„Zavarba jövök és elpirulok, Uram, ha fölidézem születésedet és körülményeit, és ha az enyémre gondolok. Te, az Isten, teremtőm nekem és a mindenségnek, istállóban születtél, én pedig palotában; téged ökör és szamár között szegény pásztorok, engem – ki por és féreg vagyok a te színed előtt – udvari emberek nyüzsgő tömege vett körül. A te szüleid szegények, az enyémek fejedelmek; te szegénységben jöttél a világra, én gazdagságban." Rákóczi Ferenc
Pozsonyi úti estek
Harmathy András és felesége, Sárai Ágota házasságuk kezdetén a pozsonyi úti gyülekezetben szolgáltak beosztott lelkipásztorként.
Alapító lelkészei a Szigetszentmiklós-Újvárosi Egyházközségnek. Szolgálati idejük alatt a templommal együtt egy erős és összetartó közösség épült fel.
2016 óta szolgálnak Szentendrén. András a gyülekezet vezető lelkésze,
Ágota szeptembertől a KRE Hittudományi karának lelkigondozója.
Házasságukat Isten öt gyermekkel áldotta meg.
A HÁZASSÁG HETÉBEN házasságról, családról és a lelkészi hivatásról beszélget velük Berkesi Judit.
A végén szívesen válaszolnak kérdéseinkre, akár más témában is!
Mindenkit várunk szeretettel!
.jpg)