A liturgikus térben elhelyezett mozgatható játszóasztaltól induló digitális információ adatkábelen keresztül halad a karzati orgonaházban lévő vezérlésig. A digitális játéksegítők a mai előadói igények szerint naprakész megoldásokkal készültek. Az orgonában a történelmi hangzás és a mai orgonaépítészet legújabb technikai lehetőségei egyaránt jelen vannak" – írta nyilatkozatában dr. Méhes Balázs művészeti és orgonaépítési szakértő, a tervezés és kivitelezés műszaki ellenőre.