Újabb gyermekáldás, tetőcsere és koronavírus-járvány egyszerre? Sejtettük, hogy az idei év nehéz lesz, de fogalmunk sem volt róla, hogy mennyi váratlan fordulat teszi még nehezebbé. Szilveszter éjszakáján úgy álltunk hozzá 2021-hez, hogy bármi vár is ránk jövőre, úgysem tudunk felkészülni rá, így bízzuk magunkat Istenre, és tartsuk szárazon a puskaport, ahogy mondani szokás. A szárazon tartás nem igazán sikerült, így e kettőből az Istenbe vetett bizalom maradt az egyetlen kapaszkodó akkor, amikor ránk szakadt az ég, vagy egyéb akadállyal szembesültünk. Hozzá fordulni azonban nem is olyan könnyű akkor, amikor éppen igen súlyos kérdésekkel van tele a szívünk.

Persze, amire lehetett, arra felkészültünk – legalább lélekben. A járvány kapcsán sejtettük, hogy nem ússzuk meg a harmadik hullámot, és azt is, hogy a home office mellett a helyzet súlyosbodása esetén első osztályos kisfiunk otthoni oktatását is meg kell majd oldani. A helyenként százhúsz évnél is öregebb tetőelemek cseréje régóta érett már, és tavaly el is készült hozzá az építészeti tervdokumentáció: új falkoszorúkat és új födémet terveztek az új tető alá, hogy a nagyobbá növő tetőtér beépíthető legyen. Ez azért is vált sürgető feladattá, mert második gyermekünket várjuk a nyár legvégére vagy az ősz legelejére.

Míg a járványhullámok időpontjait és a várandósság kilenc hónapjának leteltét érdemben már nem befolyásolhattuk (utóbbit nem is akartuk), az építkezés időzítésével igyekeztünk könnyíteni a hármas nyomáson. Előre megrendeltük a koszorúkhoz és a födémekhez szükséges alapanyagokat, és közvetlenül húsvét utánra terveztük a tetőbontási munkálatok megkezdését, mert egészen addig fagyokat jósoltak, ami keresztbe tehetett volna a betonozásnak. Ennél későbbre nem szerettük volna halasztani a kezdést, hogy Medárd nap környékére biztosan elkészüljön a tető, hiszen arra számítottunk, hogy akkor kezdődnek majd a komolyabb esőzések. Nem is tévedhettünk volna nagyobbat.



Megnyílnak az ég csatornái
A feleségemnek és nekem is voltak beázással kapcsolatos gyermekkori tapasztalataink, és pontosan emlékeztem rá, milyen érzés úgy hazaérni a karácsonyi istentiszteletről, hogy az ágyamba csöpög a plafonról a víz. Benne volt a pakliban, hogy a mostani tetőcserénk is hasonló élményekkel jár, de arra nem voltunk felkészülve, hogy hat hét alatt négyszer is úgy elönt minket a víz, amihez hasonlót csak a két évvel ezelőtti csőtörésünk kapcsán láthattunk, ám ezúttal több helyiségben párhuzamosan, hosszabb időn át és súlyosabb következményekkel.

Április 13-án érkezett az első nagyobb esőzés. Aznap rakta fel a daru a födémgerendákat a helyére, de a vihar miatt arra már nem jutott idő, hogy a gerendák közé mindenhová bekerüljön a födémbéléstest is, így ott számtalan, vízzel teli medence alakult ki. Hamarosan egy kivételével minden helyiség beázott, és a régi padlásfeljárón át egy ideig vízesésként ömlött be az eső. A nappaliban a függőleges falon folyt le folyamatosan a víz, ki tudja, hogyan és honnan, több centis vízszintet eredményezve, amelyet folyamatosan fel kellett mosni. A használaton kívüli kéménykürtők, amelyek a tetőbontás során rengeteg sittel telítődtek meg, most szintén átáztak, itt-ott korommal és kátránnyal megfestve a falakat.

Mivel a munkások ekkorra már hazamentek, apósom sietett a segítségünkre. Lassan elfogytak a kiskádak, lavórok, lábasok és edények, amelyeket bevethettünk. Mivel munkanap volt, a feleségem és én is dolgoztunk, miközben kisfiunkkal is kellett tanulnunk. Felváltva álltunk fel a számítógép mellől, hogy vagy a kármentéssel foglalkozzunk, vagy a rengeteg iskolai feladattal, amelyet online oktatás helyett adtak fel neki. Kisfiunk végig hősiesen viselkedett, de érezhetően megrémült, és éjszaka rémálma volt. Mi éjfélig bírtunk talpon maradni, utána otthagytuk az emelkedő vízszintet a nappaliban, és megpróbáltunk aludni. Akkor már tíz órája folyamatosan ömlött az eső. Ki tudja, reggelre milyen állapotba kerül a lakásunk? Imádkoztunk, hogy álljon el végre, így merültünk álomba.

Reggel kárfelméréssel kezdtük. A nappalinkban ugyan állt a víz, de az egyenetlen padlózatnak köszönhetően nem folyt át máshová. A plafon még fél napon át csöpögött. Aznap a feleségem ultrahangra ment, én pedig az első oltásomat kaptam koronavírus ellen, ezért volt, ami elterelje gondolatainkat a lakás állapotáról. Odakint még hideg volt és magas páratartalom, így a szellőztetés nem sokat használt a szárításban. Az erős dohszag sem múlt el – sajnos még hetekig nem derült ki, hogy miért.

Nagy könnyítést jelentett a karantén alatt, hogy édesanyámnak április végén lejárt a második oltása utáni két hét, onnantól szinte mindennap kijárt hozzánk tanulni az unokájával, így mi nyugodtan dolgozhattunk otthonról. Édesanyám nyugdíjas tanítónő, így professzionális segítséget kaptunk tőle, és gyermekünknek sokat fejlődött az írásképe az itthonlét alatt. Ennek köszönhetően kissé fellélegezhettünk az újabb súlyos beázások előtt.

Lángnyelvek helyett vízözön
Mivel elkészült az új födém, amelyre felbeton is került, abban reménykedtünk, hogy innentől le fog folyni róla minden víz. Amikor azonban május 17-én ismét hatalmas esőzés kezdődött, nagyon hamar kiderült, hogy a beton és a födém átenged magán minden vizet, amely így ismét elárasztotta házunkat. Próbáltam odafönt leseperni a vizet a betonról – de nem volt mit. Próbáltam fóliával letakarni azokat a részeket a födémen, ahol beszivároghatott a víz – de nem találtam ilyet. Odafönt a fedetlen födémen kevesebb volt a csapadék, mint odalent a lakásban, még úgy is, hogy kint esett az eső. Nem értettük, miért történik ez velünk, és azt sem tudtuk, mit tehetnénk. És csak esett és esett, szünet nélkül.

„Miért nem áll el az eső, ha ezért imádkoztam Istenhez?” – kérdezte tőlem kissé szemrehányóan a kisfiam. Nehéz kérdés ez, nem könnyű rá úgy válaszolni, hogy egyrészt egy hétéves is megértse, másrészt hogy a szívemből szóljon az a válasz. Úgy rémlik, igyekeztem elmagyarázni neki, hogy Isten nem automata, amelyen csak megnyomsz egy gombot, és akkor az történik, amit szeretnél. De nem volt erő a szavaim mögött, mert magam is a miértekkel küzdöttem. Ha a Bibliához fordultam válaszokért, a legtöbbször olyan igeszakaszokra akadtam, amelyek bűnökről és ítéletekről szóltak. Talán jól megérdemelt büntetés ez a sok csapás? Mit követtem el, hogy ránk szakadt az ég? – kérdeztem az Úrtól, mert nem értettem, mely vétkeimmel érdemeltem volna ki ennyi szenvedést.

Hajnalban arra ébredtünk, hogy leszakadt az álmennyezet egy része a nappaliban, annyira megszívta már magát vízzel. Láthatóvá vált a valódi plafon, amelyet egyenletesen befedett a penészgomba. A nappali és az étkező mennyezete változatos színű gombateleppé alakult át a tudtunkon kívül, az álmennyezet fennmaradt része pedig használhatatlanná vált az átnedvesedés miatt. Pedig korábban azt hittük, megússzuk az egészet egy tisztasági festéssel, de sem a penészes plafon, sem a kémény kátrányától büdössé és barnává vált falak nem érik be majd ennyivel. Vajon a lelkiállapotom is a lakás állapotához hasonló? És ha igen, mikor válik láthatóvá mindaz, ami eddig el volt takarva?

Semmire sem vágytam jobban, mint kifeküdni egy virágos, napfényes réten egy plédre – de ennek nem volt realitása. Azon a héten háromszor áztunk be, pünkösdvasárnappal bezárólag. A Szentlélek lángnyelvek helyett vizet küld – gondoltam magamban. Sokáig derekasan álltam a sarat, de a harmadik beázásnál egy ponton teljesen leblokkoltam, látván a tehetetlenségemet és a kiszolgáltatottságomat. Egy darabig nem voltam képes semmire, csak bebújtam a takaró alá és vártam, amíg elmúlik a remegésem. Aznap három órát aludtunk több részletben. A feleségemmel felváltva értünk a tűrőképességünk hatására, így mindig volt, aki tartotta a frontot, ha a másik egy időre kidőlt. Kisfiunkat átadtuk a nagyszülőknek, hogy legalább ő ússza meg szárazon a pünkösdi hétvégét.

„Olyan ez, mint a Száz év magány vége, mikor szüntelenül zuhog az eső, minden lassan mállik és rohad szét, és a nemzetség két utolsó sarja csak ül a pusztulás tetején” – fogalmazott a feleségem. Nekünk azonban folyamatosan segítettek a családtagok. Valaki ideiglenes vízelvezető tető ácsolásával, valaki ebéddel, valaki ponyvák beszerzésével, valaki párátlanító készülék bérlésével (hasonlókat használt a Ráday Levéltár is a tűzeset után), esetleg a bútorok letakarásával, vagy a szobákban lévő értékeink evakuálásával, valaki pedig ott volt pünkösd vasárnap mellettünk, mikor párhuzamosan három vízben úszó szobában kellett gátat szabni az áradatnak. Volt családi kaláka-alkalom is, amely során néhány tetőgerendát végleges helyére emeltünk és sok pizzát rendeltünk.



Az Úr kezében
A végleges ácsszerkezet elkészültével és a tetőfóliázás, lécezés megkezdésével a frontvonalak áttevődtek odaföntre: innentől már nem a lakásunkban kellett kirakni a lavórokat és kádakat a csöpögő víz összegyűjtésére, hanem az új tetőtérben. Pünkösd óta már csak kisebb esőzések voltak, így ez nem okozott akkora kihívást. A vizet lassan fölváltották a szelek. Egy viharosabb napon a szél úgy kapott bele az egyik tetőoldal ideiglenes takarását biztosító ponyvába, mint egy vitorlába – a gerendákhoz szögelése nem bizonyult elegendőnek, ezért tartókötelét magas téglatorony tartotta a földön. Vajon elfújja-e a szél a további akadályokat, vagy helyette újabb kihívásokat sodor felénk?

Amikor után kellett rendelni az építkezés közben elfogyott alapanyagokból, kiderült, hogy egy hónap alatt körülbelül a duplájára emelkedtek a faárak, így a fatelepeken vagy nem volt a keresett árucikkekből, vagy olyan áron kínálták őket, hogy nem akartuk elsőre elhinni. Hasonlóan jártunk a tetőcserepekkel is. Az új tetőt részben a régi, még mindig jónak számító kikindai cserepekkel borítjuk be, részben meg új, a régihez hasonló kinézetű cserepeket rendeltünk. Kikindai cserépből persze nem maradt annyi ép, amennyire szükség volna, de ez a kisebbik gond: egy részét a sógorom pótolja, a többit összeszedjük a környékről, ahol szinte minden ház ezzel van befedve. A nagyobbik gond, hogy az új cserép legkorábban július végén érkezik meg a telephelyre. Addig marad a fólia mint védelmi vonal.

Mivel a cserepek és a szintén késő tetőtéri ablakok érkeztéig az építkezés most áll, a lakás helyreállítására koncentrálunk. Több mint egy hónappal az utolsó nagyobb beázás után úgy tűnik, a falak nedvessége és a levegő páratartalma elviselhető szintűre csökkent, hála az elmúlt hetek hőségének és a bérelt párátlanító készüléknek. A maradék álmennyezetet lebontottuk, és most a penészes és kátrányos festékrétegeket kaparjuk le mindenhonnan – van, ahol a vakolattal együtt. Bár még mindig megrémít, ha az időjárásjelentés jelentősebb mennyiségű csapadékot jósol, talán emiatt már nem kell annyira aggódnunk, mint korábban. Továbbra sem látjuk az építkezés végét, és még rengeteg a bizonytalanság, de a lakást fel kell készítenünk a baba érkezésére, aki nem fogja kivárni, míg minden befejeződik.

A történetnek tehát nincs vége, valószínűleg a próbatételeknek sem, és miértekre sem kaptunk megnyugtató válaszokat. De bárhogy lesz is, magamban kell változást elérnem, és a fizikai építkezés mellett lelki házzá épülnöm. A jövő fürkészése helyett megpróbálok minden elért mérföldkőnek örülni, és átélni, hogy bármi történjék, akár jó, akár rossz, mindig az Úr kezében vagyok. Velem van, amikor a közeledő viharok pont elkerülnek minket, de akkor is, amikor a szupercella pont fölöttünk alakul ki, és tapodtat sem mozdul. Hálás vagyok családtagjainkért, akik bármikor jönnek, ha szükségünk van rá, és azért is, hogy mind a négyen jól vagyunk. Az életünk továbbra sem napfényes réten heverésből áll, de nem száz év magányra készülünk, mert mindig Isten lelke lebeg a vizek felett.


Képek és szöveg: Barna Bálint