„Uram, segíts meg, hogy törekedjem nem arra, hogy megvigasztaljanak, hanem hogy én vigasztaljak, nem arra, hogy megértsenek, hanem arra, hogy én megértsek, nem arra, hogy szeressenek, hanem arra, hogy én szeressek."
Assisi Szent Ferenc
Összefogás a viski reformátusokért
Szélvihar rongálta meg a viski református templom bádogtetejét. A Magyar Református Szeretetszolgálat adománygyűjtésbe kezdett, hogy még a kárpátaljai tél beállta előtt megjavíthassák a tetőt.
Hatalmas vihar csapott le 2020. október ötödikén este a Huszti járásra. Az orkán erejű szél felszedte a viski református templom tetejének bádoghéjazatát az északi oldalon a torony felől, majd feltekerte a hajó feletti tető hosszának kétharmad részén. Ennek következtében jelentősen beázott a templom plafonja, a legénykar padozata, padlója és számos falrész is. Az épület mellett, az oldalsó bejáratnál találták meg a feltekert bádoghéjazatot. Különös fintora a sorsnak, hogy a templom tavaly esett át egy nagyobb felújításon a magyarországi támogatásoknak köszönhetően. Ennek során az épületet újravakolták és újrafestették, az orgonát felújították, és az 1923-ban készült bádogtetőt is lefestették.
A viharkárt még fel sem fogta igazán a helyi református közösség, de már nekiláttak a mentésnek. Október 6-án sikerült tetőfóliával befedniük a lyukat, hogy a további beázást megelőzzék, illetve megkezdték a páramentesítést. Ezzel együtt a sérült tetőoldal mihamarabbi befedése elkerülhetetlen, ennek költségét ötmillió forint körülire becsülik. A viski gyülekezet ezért adománygyűjtésbe kezdett, és a Magyar Református Szeretetszolgálat is gyűjtést hirdetett a kárpátaljai testvérek megsegítésére. Minderről Jenei Károly református lelkipásztor mesélt nekünk, aki 2006 óta szolgál Visken különböző státuszokban, és akit a gyülekezet végül 2010-ben választott lelkészéül.
Nyolc mázsa negyven kiló
„Keleti-nyugati tájolású a templom, a keleti-északkeleti rész sérült csak, így a szentély, az orgona és a freskó Isten kegyelméből érintetlen maradt” – magyarázta Jenei Károly. „Fiatal ez az egész, még le sem ülepedett bennünk. Csak ízlelgeti az ember, hogy tényleg megtörtént-e. A bajunk és terhünk nem kevés. Furcsa és fanyar katasztrófa ez a mostani annak fényében, hogy a tavalyi felújítások befejeztével milyen lelki békével szemléltük a végeredményt, gondolván, hogy most évekig nem kell semmihez sem hozzányúlni.”
Szerinte nem túl gyakoriak az ekkora viharok errefelé. Noha a szél korábban is döntött már ki fákat és szakított le ágakat, de a nyolcvan év feletti idős emberek azt mondják, hogy az ő emlékezetükben nem történt ehhez hasonló katasztrófa. „Az egyháztörténet úgy tartja, hogy a négy fiatornyos harangtornyunkat egyszer ledöntötte egy vihar, de ez is már többszáz éves történés. Egészen közel vannak a hegyek, mondani is szokták a viskiek, hogy a hegyek védenek bennünket. A vihar ereje most húsz perc alatt mégis megbontotta a tetőt.”
Az összegyűrt bádoglemez sajnos használhatatlanná vált. „Nyolc mázsa negyven kiló az a súly, amit a szél összegöngyölt, mint egy pokrócot, és letett a templomkertbe. De még az sem döntött ki fát! Ha most megállnánk a templomkertben, azt látnánk, hogy még egy hüvelykujj vastagságú ág sincsen letörve. Más esőzések sokkal több nyomot hagynak a kertben, ez a mostani viszont szinte nem is látszik. A tetőt valahogyan mégis meg tudta tépni, mintha egy gonosz erő odacsatornázta volna a szél összes erejét.”
Mindenki tudta a dolgát
A gyülekezet megrendüléssel, megdöbbenéssel fogadta a hírt, de sokan rögtön azt kérdezték, hogy mit segíthetnek. „Még a vihar éjjelén felhívtuk egymást. Másnap reggel hétkor már zajlott az állványzatállítás és a romeltakarítás. Huszonöten vettek részt az aznapi munkákban. Felajánlásként kaptunk négy párátlanító készülékeket és egy hőlégbefúvót is, mert egy dolog a tetőszerkezet romlása, de mellette ott volt a beázás okozta kár, amely a mennyezetet és a padokat érintette elsősorban. Most pedig mindenki arra koncentrál, hogy ami emberi erőfeszítéssel és gyűjtéssel megoldható, azt megtegye.”
Nagy szerencséjük volt azzal, hogy a viski közösségen belül sokan az építőiparban dolgoznak, így nem kellett külön szakemberre várniuk, hanem rögtön volt, aki tudott állványt állítani és felmászni a tetőre. A presbitérium és a gyülekezeti tagok mellett ismerősök és barátok is segítettek. „Itt mindenki hagyta a napját, a munkáját és jött segíteni, mondván, hogy ez az első. Különösebb vezéralak nélkül mindenki tudta a dolgát. Volt, aki rögtön biztosította a szükséges hozzávalókat is, így délután négy órára a tetőn lévő lyuk be volt fedve tetőfóliával úgy, hogy addigra még el is volt takarítva minden.”
Nem csak ők hívtak ismerősöket, barátokat, sokan maguktól is jöttek segíteni. A lelkész szerint ez a mai összezsugorított világ egyik áldása, hiszen az internetnek köszönhetően gyorsan elterjedt a viharkár híre. „A viski szórványközösséget nemcsak a szabad királyi koronavárosi cím tölti el büszkeséggel, de az is, hogy az egyik leghamarabb protestánssá váló gyülekezet volt. A viski ember szabad lelkű, de öntudatos, ezért nehezen áll rá a szája arra, hogy bármit is kérjen. A segítségért mégis hálás. Ritkán szoktunk ilyet, de most mi is önmagunk számára fogunk adakozni, erre kérjük a gyülekezeti tagjainkat.”
Kihívások előtt állva
A legsürgősebb feladat a tető mihamarabbi kijavítása, mivel az október esősnek számít Kárpátalja ezen részén, és november elején sok esetben már havazik is a térségben. „Most még tájékozódunk az anyag és a ráfordítandó munkamennyiség terén. Még az is kérdés számunkra, hogy a belső mennyezet hogyan vészelte át a beázást. Annak restaurálása is már komoly feladatot jelentene.” Könnyen lehet, hogy a teljes, nagyjából 100 éves tetőszerkezet is cserére szorul. Ez esetben az északi oldal befedése után záros határidőn belül cserélni kell a délit is, majd egy újabb ütemben az egyéb részeket. „Áldásként éltük meg, hogy a gyülekezet egy emberként mozdult, és azt is, hogy ilyen sokan érdeklődnek irántunk és támogatnak minket. Ez reményt ad nekünk” – fogalmazott Jenei Károly.
A helyi gyülekezet kezdeményezéséhez csatlakozva a Magyar Református Szeretetszolgálat is gyűjtést hirdetett a felújítás támogatására. Adományozni az adomany.jobbadni.hu oldalon keresztül és a 10702019-85008898-51100005-ös bankszámlaszámon lehet (közlemény: viski viharkár).
Képek: Viski Református Egyházközség