„Uram, segíts meg, hogy törekedjem nem arra, hogy megvigasztaljanak, hanem hogy én vigasztaljak, nem arra, hogy megértsenek, hanem arra, hogy én megértsek, nem arra, hogy szeressenek, hanem arra, hogy én szeressek."
Assisi Szent Ferenc
Program a befogadóbb iskolákért
A Svájci Protestáns Egyházak Segélyszervezete (HEKS) és a Magyarországi Református Egyház (MRE) református általános iskolák jelentkezését várja a 2017 óta tartó inkluzív iskolai programra, amely az intézmények befogadóbbá válását hivatott segíteni.
A közös megállapodás értelmében a HEKS pályázatot hirdet olyan inklúziót célzó iskolai projektek (949.335 sz. projektek) támogatására, amelyek célja a hátrányos helyzetű és roma gyermekek iskolai, társadalmi integrációjának segítése.
Pályázati kiírás pedagógiai tanácsadó szolgáltatók számára a Magyaroszági Református Egyház alapfokú oktatási intézményeiben történő inkluzív iskolafejlesztésre.
A projektek működési költségének támogatása mellett a HEKS az Országos Református Cigánymisszióval a pályázó intézmények számára folyamatos kísérést és képzési lehetőséget is biztosít. A pályázatot kizárólag magyarországi református általános iskolák nyújthatják be.
A program támogatja az integrált lokális közösségek, az iskola mint intézmény fejlesztését, a szülői ház, a fenntartó gyülekezet kapcsolatának erősítését, roma/cigány gyermekek tanulmányi előmenetelét, szociális és életkészségeinek erősítését és az ezt elősegítő szakemberek bevonását, hatékony együttműködését iskolán belül és kívül.
A projektek tartalma:
- Az önreflektív szakaszban megtörténik az iskolák belépő állapotának felmérése, különös tekintettel az inkluzív értékek megjelenésére az iskola mindennapi tevékenységei során és annak alapvető dokumentumaiban.
- Inkluziós értékek mentén az intézményi-önismereti folyamat megvizsgálása, amely során a tanulók, szülők és az intézmény dolgozóinak bevonásával meghatározzák a fejlesztendő területeket, és ez alapján elkészítik a fejlesztési tervet.
- Az elkészült terv alapján megoldási akcióterv készül, amelynek jóváhagyása után a megvalósítási szakasz következik.
- A megkezdett folyamatok folytatása, utánkövetése.
Alapvető kritériumok:
- A nevelőtestület és az iskola dolgozóinak nyitottsága és elkötelezettsége a szükségben lévők felé, amelyben a célcsoport (tanulók és családjaik) társadalmi háttere, hite vagy gyülekezeti taggá válási esélyei nem lehetnek befolyásoló tényezők.
- A pályázó iskolák együttműködésre való törekvése mind a helyi érintett szervekkel (iskolákkal, szociális intézményekkel, gyermekjóléti szolgálatokkal, helyi önkormányzatokkal, nonprofit szervezetekkel), mind az MRE Országos Cigánymissziójával.
- A programban résztvevő iskolák vállalása egy nyílt nap megszervezése, illetve más HEKS-partner iskolák/ gyülekezetek számára tereplátogatási lehetőség biztosítása.
- A fenntartó és az iskolavezetés teljeskörű támogatása.
A program a 2021. szeptember – 2024. június közötti tanévekben valósul meg.
Beadási határidő: a pályázati anyagot 2021. június 17-ig kell elküldeni elektronikusan.
A pályázati anyag tartalma:
Pályázati adatlap és a fenntartói támogatói nyilatkozat. A pályázati beadványokat a HEKS bírálja el a beadástól számított 30 napon belül. Sikeres pályázat esetén a program nyomon követése és a beszámolás a HEKS-MRE programkoordinátoron keresztül történik, negyedéves jelentések formájában. Ehhez nélkülözhetetlen az iskolák részéről a szoros együttműködés kialakítása a szakmai támogatókkal és a programkoordinátorral.
Hozzájárulás a HEKS részéről:
- Fejlesztési terv kidolgozásának támogatása, szakértő mentor és anyagi támogatás biztosítása minden iskolának a megoldási akcióterv kialakításához és megvalósításához.
- A részt vevő iskolák közötti hálózatépítés, tapasztalatcsere és műhelynapok koordinációja az iskolák igényeihez mérten.
- A kedvezményezett iskolák számára nyújtott szolgáltatások költsége nem haladhatja meg iskolánként a 3 millió forintot, amelyet teljes mértékben a HEKS finanszíroz.
Az iskolák hozzájárulása
Az iskolák a 2021-2024 időszak tanéveiben odaszánják a szükséges időt az inklúziós program megvalósítására: kidolgozzák a saját iskolafejlesztésüket megalapozó tervet, együttműködnek a mentorokkal, a HEKS-MRE programkoordinátorral és a többi részt vevő iskolával.
Fenntarthatóság
A HEKS és az MRE célja, hogy olyan programok és eredmények jöjjenek létre, amelyek a későbbiekben is hasznosíthatók az iskolák számára. A megszerzett szakmai tapasztalat célja, hogy a további programok megvalósítását, a források elnyerését segítse akár a HEKS-MRE közös programjának további pályázati köreiben.
A pályázathoz beadandó dokumentumok:
- A pályázati adatlap, amely ezen a linken érhető el
- Fenntartói támogató nyilatkozat
A pályázat beadási címe:
A pályázati csomagot elektronikus formában az ablonczy.daniel@reformatus.hu e-mail címre várják.
További információkat Ablonczy Dániel HEKS-MRE programkoordinátortól kaphatnak az alábbi elérhetőségeken:
+36-30-429-28-13
ablonczy.daniel@reformatus.hu